Azt mondják, az időskor a második gyerekkorunk.
A gimi egy magába forduló kis világ, a szövetségi munkatábor és egy harmadik világbeli keltetőtelep keveréke.
Megtanultam, hogy a sötétség bármikor legyűrhet bennünket. De az is kiderült, hogy bírom a gyűrődést. Legyőzöm. És időközben erősebb leszek. Okosabb. Pengébb.
Azt hiszed ismersz valakit. Aztán kiderül, hogy mégsem.
Annak ellenére, hogy kiskorom óta szörnyetegnek tartom magam, még mindig megdöbbent, milyen mértékű gonoszság létezik a földön.
Számtalan módon lelhetünk társra. És ezernyi oknál fogva kötődhetünk egymáshoz. De hogy egy társulás működjön, nemcsak be kell fogadni a másikat az életünkbe, de azt is el kell fogadni, ami fontos neki.
Mindenki titkol valamit. Vannak sötét zugaink, amit nem fednénk fel a világ előtt. Ezért úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Szivárványba burkolózunk. És talán így a legjobb. Mert bizonyos zugok nagyon sötétek.
Ha elveszítesz valakit, a rutin lehet a létra, amin visszamászol a normalitás szintjére.
Az életnek nem kell hibátlannak lennie. Éppen elég, ha élhető.
Erre való a bűntudat, hogy ne ess újra ugyanabba a hibába?
Hiába szeretnénk, hogy valami úgy maradjon, kimerevedve az időben, sose lesz úgy.
Mindeféle alakú és méretű szörnyek vannak. Néha azok között is, akiknek védelmezniük kellene.
Légy tisztában a korlátaiddal, sose feledd el, hogy ki vagy.
A közösség veszélye, hogy aki nem tartozik oda, azt gyanúsnak tartják. Azokat, akik a saját útjukat járnák, a magányos farkasokat szívesen kirekesztik.