1946. jan. 20. - 2025. jan. 16.
kétszeres César-díjas amerikai filmrendező, filmproducer és vizuális művész
Vannak emberek, akik költői lelkek, s nagyon szépen ki tudják magukat fejezni szavakkal. De a film egy önálló nyelv. És annyi mindent el tudsz vele mondani, mert idő és jelenetsorok állnak a rendelkezésedre. Rengeteg eszközöd van: párbeszéd, zene, hangeffektusok és még mennyi minden. Ezért olyan érzéseket és gondolatokat is ki tudsz fejezni, amire semmilyen más nyelv nem képes. Varázslatos médium a film.
A gyerekek akkoriban nagy szabadságot kaptak, hogy rohangásszanak. Mindenfelé mentünk, napközben egyáltalán nem voltunk a lakásban, semennyit sem. Kint voltunk a szabadban, mindig csináltunk valamit, fantasztikus volt. Szörnyű, hogy ma már nem nőhetnek fel így a gyerekek. Hogy hagyhattuk, hogy ezt történjen?
Egyszer felkerestem egy pszichiátert. Egy rossz szokás miatt, ami teljesen az életem részévé vált, úgy gondoltam el kellene mennem egy pszichiáterrel beszélni. Amikor beléptem a rendelőjébe, rákérdeztem: – Ön szerint egy terápia valamilyen módon károsíthatja a kreativitásomat? – Mire ő azt felelte: – Nos, David, őszintén szólva, igen. – Elbúcsúztam hát tőle, és hazamentem.
Minden alkotásom különös világokról szól, olyan világokról, amelyekbe soha nem juthatsz el, hacsak nem építed fel és nem teremted meg őket a vásznon. Ez az, ami igazán fontos számomra a filmekben: az egyre furcsább világok felfedezése.
Úgy hiszem, a halál nem a vég. De ez csak magánvélemény! Mint amikor elalszunk este, aztán reggel felkelünk, és új nap kezdődik. Ez szimbolikusan igaz lehet nagyobb léptékben is. Meghalunk, egy ideig álmodunk, aztán a jó ég tudja hogyan, visszajövünk!
Az emberi tudat túlságosan hatalmas ahhoz, hogy beilleszthető legyen egy könyv fedelei közé, és minden tapasztalatnak több rétege van annál, hogy számba lehetne venni.
Cooper ügynök karaktere sok különböző dologból adódott össze. Például Uma Thurman apja jóban van a dalai lámával, akinek a tiszteletére Uma rendezett egy partit az otthonában, ahová én is elmentem; ott találkoztam a lámával, ez vezetett ahhoz, hogy Cooper ügynök felszólalt a tibeti nép érdekében, valamint a kődobálós jelenethez.
Sokan azt hiszik, a dühtől lesz ihletett az ember, de a düh gyengeség, amellyel magunkat és a környezetünket is mérgezzük. Nem egészséges dolog, és az biztos hogy az emberi kapcsolatoknak se tesz jót.
Ha Mel Brooks most végigmegy az utcán, a huszonöt év alattiaknak már fogalmuk sincs róla, egyáltalán kicsoda ő, és ettől rosszul vagyok. Mindenki, aki valóban tisztában van azzal, mit csinált, és milyen nagyszerű figura volt, mára halott. Értitek, mire célzok? Amikor megöregszik az ember, senki nincs körülötte, aki emlékezne rá, mi mindent vitt véghez.
Beleszeretsz az első ötletbe, abba az első kis darabba, de ha az már megvan, a többi idővel köré épül.
Elég erősnek kell lenned ahhoz, hogy megvédd magad a világból áradó hihetetlen feszültségtől és stressztől. Logikus hát, hogy folytonosan táplálni kell a helyet, ahonnan az erő, a tisztánlátás és az energia ered – le kell merülni és élettel kell megtölteni a tudatot.
Mielőtt meditálni kezdtem, sok mindentől féltem, sokat szorongtam. Depressziós és dühös voltam. […] Ezt a depressziót és haragot hívom a Rossz Érzések Fullasztó Bohócmaskarájának. A maskara fullasztó, s a gumi, amiből készült, büdös. De ha elkezdesz meditálni és lemerülsz a mélybe, a bohócmaskara fokozatosan leolvad rólad. Ekkor döbbensz rá, milyen undorítóan büdös volt korábban. Mikor teljesen eltűnik, szabad vagy.
A Dűne után beteg voltam; egyszerűen lebetegedtem, teljesen megsemmisültem. A meditáció már sokszor megmentett, és ez is ilyen alkalom volt.
A középiskolában olvastam Robert Henri The Art Spirit című könyvét, innen ismertem meg a művészélet lényegét. Nekem a művészélet azt jelentette, hogy teljesen a festészetért fogok élni, és mellette minden másodrendű marad. Azt hittem, csak így juthatok mélyre, csak így fedezhetem fel, mi van odalent. Bármi, ami leterelt volna erről az útról, akkori logikám szerint, nem lehetett a művészélet része. Valóban, a művészélet szabadságot jelent. Bár azt hiszem, talán kicsit önzőnek tűnhet. Persze nem kell önzőnek lennie, a lényeg, hogy egy művésznek időre van szüksége.
…A művészélet a szabadságot jelenti, azt, hogy elegendő időd legyen arra, hogy a jó dolgok megtörténjenek veled. Túl sok idő másra nem is mindig marad.
Nem igazán tudja elhinni az ember, hogy valaki tényleg megvilágosodhat, de belül valami azt súgja, hogy igaz lehet.
Egész idő alatt festhettem volna, ahelyett hogy az iskolában ülök. És az egészből egy nagy semmi maradt meg! Nuku! Semmire nem emlékszem, egyetlen árva szóra se abból, amit az iskolában tanultunk.
A meditáció nem önző tevékenység. Bár magadba merülsz és a saját tudatodat tapasztalod meg, mégsem zárod el magadat a világtól. Erősíted magadat, hogy jobban helyt tudj állni, amikor visszatérsz a való világba.
