A mocskos tükör, amelybe minden egyes nap belenézel, megmutatja az igazat – akkor miért hazudozol még mindig önmagadnak?
Mindannyiunkban megvan a rendkívüliség képessége, ám a többségünk – különös tekintettel a hátrányokkal küzdőkre – feladja a küzdelmet, ezért soha nem tapasztalhatja meg azt, hogy milyen érzés kijutni a pokolból.
Meddig hagyod még, hogy a múltad visszatartson, mielőtt átvennéd végre az irányítást a jövőd felett?
– Goggins – jelentette ki a szakaszparancsnokom, miután közölte velem a jó hírt –, te pontosan az a fajta fenegyerek vagy, aki alig várja, hogy hadifogságba essen, csak hogy lássa, vajon képes lesz-e elviselni.
Az, hogy csupán a származása miatt képesek voltak kigúnyolni és megfélemlíteni valakit, akit nem ismernek, egyértelműen azt jelezte, hogy nem velem, hanem velük van valami baj.
Ha zaklatják az embert, de tisztában van vele, hogy miben marad alul és miben érzi bizonytalannak magát, képes lehet megelőzni bármiféle bántalmazást vagy sértést. A zaklatóval együtt nevetheti ki önmagát, ami kifoghatja a szelet vitorlájából. Ha kevésbé vesszük a szívünkre, amit a másik mond vagy tesz, elveszíti az ütőkártyáit. Az érzések csak érzések. Másfelől pedig aki biztos önmagában, az nem zaklat másokat, hanem vigyáz a társaira. Így ha valaki ránk száll, akkor jó, ha tudjuk, hogy neki is megvannak a maga problémái, amelyeket kihasználhatunk vagy akár javíthatunk is rajtuk. A zaklató legyőzésének néha az a legjobb módja, ha segítünk neki. Ha képesek vagyunk két-három lépéssel előrébb járni, akkor irányítani tudjuk a gondolkodását, és ez esetbe észre sem veszi, hogy elkoboztuk a lelkét.
Az elménk rothadtul erős, a legerősebb fegyverünk, mégsem használjuk ki.
A tinédzserek két lábon járó bullshitdetektorok, kiszúrják, ha hülyeségekkel traktálják őket, de a srácok, akik hallottak beszélni, magukévá tették az üzenetemet, mert mindenhol, ahol megszálltam, végigfutottam egy ultraversenyt, az edzéseimet és a versenyemet beépítettem az általános toborzási stratégiámba.
Úgy tartják, hogy hatvanhat napba telik valamilyen szokás kialakítása. Nekem ehhez sokkal több időre van szükségem, de végül mindig összejön.
Értékeld ki az életed a maga teljességében! Mindannyian sok időt vesztegetünk értelmetlen marhaságokra. Hosszú órákat pocsékolhatsz el a közösségi médiára és a tévézésre, amelyek az év végére egész napokká és hetekké adódhatnak össze, ha úgy adnánk össze az időt, ahogy az adózási tételeket szokás. Ne ódzkodj tőle, mert ha tudnád az igazságot, deaktiválnád a Facebook-fiókodat, és elvágnád az optikai kábelt. Ha azon kapod magad, hogy komolytalan beszélgetéseket folytatsz, vagy olyan tevékenységek csapdájába esel, amelyek semmiképpen sem tesznek jobbá, lépj tovább!
Az élet egy hosszú, kicseszett képzeletbeli játék, amelynek nincs eredményjelzője, nincs játékvezetője, és soha nem ér véget, hacsak meg nem halunk és el nem temetnek.
Hatalmas akarat kell ahhoz, hogy akkor is megerőltessük magunkat, amikor teljesen egyedül vagyunk.
A legtöbben sajnos éppen akkor adjuk fel, amikor alig 40 százalékát használtuk csak ki a maximális teljesítményünknek. Amikor úgy érezzük, hogy már elértük a végső határt, még mindig ott rejtőzik bennünk az a további 60 százalék! Ez a mesterséges szabályozó hatása! Ha már tudjuk mi az igazság, hogy a teljesítmény csak a fájdalomtűrő képesség megnöveléséről szól, és hogy figyelmen kívül kell hagynunk az identitásunkat és minden önkorlátozó történetünket, akkor elérhetjük azt a további 60 százalékot, majd akár az újabb 20-at és így tovább, anélkül, hogy feladnánk. Ez a 40 százalékos szabály, és azért lehet ilyen hatásos, mert ha tartjuk magunkat hozzá, felszabadíthatjuk az elménket, így a a teljesítmény és a kiválóság új szintjére léphetünk a sportban vagy az életünk egyéb területein, miközben a jutalmak is sokkal jelentősebbek lesznek, mint a puszta anyagi siker.
Még egy rakétamotor sem indul be az első apró szikra nélkül. Mindannyiunk életében szükség van ezekre az apró szikrákra, a kis teljesítményekre, hogy táplálni tudják a nagyokat. Gondoljunk rájuk egyfajta gyújtósként. Ha az ember máglyát akar rakni, nem azzal kezdi, hogy meggyújt egy méteres farönköt. Összegyűjt némi száraz háncsot vagy gallyacskát – egy kis halom szénát vagy száraz füvet. Ezt gyújtja meg, majd ehhez tesz hozzá kisebb-nagyobb fadarabokat, mielőtt farönkkel táplálni a tüzet. Mert az apró szikrák, amelyek lángra lobbantják a kis tüzeket, végül elég hőt termelnek ahhoz, hogy egy egész kicseszett erdőt porrá égessenek.
Japánban van egy zen szerzetesi szekta, amelynek tagjai 1000 maratont futnak le 1000 nap alatt, hogy megvilágosodjanak a fájdalmon és a szenvedésen keresztül.
A „jár nekem” érzése olyan kolonc, amelytől meg kell szabadulni. Ne arra koncentrálj, hogy szerinted mi minden járna neked! Sokkal inkább arra, hogy mit szeretnél kiérdemelni!
Senkin ne akarj uralkodni, mert az csak az előrehaladást hátráltatja, mind csapatként, mind a saját szakterületeden. Ahelyett, hogy azon mérgelődnél, hogy a kollégáid nem tudnak lépést tartani veled, inkább segíts nekik felzárkózni, és húzd magaddal őket!
Nem számít, mit értünk el a sportban, az üzleti világban vagy az életben, nem szabad megelégednünk. Az élet kifejezetten dinamikus játék. Vagy egyre jobbak, vagy egyre rosszabbak leszünk. Igen, a győzelmeinket meg kell ünnepelnünk. A győzelemben rejtőzik az az erő, amely átalakít, de az ünneplést követően ismét csatasorba kell állni, új edzésterveket, új célokat kell magunk elé tűzni, hogy másnap ismét a nulláról kezdjük.
A győzelem sem jelenti mindig azt, hogy az első helyen végzel. Az is győzelemnek számít, ha úrrá leszel egy életre szóló félelmeden, vagy túljutsz egy olyan akadályon, amely a múltban folyton kifogott rajtad.
Természetesen nem lehet mindenre felkészülni, ám ha a megfelelő időben látsz neki a stratégia vizualizálásának, akkor felkészülten várhatod a megmérettetést.