Úgy tartják, hogy hatvanhat napba telik valamilyen szokás kialakítása. Nekem ehhez sokkal több időre van szükségem, de végül mindig összejön.
David Goggins
1975. február 17. -
amerikai motivációs előadó, író
Értékeld ki az életed a maga teljességében! Mindannyian sok időt vesztegetünk értelmetlen marhaságokra. Hosszú órákat pocsékolhatsz el a közösségi médiára és a tévézésre, amelyek az év végére egész napokká és hetekké adódhatnak össze, ha úgy adnánk össze az időt, ahogy az adózási tételeket szokás. Ne ódzkodj tőle, mert ha tudnád az igazságot, deaktiválnád a Facebook-fiókodat, és elvágnád az optikai kábelt. Ha azon kapod magad, hogy komolytalan beszélgetéseket folytatsz, vagy olyan tevékenységek csapdájába esel, amelyek semmiképpen sem tesznek jobbá, lépj tovább!
Az élet egy hosszú, kicseszett képzeletbeli játék, amelynek nincs eredményjelzője, nincs játékvezetője, és soha nem ér véget, hacsak meg nem halunk és el nem temetnek.
Hatalmas akarat kell ahhoz, hogy akkor is megerőltessük magunkat, amikor teljesen egyedül vagyunk.
A legtöbben sajnos éppen akkor adjuk fel, amikor alig 40 százalékát használtuk csak ki a maximális teljesítményünknek. Amikor úgy érezzük, hogy már elértük a végső határt, még mindig ott rejtőzik bennünk az a további 60 százalék! Ez a mesterséges szabályozó hatása! Ha már tudjuk mi az igazság, hogy a teljesítmény csak a fájdalomtűrő képesség megnöveléséről szól, és hogy figyelmen kívül kell hagynunk az identitásunkat és minden önkorlátozó történetünket, akkor elérhetjük azt a további 60 százalékot, majd akár az újabb 20-at és így tovább, anélkül, hogy feladnánk. Ez a 40 százalékos szabály, és azért lehet ilyen hatásos, mert ha tartjuk magunkat hozzá, felszabadíthatjuk az elménket, így a a teljesítmény és a kiválóság új szintjére léphetünk a sportban vagy az életünk egyéb területein, miközben a jutalmak is sokkal jelentősebbek lesznek, mint a puszta anyagi siker.
Még egy rakétamotor sem indul be az első apró szikra nélkül. Mindannyiunk életében szükség van ezekre az apró szikrákra, a kis teljesítményekre, hogy táplálni tudják a nagyokat. Gondoljunk rájuk egyfajta gyújtósként. Ha az ember máglyát akar rakni, nem azzal kezdi, hogy meggyújt egy méteres farönköt. Összegyűjt némi száraz háncsot vagy gallyacskát – egy kis halom szénát vagy száraz füvet. Ezt gyújtja meg, majd ehhez tesz hozzá kisebb-nagyobb fadarabokat, mielőtt farönkkel táplálni a tüzet. Mert az apró szikrák, amelyek lángra lobbantják a kis tüzeket, végül elég hőt termelnek ahhoz, hogy egy egész kicseszett erdőt porrá égessenek.
Japánban van egy zen szerzetesi szekta, amelynek tagjai 1000 maratont futnak le 1000 nap alatt, hogy megvilágosodjanak a fájdalmon és a szenvedésen keresztül.
A „jár nekem” érzése olyan kolonc, amelytől meg kell szabadulni. Ne arra koncentrálj, hogy szerinted mi minden járna neked! Sokkal inkább arra, hogy mit szeretnél kiérdemelni!
Senkin ne akarj uralkodni, mert az csak az előrehaladást hátráltatja, mind csapatként, mind a saját szakterületeden. Ahelyett, hogy azon mérgelődnél, hogy a kollégáid nem tudnak lépést tartani veled, inkább segíts nekik felzárkózni, és húzd magaddal őket!
Nem számít, mit értünk el a sportban, az üzleti világban vagy az életben, nem szabad megelégednünk. Az élet kifejezetten dinamikus játék. Vagy egyre jobbak, vagy egyre rosszabbak leszünk. Igen, a győzelmeinket meg kell ünnepelnünk. A győzelemben rejtőzik az az erő, amely átalakít, de az ünneplést követően ismét csatasorba kell állni, új edzésterveket, új célokat kell magunk elé tűzni, hogy másnap ismét a nulláról kezdjük.
A győzelem sem jelenti mindig azt, hogy az első helyen végzel. Az is győzelemnek számít, ha úrrá leszel egy életre szóló félelmeden, vagy túljutsz egy olyan akadályon, amely a múltban folyton kifogott rajtad.
Természetesen nem lehet mindenre felkészülni, ám ha a megfelelő időben látsz neki a stratégia vizualizálásának, akkor felkészülten várhatod a megmérettetést.
Ha felidézzük, mi mindenen mentünk keresztül, és ez miként erősítette meg hozzáállásunkat, akkor kitörhetünk a negatív spirálból, és kicselezhetjük azokat a halvány, egy másodpercnyi villanásokat, amikor meg akarunk hátrálni, és így képesek leszünk legyőzni az akadályokat.
Az életben minden fejben dől el! Valahányszor magukkal ragadnak minket az élet kisebb-nagyobb drámái, megfeledkezünk arról, hogy bármilyen súlyos a fájdalom, bármilyen gyötrelmes is a kín, minden rossznak vége szakad egyszer. Abban a pillanatban elfelejtjük, amint másoknak adjuk át az érzelmeink és tetteink feletti irányítást, ami könnyen bekövetkezhet, ha a fájdalom a tetőfokára hág.
Az ismeretlen tényezőket lehetetlen előre látni, ám ha mindvégig odafigyelünk az esemény előtt, tíz helyett valószínűleg csupán eggyel vagy kettővel kell megküzdenünk.
A nulláról indulók gondolkodásmódja szerint a hűtőszekrény soha nincs tele és nem is lesz. Mindig lehetünk még erősebbek és fürgébbek, mentálisan és fizikailag egyaránt. Lehetünk még tehetségesebbek és még megbízhatóbbak. Ebből fakadóan soha nem szabad azt érezned, hogy elvégezted minden feladatod. Mindig akad további tennivaló. Tapasztalt búvár vagy? Csodás! Akkor dobd le a felszerelésed, vegyél egy mély lélegzetet, és merülj 30 méter mélyre szabadtüdős technikával. Menő triatlonistának számítasz? Klassz! Akkor tanulj meg sziklát mászni. Csupa csillogó siker fémjelzi a karriered? Remek! Tanulj meg egy új nyelvet vagy szakmát. Szerezd meg a második diplomádat. Gond nélkül fogadd el, hogy tudatlan vagy, és újra bután kell beülnöd egy osztályterembe, mert csakis így bővítheted a tudásodat és a tevékenységeid számát. Ez az egyetlen módja annak, hogy tágítsd az elmédet.
A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. Ám ha valóban olyan nagyszerű emberek, akiknek mindig is hittük őket, akkor a féltékenységük fokozatosan elenyészik, és hamarosan az ő fantáziájuk is átugorja a falakat, mert rajtuk lesz a sor, hogy jó irányba változzanak.
Mindannyian ugyanazt a csatát vívjuk. Mindannyian a kényelem és a teljesítmény között ingadozunk. Vívódunk, hogy megelégedjünk-e a középszerűséggel, vagy hogy vállaljuk-e a szenvedést azért, hogy minden átkozott percben a legjobbat hozzuk ki önmagunkból.
A szenvedély és a megszállottság, de még a tehetség is csak akkor bizonyul hasznos eszköznek, ha megfelelő munkamorállal tudjuk megtámogatni őket.
Mindig van egy százalék, aki hajlandó dolgozni azért, hogy dacolhasson az esélyekkel.