Időnként nem értünk dolgokat. Időnként vannak furcsaságok. De bármit is tesz a másik, amit nem értünk, vagy netán félreértünk, sőt, esetleg bánt, a szeretetéhez kell visszatérni. Tudni, érezni, hogy szeret.
A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk.
A szövetség, az igazi, örökre szóló szövetség a lélekben születik. Nem érdek, nem kényszer, nem elhatározás szüli. Ez két ember közötti, eltéphetetlen, örök szövetség. Mert nem érdekek hozzák létre, nem tárgyalások útján keletkezik, nem precízen megfogalmazott papírok dokumentálják, nem aláírások hitelesítik. Ezt a szövetséget a szeretet köteléke hozza létre.
Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré.
Nem adnálak senkinek, semmiért. Illetve… de. Igen. Adnálak. Valakinek, ingyen. Önmagadnak. Neked bármikor visszaadlak, ha kéred. Hiszen szabad vagy. Nem sajátíthatlak ki, nem köthetlek magamhoz. Az ajtó nyitva áll. Bármikor beléphetsz, bármikor kiléphetsz. Nem azért léphetsz ki, mert nincs szükségem rád. A legnagyobb fájdalom lenne. De szeretlek. És ezért léphetsz ki.
Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni. Mert az otthon egy érzés. Egy érzés, amit nem tudsz felépíteni, berendezni, vásárolt tárgyakkal felékesíteni. Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.
Ha hallasz egy dalt, aminek a szövege megragad, számodra jelent valamit, ha olvasol egy könyvet, egy idézetet, amiről érzed, hogy közöd van hozzá, ha látsz egy gyönyörű tájat, ami megigéz, gyűjtsd magadba. De ne öncélúan. Mert mindez egyszer értelmet nyer.
A legnagyobb erő az álarc levételéhez kell. Látszólag egy könnyű mozdulat, mégis, hatalmas erő kell hozzá. A fizikai kevés ehhez. Kezed nem mozdul addig, míg lelked rá nem szánja magát. És a lelked csak akkor teszi ezt meg, ha már elég erős. Ha már nincs benne büszkeség, nem akar más lenni, mint akinek született. Amikor már fáj a játék.
Útra is szükség van, és célra is. Egyik sem teljes a másik nélkül. Igen, a cél, és az úton felfedezett sok kis apróság együtt jelentik az életet.
Van olyan nap, amikor azt érzed, kárpótlást kaptál minden rosszért. Amikor elérkezik egy pillanat, amelyet szeretnél megállítani, megfogni és soha el nem engedni. Soha… De el kell engedned. Ám ez a pillanat, ezek a pillanatok újra erőt adnak a következő rossz napokhoz. És így állnak össze hetek, hónapok, évek… És elérkezik a pillanat. Amit többé már nem kell elengedned.
A „most” nem ok arra, hogy ne higgy a következő pillanatban, a következő pillanat jóságában. Nem ok arra, hogy lemondj mindenről, lemondj az álmaidról. Hogy ne higgy a jövőben, ne higgy a megoldásban. Mert van jövő, van megoldás. Ebben higgy, erre figyelj. Most.
Van az ölelés… az ölelés, amely annyi gondolatot, érzést szül. Amely oly sokat jelenthet, annyi mindent kifejez. Az ölelés, amelyben lehet barátság, lehet szeretet, lehet szerelem, lehet Élet. Az ölelés, amely mindig készen áll, hogy felmelegítsen. Az ölelés, amely kellemes, meleg, puha, jó.
Ha van benned egy szeretet, amit valaki kiváltott belőled, ezt másnak nem adhatod, csak neki. Mert csak hozzá illik. Az ő lelkéhez formálódott, az ő lelkének rezdüléseihez alakult, az ő lelkének vágyaihoz igazodott.
Van a híd… Egy pici, romos erdei kőhíd. Talán évek, évtizedek óta nem lépett rá senki. Környékét belepte a gaz, köveit a moha. Már senkinek nem fontos. Ám egy napon két ember érkezik. Felfedezik a kis hidat. Felfedezik maguknak. Letelepednek rá. És ezen a napon a híd életre kél. Mert ezen a napon sokkal fontosabb küldetést tölt be, mint korábban bármikor. Ma nem a patak két partját fogja összekötni, hanem két ember szívét, lelkét. A híd, ha soha többé senki rá sem néz, akkor is fontosabb már, mint sok nagy társa, amelyek folyamok vizén segítik át naponta emberek ezreit. Két ember számára ez a pici, romos híd örökre híd marad.
Van egy mondat… „Szükségem van rád.” De hogyan? És miért? Egyszerűen azért, mert vagy, létezel, élsz. Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell. Önzés ez? Egy picit, talán. (…) Ám ha te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés, akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.
Nő és férfi soha nem lehet barátja a másiknak. Annak a bizonyosnak. Mindenki másnak igen, de annak az egynek soha. Sem találkozásuk előtt, sem elválásuk után. Mert őket egy egészen más érzelem köti össze. Amiben esetlen minden baráti közeledés. Ami sokkal, sokkal mélyebb minden más emberi érzésnél, így a barátságnál is. Mélyebb, egyedibb, megismételhetetlen. Ez nagyon hamar kiderül. Két szempár összevillanásából, egy mosolyból, egy rövid beszélgetésből. Hamar eldől. És kettejük között már soha nem lehet baráti érzés.
Mindig van okunk egy ajándékra… Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod – az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel, és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.
Van egy különös játék… Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. (…) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.
Ha valakit őszintén szeretsz, szívedben angyallá változik. Már nem egy ember a sok közül, nem egy az ismerőseid közül, hanem valaki más. Mert szereted. Egész szíveddel szereted. Gondolsz rá, de nem emberre gondolsz. Látod őt, de nem embert látsz. Ha vele vagy, ha beszélsz vele, ha rád mosolyog, minden, minden más. Nem emberi. Jóval több annál. Pedig tudod, hogy hús-vér ember ő… de mégsem az. Angyal.
Őszinte szerelem idézetek, Szerelem idézetek, Szeretet idézetek