Tudok egy jó mondást (…) mely szerint, ha nincs a tudásnak követője, akkor a tudás rosszabb, mint a nem tudás. Mert ha vakon próbálsz valamit eltalálni, de nem sikerül, elég azt mondanod, hogy a francba, az istenek már megint ellenem vannak. De ha tudsz valamit, és mégsem ennek megfelelően cselekszel, akkor sötét padlások meg zegzugos folyosók nyílnak az agyadban, amelyeken váltig botorkálhatsz, nem tesz jót.
Gondoljanak bele, hány millió ember él együtt úgy valakivel, hogy nem is érzi jól magát vele, hány millióan utálják az állásukat, de félnek elveszíteni azt – nem csoda, hogy úgy néz ki az arcuk, ahogy. Szinte lehetetlen úgy ránézni egy átlagember arcára, hogy végül ne kéne elfordítani a fejünket, és valami másra nézni, bármire, egy narancsra, egy kőre, egy üveg terpentinre vagy egy kutya seggére.
Egy írónak azt kell papírra vetnie, amit lát és érez, függetlenül a következményektől.
Kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfűzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezem. Meg az eszem is.
Négy legyet öltem meg, amíg vártam rá. A halál mindenütt ott van. Ember, madár, vadállat, hüllő, rágcsáló, rovar, hal – egyik se menekül. Ez benne van a pakliban. Fogalmam sincs, mit tehetnék ellene. Nagyon rossz kedvem lett. Most gondoljanak bele: az ember áll a szupermarketben, és nézi, ahogy a pénztáros pakolja a cuccot a zacskóba, aztán látja, hogy a saját sírját is belepakolja a vécépapír, a sör meg a csirkemell mellé.
Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.
A gond és fájdalom tartja az embert életben. Vagyis az, hogy az ember megpróbálja a gondot és a fájdalmat elkerülni. Nálam ez teljes munkaidős állás volt.
Még nem haltam meg, csak széthullóban vagyok. De ki nem? Mi mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk, és próbálunk jókedvűen evezni. Itt van például a karácsony. Ki a szarnak hiányzik? Aki kitalálta, annak biztosan sosem kellett nehéz csomagokat cipelnie. Nekünk viszont minden felesleges cuccunktól meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy lássuk, hol is vagyunk valójában. Pontosabban, hogy hol nem vagyunk. Mert minél több cucctól szabadul meg az ember, annál világosabban lát. Az életben minden fordítva működik. Ha fordítva él valaki, a nirvána az ölébe pottyan.
Tudtam magamról, hogy erős vagyok, és talán még azt is – ahogy mondogatták -, hogy bolond, arról viszont meg voltam győződve, hogy legbelül van bennem valami. Lehet, hogy csak megkeményedett szar, de az is több már, mint ami bennük van.
A szerelem olyan, mint amikor valaki megpróbál átevickélni egy zubogó pisafolyón a hátán egy teli szemetes kukával.
Sosem tudhatod, mi emészti belülről az embert. Egészen jelentéktelen dolgok is iszonyatosakká válhatnak, ha bizonyos lelkiállapotba kerülsz. A legnagyobb gond/félelem/gyötrelem és kimerültség, amit nem tudsz megmagyarázni vagy megérteni, netalán átgondolni. Egyszerűen nyom, mint egy vaslemez, s nem bírod leszedni.
Ha az életben az ember csak egy személyt is boldoggá tehet, akkor az életének értelme van.
Ha nincs fájdalom, az az érzékelés vége; minden örömünk alkudozás az ördöggel.
Amikor a Szerelem parancsolattá lesz, a Gyűlölet élvezetté válhat.
A tapasztalat elbutíthatja az embert. A legtöbbeknél a tapasztalat pusztán egymás után elkövetett hibák sora, és minél több tapasztalata van valakinek, annál kevesebbet tud.
Mi az istenért nem tud egy nő egy férfit szeretni azzal együtt is, ha néha hibázik? Együtt lenni, az a csoda; együtt lenni valakivel és törődni vele. Együtt aludni úgy, hogy összeérnek a lábfejek, összeérnek a lábak. Aludni és együtt lenni. Csak az erősek tudnak egyedül élni, az erősek és az önzők.
A pia felemel engem. Anélkül átlagos vagyok. És én nem akarok átlagos lenni. Nehéz annak lenni.