A teniszben a kiválóság záloga nem a készségek lassú fejlesztésében rejlik, sokkal inkább jellemző, hogy azok a fiatal játékosok, akiknek reményük van feljutni a csúcsra, már eleve elképesztő készségekkel bírnak, és egymás után nyerik a meccseiket.
A siker soha nem rólad szól, de még csak nem is a teljesítményedről. A siker rólunk szól, és arról, hogy mi hogyan látjuk a teljesítményedet.
Kurátorok, történészek, galériatulajdonosok, műkereskedők, ügynökök, aukciósházak és műgyűjtők láthatatlan hálózata, amely meghatározza, hogy mely műtárgyak kerülnek kiállításra a múzeumokban, illetve hogy mekkora összeget vagyunk hajlandók kifizetni az egyes művekért. Ezek a hálózatok ráadásul nem pusztán azt jelölik ki, hogy mi lógjon a múzeumok falain, de azt a parancsot is tőlük kapjuk, hogy mely művekért álljuk sorba, csak hogy láthassuk őket.
A siker kollektív jelenség, amelyet úgy tudunk mérni, hogy megfigyeljük, a környezetünk miként reagál az adott teljesítményre.
A művészvilág mocskos kis titka, amely immár nyílt titok, abban áll, hogy ha valaki egyszer befutott, onnantól már mindenkinek az az érdeke, hogy az illető „befutott” is maradjon. Ha egy műgyűjtő több millió dollárt fizet ki egy műalkotásért, akkor neki, a művésznek és persze a galériának is elemi érdeke, hogy annak a bizonyos műnek az értéke legalább ezen a szinten maradjon a jövőben is. A galériák nem élnének meg, ha nem léteznének műgyűjtők. Ahogy a múzeumok sem. A múzeumok igazgatótanácsában pedig szintén műgyűjtők ülnek.
Való igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. Csakhogy rengetegen gyakorolnak, így nagyon sokan el is jutnak a mesterszintre. Ezért aztán a felső korlát közelében a döntő különbség már nem a teljesítményen múlik.
A siker gyakran csak a nagy számok törvényének engedelmeskedik. Aki meg akar nyerni egy versenyt, induljon sok versenyen. Aki meg akar kapni egy állást, jelentkezzen minél több állásra. Aki főszerepet akar egy darabban, az menjen el minél több meghallgatásra. (…) Ahogy növelhetjük a lottón a nyerési esélyeinket, ha egyszerre több szelvénnyel játszunk, úgy az is biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel kapunk meg egy vágyott szerepet, ha újra és újra próbálkozunk.
A szupersztárok megbénítják azokat, akik ellenük versenyeznek, viszont szárnyakat adnak azoknak, akik együttműködnek velük.
A gazdag egyre gazdagabb lesz, az ismert egyre ismertebb, és semmi nem hoz nagyobb sikert, mint a siker maga.
Noha ahhoz, hogy sikeresek legyünk, leginkább korábbi sikerekre van szükség, de a legsikeresebb pályafutások is egyetlen apró sikerrel kezdődnek. A kis boltokban gyakran lehet látni egy bekeretezett egydolláros bankjegyet a falon. Nos, ez nem csak egyszerű szimbólum. Egy kisvállalkozás életében valóban az a legfontosabb pillanat, amikor először sikerül eladni valamit. Az első kuncsaft vállalja a kockázatot, és a bolt jövőjébe fekteti a pénzét. És ezzel elindítja a siker útján.
A tehetség és az elszántság képes akár szupersztári magasságokba is repíteni az embert.
Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük.
Azok a feladatok, amelyekkel a tudomány szembesül, már túl összetettek ahhoz, hogy egyvalaki meg tudja oldani őket.
A műszak elején kiküldött e-mailek, bejelentések jóllehet „lényegre törőek”, nem feltétlenül bátorítják a beszélgetéseket, a pletykálkodást és a spontán problémamegoldást. Sőt, ami azt illeti, az e-mail a legkevésbé értékes kommunikációs forma. Ugyanis túlzottan hatékony. A csevegés a konyhában a hűtő előtt – amit a menedzserek elvesztegetett időnek éreznek – számít igazán. Lehet, hogy elvesztegetett időnek tűnik, de a munkatársak ilyenkor épp nagyon fontos munkát végeznek: közvetlen kommunikációval erősítik a csoporton belüli harmonikus kapcsolatokat.
Soha nem nyugszik le a nap, de ha mégis eltűnik a látóhatár mögött, szédítő színekkel festi be az alkonyi égboltot.
Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi csekély köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést.