Én viszont azt mondom, szeretni kell az életet, és úgy szeretni, ahogy mi akarjuk, nem úgy, ahogy mások szerint kellene.
– Soha ne engedd, hogy valaki azt higgye, nem vagy képes bármire. Mindent el tudsz érni, amit csak szeretnél. Mutasd meg nekik! Bármi legyen is az! Nincs lehetetlen, csak akarni kell! És jól jegyezd meg! Különleges vagy! Te az én lányom vagy!
Megvan az oka, miért vagyunk olyanok, amilyenek. A kérdés csak az, tudunk-e róla.
Az elfogadás és az elengedés a két legfontosabb kulcs ahhoz a szobához, amibe a boldogság van zárva.
Mert az intelligenciának és az emberségnek le kellene tudnia győzni azokat a fajta kis irigységeket, amelyek kialakulhatnak bennünk valaki más iránt.
Van, hogy az élet szürke, viharos, és habár előbb-utóbb mindig felkel a nap, nem mindenki láthatja meg.
Előfordult már, hogy megengedted magadnak, hogy azt tedd, amit a szíved súg? Hogy csak cselekedj anélkül, hogy gondolkodnál? Megengedted már egyetlenegyszer is magadnak, hogy a szíved nyerjen egy csatában az eszeddel szemben?
Végre valaki, aki tudja, hogy a nőiesség sugárzik, nem pedig felöltözik.
Szerelmesek közé nem kellenek szavak, hiszen a lelkek beszélgetni tudnak.
Nehéz belenézni a tükörbe, ha az ember nem akarja látni önmagát és a hibáit.
Soha senki nem tudhatja, melyik élete utolsó pillanata. Épp ezért kellene mindet úgy élnünk, mintha épp az lenne, ott, akkor, abban a pillanatban. Közhely, tudom, de ha végiggondoljuk, igaz.
Mert ha valaki nem ura a saját életének, nem tudja elviselni, ha valaki más képes arra, amire ő nem.
Ne arra figyelj már mindig, ami nincs. Élvezd azt, ami van!
Olyan a magyaroknak a nyelvük, mint az olaszoknak a pizzájuk vagy a franciáknak a croissant-juk. Kuriózum. Fenséges és ízletes.
Azt hiszem, az ember legnagyobb feladata az életben elfogadni azt, amit rámér a sors. Mert a végeredményt Isten dönti el. Viszont a harcot úgy vívod, ahogy te akarod.
Az embereknek nem kell indok az utálatra. A magyar embernek pedig pláne nem.
Bármibe is kezdjen az ember, az csak alázattal vihető sikerre.