Egy méltatlan bérház ablakán
A pára hűvös bársonyán
Itt hagyom neked a rajzomat,
Míg felébredsz, talán megmarad.
Ákos
56 idézet
magyar énekes és költő
A legjobb Ákos idézetek
Lágy vagy és idegen,
Hozzám repülsz a széllel,
Álom terem a szemeden,
Ha mellettem alszol el.
Utolsót lobban a nyár,
Aztán kialszik végképp,
Arcodon most fakó a bánat,
Akár egy régi térkép.
Azt akarod, hogy figyeljek Terád,
Magányom ködét így fúrja át
Pillantásod: az a pillanat,
Amikor észrevetted,
Hogy megálmodtalak.
Nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.
Gyantád vagyok, körülölellek.
Önmagamba átemellek
mint a megdermedt kőben
az időben maradt ősbogarat őrzi
a ragyogó jáspis vagy smaragd.
Az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej.
Reszket az idő a tornyok fölött.
Ártatlan vágyam még ünnepel.
Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.
Hol vagyok otthon,
Nem tudom,
De ha fáradt leszek
És elbukom,
Simítsd le arcomról
A rémálmok
Ólomporát,
Az éjjelt virraszd át!
Csak tanulj és taníts,
hogy majd tanítva megtanuld:
a helyed ott van, ahol szeretnek!
Nem mások alkotta kotta, nem az égi csillagflotta,
remegő kezemet egyedül te vezeted,
aki a kígyótól se félsz, és az almát is szereted.
(…)
Ne mondd ki a nevedet: te vagy az asszony, akit szeretek.
Már nem akarom tudni,
hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
hogy miben hisz, aki a hitért öl.
Szerelmem vagy,
Neked én adok nevet,
És az a varázslat köröttünk lebeg.
Bánatot, sebet, mindent levedlek,
Ha megölsz is érte,
Én akkor is szeretlek.
Elfojtott dühömet ne lássa más
Csak a falak őrizzék titkomat
Mert bennem őrült láng ragyog
Én idelenn idegen vagyok.
Ó, az illatodban ülve várok egész nap
Hogy szádban hozd el éltető vizemet
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok veled.
Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó
Dalt szül a súlyos félhomály
Érzem, hogy sírni volna most jó.
Az elme emléket hadar,
Egyszerre fájni kezd a lét,
A kitelt idő még több fényt akar,
Így feszíti szét korhadt keretét.
Ez nem én vagyok,
ez nem mi vagyunk,
így aztán mindegy,
hogy áldás vagy átok,
hogy torzan látják a nagyvilágot
egyes újságokba író srácok.
Nekem sok a dolgom,
én nem érek rá,
így hát mindegy,
hogy mit is szóltál,
de csak akkor ítélj,
hogy én ki vagyok,
ha egyszer tudni fogod,
hogy te kicsoda voltál.