Az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej.
Ákos dalszöveg
1968. ápr. 6. -
magyar énekes és költő
Reszket az idő a tornyok fölött.
Ártatlan vágyam még ünnepel.
Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.
Hol vagyok otthon,
Nem tudom,
De ha fáradt leszek
És elbukom,
Simítsd le arcomról
A rémálmok
Ólomporát,
Az éjjelt virraszd át!
Csak tanulj és taníts,
hogy majd tanítva megtanuld:
a helyed ott van, ahol szeretnek!
Nem mások alkotta kotta, nem az égi csillagflotta,
remegő kezemet egyedül te vezeted,
aki a kígyótól se félsz, és az almát is szereted.
(…)
Ne mondd ki a nevedet: te vagy az asszony, akit szeretek.
Már nem akarom tudni,
hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
hogy miben hisz, aki a hitért öl.
A tenger elmossa tegnapom
Szól a víz
De mit beszél?
Szerelmem vagy,
Neked én adok nevet,
És az a varázslat köröttünk lebeg.
Bánatot, sebet, mindent levedlek,
Ha megölsz is érte,
Én akkor is szeretlek.
Elfojtott dühömet ne lássa más
Csak a falak őrizzék titkomat
Mert bennem őrült láng ragyog
Én idelenn idegen vagyok.
Ó, az illatodban ülve várok egész nap
Hogy szádban hozd el éltető vizemet
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok veled.
Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó
Dalt szül a súlyos félhomály
Érzem, hogy sírni volna most jó.
Az elme emléket hadar,
Egyszerre fájni kezd a lét,
A kitelt idő még több fényt akar,
Így feszíti szét korhadt keretét.
Ez nem én vagyok,
ez nem mi vagyunk,
így aztán mindegy,
hogy áldás vagy átok,
hogy torzan látják a nagyvilágot
egyes újságokba író srácok.
Nekem sok a dolgom,
én nem érek rá,
így hát mindegy,
hogy mit is szóltál,
de csak akkor ítélj,
hogy én ki vagyok,
ha egyszer tudni fogod,
hogy te kicsoda voltál.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel, és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel.
Azért vagy itt, hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót, olvasd az írást,
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.
Szeretőd és társad más nem is lehet,
Csak az, aki ismer, és mégis szeretne hozzád érni,
Akit nem kell kétszer kérni, hogy segítsen élni.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam.
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Nem látlak, csak elképzellek,
Minden éjjel másmilyennek,
De tudnod kell,
Hogy minden éjjel szép vagy.
Mások ezeket keresték még
