Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
Ákos
magyar énekes és költő
Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel, és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Azért vagy itt, hogy mindent láss,
Hogy értsd a szót, olvasd az írást,
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.
Szeretőd és társad más nem is lehet,
Csak az, aki ismer, és mégis szeretne hozzád érni,
Akit nem kell kétszer kérni, hogy segítsen élni.
Ezer meg ezer éve
Keresem az utam.
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.
Nem látlak, csak elképzellek,
Minden éjjel másmilyennek,
De tudnod kell,
Hogy minden éjjel szép vagy.
Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a tiéd, akárkié.
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé.
Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.
Halott virágok illatát nyögik a fák,
És megrázkódik a táj.
Valami véget ért, valami fáj.
Minden, ami szép volt,
minden, ami ránk várhat még,
már bennünk van rég,
a szemünkben ég.
Sebzett vagyok,
És könyörtelen,
A világ egyre csak
Pöröl velem.
De Te megláttad,
Hogy kábultan
Bámultalak,
És felragyogott a Nap.
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már.
Bárhogy fáj: Elmúltál!
Gyáva perc,
Te bűntelen, Te tiszta,
Nem idézhet vissza semmi már.
Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán itt marad.
Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
Nem gondolni rád
Én már nem bírok tovább
Tőlem hiába tiltanád
Tested selymes ritmusát
Én már megtanultam rég
Van, aki csak távolabbról szép
De tőlem senki meg nem véd
Belőled ennyi nem elég.
Minden most kezdődik el,
aztán úgyis menni kell,
elfordul rólunk a Fény,
aztán nincsen több remény…
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad.
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.