Apám bosnyák, anyám horvát, az öcsém apja szerb.
Soha ne fordulj szembe a családdal, mert nem jó magányosan evezni. Ha bosszantóan kidörzsölték is csuklódat és bokádat a családi kötelékek, akkor se feledd, hogy nélkülük – nos, hát ki lennél? A család melletted áll, ha baj van, és a legtöbb esélyt adja meg neked. Amikor a vetélkedő vezetője azt mondja: „Nevezzen meg valamit, amit a hűtőszekrényben talál”, és te azt mondod, „Szótár”, mire az ország túlnyomó többsége a tévé előtt azt sikítja, „Ezt a hülyét!”, na, ki az, aki tapsol és azt mondja, „Jó válasz, jó válasz!”? Hát persze, hogy a családod, ugyan, ki más lehetne?
Felkutattam a családfámat, és rájöttem, hogy én vagyok a gyökér.
Szponzorok és rajongók nélkül nincs verseny – ilyen egyszerű. Vagy megszokod és élvezed ezt a részét is a munkának, vagy te vagy Kimi Räikkönen.
Soha nem adtam Margot Robbie-nak döglött patkányt. De sok mást adtam neki: például vegán fahéjas péksüteményeket, amelyekre Torontóban bukkantam rá.
Előbb festem pinkre a hajam, minthogy anyámhoz forduljak.
– Közel áll az anyjához?
– Mint egy cellatárshoz az életfogytiglani alatt.
Jó pár évvel ezelőtt egy rádiós kollégám megkérdezte, hogy vittem-e már föl nőt a Gellért-hegy tetejére, hogy megmutassam a Duna fölött a lenyugvó nap csillogó sugarait, amint bearanyozzák a méltóságteljesen sikló hajókat, uszályokat. Csodálkozva kérdeztem, hogy mégis mi a jó istenért vinnék én fel nőt alkonyatkor a Gellért-hegy tetejére, mire ő rezignáltan azt mondta, hogy ha ő 183 cm lenne, mint én és nem kicsi, kopasz, akkor ő se törné magát.
A tapasztalatunk egyenes arányban nő a tönkretett ételek számával.
A szerkesztők félős, csőlátású alakok. Egyikük indokolatlanul morbidnak nevezte az írásaimat és pszichológiai segítséget sürgetett.
Volt néhány különös élményem. A legfurcsábbak még a Disney-időszakomból származnak. Kimentem a mosdóba és valaki az egyik wc-fülkéből próbált beszélgetni velem, de az is előfordult, hogy kézmosás közben egy személy megragadta a karomat, és elvitt a fia szülinapi bulijára. Nem mondhattam nemet.
Írták az osztálykönyvet, és beírták, hogy Komár István László és a tanár úr mondta, hogy nem vagyok egy Pista típus. „Laci, téged nem lehet Istvánnak hívni, te egy Laci típus vagy!” – mondta és onnantól kezdve szépen használtam.
Az őrülteket tessék tiszteletben tartani. (…) És hogyan tudjuk az őrültnek megadni a tiszteletet? Hát ha elhitetjük vele, hogy nem látjuk őrültnek. És hogyan győzzük meg az őrültet arról, hogy mégsem őrült? Mi sem egyszerűbb. Legyünk őrültebbek nála.
A környezetem véleménye ellenére átlagos kiskölyök voltam – bár igaz, óvodában a hátam mögött raktam ki a Rubik-kockát.
Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre.
2017-ben ott voltam a dobogónál Silverstone-ban – csak kérdéseket tettem fel, egyetlen alkalmam a silverstone-i dobogón –, és annyira hálás voltam, hogy Daniel nem volt ott, mert személy szerint a barátnőm izzadt tornacsukájából sem innék pezsgőt, nemhogy Daniel Riccardóéból. De ez van, része a pillanatnak, a rajongók imádják. Ez teszi a sportot azzá, ami.
A boldog házasságnak egyetlen titka van. Amint rájövök, mi az, majd újra megnősülök.
A fegyvertartás kapcsán szigorú elveket vallok: ha a közelben fegyver van, én akarom tartani.
Hogy romantikus vagyok-e? Tízszer láttam az Üvöltő szeleket. Hogy a fenébe ne lennék romantikus?!
A világ legnagyszerűbb találmánya a nő! Csak lenne valahol rajtuk egy reset gomb, amelyet naponta egyszer megnyomva tisztára lehetne söpörni az agyukat!