Az a kísérlet, hogy valakit kiűzzünk üzletéből: bűn, — bűn, mert ezáltal nyereségszerzésből embertársaink életviszonyaira nyomást gyakorolunk és az erőszak uralmát akarjuk az intelligencia helyébe léptetni.
A kereskedelmet srác koromban kezdtem az agyaggolyókkal, amiket mi is árultunk az üzletünkben. A gyerekek megvették, én pedig aki nagyon jól golyóztam, megkérdeztem tőlük, hogy akarnak-e játszani, természetesen akartak, hiszen azért vettek. Miután általában elnyertem tőlük a golyókat, a gyerekek, vissza akartak menni az üzletbe a maradék pénzükön golyókat venni, de én azt mondtam, hogy kétszer annyi golyót adok a pénzükért, mint az apám. Miután apám megtudta, hogy tönkre akarom tenni, két óriási pofont kaptam, de a kereskedelmet nem tudta kiverni belőlem.
Két embert ismertem, aki tényleg önerőből lett nagyon gazdag, az egyik Matyi Dezső, a könyvkiadó, ő Komlón, Centrum szatyorból kezdte árulni a könyveket, aztán létrehozott egy birodalmat. A másik persze Lajcsi volt, ő a saját maga által sokszorosított kazettáit árulta ugyancsak szatyorból, emlékeim szerint az Örs vezér téren, a Sugár áruház előtt és Matyihoz hasonlóan sikeres és gazdag lett.
Persze tudom, hogy nem szokványos dolog hárommillió forintból négy év alatt többmilliárdos céget csinálni. De nincsen titkom: egy erőszakos vidéki gyerek voltam, aki mert álmodni akkor is, amikor politikus volt, és álmodik most is. Az álmok pedig arra valók, hogy megvalósítsuk azokat, és nem mások, hanem mi magunk.
A Google csaknem minden egyes keresése után pénzt kap, főleg hirdetésből. Az emberek fizetnek a hirdetésekért. Szerencsések vagyunk, hogy úgy határoztunk, relevánssá tesszük a reklámokat, ahelyett, hogy a flash bannereket választottuk volna. Ez segít bennünket hozzá, hogy a legjobb keresőrendszer legyünk. Ezenkívül más társaságoktól is kapunk pénzt, így az AOL-tól, akik a rendszerünket használják.
Egy kicsit úgy működtetjük a Google-t, akár egy egyetemet. Rengeteg projektünk van, vagy száz. Szeretjük, ha kis csoportok, mondjuk három ember dolgozik egy projekten. Közülük néhányuknak például a molekuláris biológiához van köze. Mások a hardver-építéshez értenek. Úgyhogy egy csomó dolgot csinálunk.
Fontos a jó ruha, a szép autó, (…) egyrészt azért, mert jól érzi magát bennük az ember, másrészt pedig bizonyos területeken ezek eszközök. Sajnos. Amerikában fehér pólóban, farmerben, egy szép órával a kezemen is tudok üzletet kötni, de Magyarországon kellenek olyan külsőségek, amiknek egyébként semmi értelme.





