Bármilyen fájdalmas is ezt kimondani: a magyarság a puszta fennálláson kívül egyelőre nem nagyon tud évezredes ívű hivatásának eleget tenni. Nagyon nehéz ma megmondani, hogy miként lehetne visszatérni az eredeti küldetésünk bátor és büszke teljesítéséhez. Azt hiszem, hogy a mély hitre épülő tudás, bátorság, becsület ehhez elengedhetetlennek látszik.
Bogár László
1951. ápr. 22. -
magyar közgazdász, politikus, volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista
Bogár László idézetei gazdasági, társadalmi és globális folyamatokról szólnak, sajátos nézőpontból megközelítve. Gondolatai elgondolkodtatnak a világ működéséről, és különböző értelmezési lehetőségeket kínálnak.
A magyar nemzet nevű emberi közösség a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországaként Szent Istvántól a Hunyadiakig anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben gazdag és gyarapodó nemzetet alkotott. Egy olyan nemzetet, amely egész Európa számára döntő fontosságú anyagi és szellemi teljesítményeket produkált. Ám a Hunyadi Mátyás halálától a Rákóczi szabadságharcig tartó 222 év során (csupa „két”-ség) Európa cinikusan magára hagyta a keleti és nyugati birodalmak halálos „satujába” szorult magyarságot. Nincs olyan sötét képzelet, amelyik el tudná gondolni, hogy mit is jelentett ez a két évszázad az itt élők számára.
Az internet, a közösségi média kialakulása az emberiség történetének egy igen drámai fejleménye. Mint minden techno-evolúciós konstrukció, ez is lehet lélek-emelő, és lét-gyógyító, az emberi méltóság és harmónia felé mutató, alkotó és építő, de lehet brutális kegyetlenséggel, perverz, aberrált kéjjel gyilkoló is. Nagyon nehéz ma megmondani, hogy mit és hogyan kellene tennünk azért, hogy inkább az elsőként említett irányba haladjanak a közös dolgaink.
Az, hogy sokan nagyon nem értenek egyet velem, az teljesen természetes számomra – ez nemcsak, hogy nem bánt, de egyenesen kíváncsivá is tesz.
A közgazdaságtan meghatározó iskolái mindmáig egy számomra elfogadhatatlan, sőt értelmezhetetlenül korlátozott szemléletmódot hirdetnek az emberi gazdálkodást illetően.
Azok közé az értelmiségeik közé tartozom, akik 1990-től aktív szerepet vállaltak a politikában, abban reménykedve, hogy értelmiségiként megszerzett tudásaikat a közösség javára alkalmazhatják majd.
Francis Baconnak tulajdonítják a mondást, hogy a tudás hatalom. Nos, a tudás valóban hatalom, de az igazi hatalom annak a kezében van, aki meghatározza azt, hogy egyáltalán mi a tudás, szóval, hogy mi számít tudásnak.
Borisz Jelcin, a Gorbacsov utáni korszak delíriumba süllyedő, a Nyugat globális hatalomgazdasága bábfigurájaként üzemeltetett orosz elnök.
A magyar társadalom képtelen létérdekeinek felismerésére és bátor képviseletére. A szó szoros értelmében bármit meg lehet vele tenni.
Az a közösség, mely képtelen önmagával szóba állni, önmagát pusztítja el.



