1899. február 23. - 1974. július 29.
német költő, író, forgatókönyvíró
A tenisz távolságtartó párviadal, és ezzel a maga nemében egyedülálló. Ebben az értelemben, de más síkon a párbaj rokon szakmája, azzal a különbséggel, hogy míg a párbajban oda lőnek, ahol az ellenfél áll, a teniszben lehetőleg oda, ahol az ellenfél nem áll.
Mi változott? Minden és semmi. Ha volna egy fivérem, aki valakit kirabolna, és jönne egy másik, és azt állítaná, hogy én vagyok a bűnös, az igazságtalan volna. De ha az illető azt mondaná, hogy mivel a fivérem a tolvaj, működjem együtt vele, hogy az áldozat visszakapja az értékeit, minden további nélkül azt válaszolnám: „Természetesen.” A jóvátételt vállalnám. De jóvátenni nem tudnám.
Amióta a világ világ, háború és államalkotás egymással párhuzamosan fejlődnek. Az államok egyre terebélyesednek, a számuk viszont ennek arányában egyre csökken. Most pedig elérkeztünk arra a pontra, amikor egy maroknyi embercsoport egyetlenegy világállamot akar, egyetlenegy világhatalom irányításával! Így épp akkor fellegzene be az államalakítás és – rombolás iránti emberi vágy tévútra terelt, egyoldalú fejlődésének, amikor a technikai eszközök még el sem érték kiteljesedésük csúcspontját. Ugyanakkor mindez eleve ellentmond a földlakók másik alapvető igényének, a történelemalkotás iránti vágyának, valamint a történelem lényegének, a végleteknek.
Amiről nincsenek tapasztalataink, azt történelem előtti kornak hívjuk. Az a már kézzel tapintható korszak, amit mi a szó szűkebb értelmében történelemnek nevezünk, körülbelül hatezer évet ölel föl; hatezer fordulatot a Nap körül; sorsüldözött, szeretett és elátkozott bolygónk hatezer ellipszisét, melyet fáradhatatlanul kísér útján kicsi, tekintélyes, sápadt mosolyú társa, a Hold.
Minél dúsabban tenyésznek a tervek, annál bajosabb aztán a tett: az ember eltökél, belekezd, szervez, s végül Kukutyinban zabot hegyez.
