Ismertem a legutolsó és legnemesebb rómait mind közül, aki megmentett egy már elveszett birodalmat, és akit egy császár tőrének hegyén, kínok közt ért utol a halál. És ismertem apró termetű, vérszomjas pajtását, akivel gondtalan gyermekkora alatt játszódott Szkítia tágas és szélfútta síkságain – azt a gyermekkori barátot, aki felnőttkorában legádázabb ellenségévé vált: aki félmillió harcos élén lovagolt; olyan lovasok élén, kiknek nyilai sötét viharként lepték el az eget és erdőtűz gyanánt pusztítottak el mindent, mi útjukba került.
Történelem idézetek
A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül. Gombnyomásra hozhatók működésbe különféle szenvedélyeink.
A történelem emlékezete nem használ a kondíciónak.
A végzet: bizonyos emberi alkat találkozása a történelemmel.
A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.
A történelem egyebet sem tesz, mint igazol bennünket, valamennyiünket külön-külön.
Két-háromszáz esztendeje éltek már itt a Gálok, a Vajnák, a Bakók, a Putnokiak, a Lakatosok, s édesapám szemében még mindig jövevények voltak. Nincs e mondásban kicsinylés, egyszerűen a történeti igazság megállapítása ez.
Ami a csatákra igaz, az a szellemre is érvényes: csak a győztesek emléke marad fenn. Majdnem minden ember elpusztul, természetesen, de van néhány, aki tűzoszlopként vezeti a rémült emberiséget a sötétségen keresztül.
Létkérdés számunkra, miként őrizzük meg kincseinket, és hogyan tudjuk felmutatni őket a világnak.
A történész visszafelé tekintő próféta
Kapuban áll a történész is, amikor arról dönt, hogy milyen történeteket enged be a múltból a jelenbe, és hogyan írja, szerkeszti, alkotja meg őket.
A történelem hétköznapi szereplői csak a rendszer korlátai között, saját lehetőségeik határán belül mozoghattak, de saját érdekeik, céljaik szerint éltek, és végső soron ők formálták az eseményeket.
Az ötvenes években, ha valakinek az irodájában közvetlen városi vonal volt, az már önmagában is rangot jelentett.
Egy nagy tett iránya eltéríti a történelmet útjából, de valószínűleg ugyanígy hatnak a kisebb cselekedetek is mind, csak nem olyan nagy mértékben, egészen az elguruló kavicsig, amelyet félrerúgtunk az ösvényen, vagy egy csinos kislány megpillantásáig, amitől elakad a lélegzetünk, avagy egy kis vonásig, amit a körmünkkel a kert földjében húzunk.
Mindenre van garancia, csak a történelemre nem.
Egy nép történelmében döntő tényező az átlagember.
A történelmet senki se csinálja, a történelem láthatatlan, ahogy a fű növését se lehet látni.
Sajnálatos módon a világ jelenlegi állapotában a hősök sírjai sokkal erősebben képesek összekovácsolni egy népet, mint bármiféle jóindulatú nemzetközi egyezmény.
Minden nacionalizmus zsákutca. Próbáljuk csak meg a jövőbe vetíteni őket és meglátjuk, hol a határuk. Onnantól aztán nincs kiút. A nacionalizmus mindig a nemzetalkotó elvvel ellentétes mozgás. Kirekesztő jellegű, míg a nemzetalkotó elv befogadó. A konszolidáció korszakaiban mindazonáltal pozitív érték és magas szintű norma a nacionalizmus. De már minden nagyon is konszolidálódott, a nacionalizmus már csak hóbort, s ürügy, ami csak arra jó, kitérjenek egyesek az alkotás és a nagy feladatok elől. Az, hogy milyen eszközökkel él, és hogy miféle embereket lelkesít, ékesen bizonyítja, hogy a nacionalizmus a történelmi teremtő munkának épp az ellentéte.
S a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezermilliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága. És az az önérzet, amelyet ezek fénye költ ki s növel magasra és terebélyessé. Rengeteg erdő a nemzeti önbizalom, de a világosság nélkül, melyet az ősök dicső példáinak napfénye gerjeszt, elsárgul és elhervad az.