Hinnünk kell benne, hogy mindenki azért született a bolygóra, mert van valami, amiben a legjobb, és a társadalomnak azon kell dolgoznia, hogy ezt a helyét minden ember megtalálhassa. Ehhez lehetőségeket és elérhető életcélt kell nekik biztosítani, amiért érdemes küszködni és kreatívnak lenni.
Társadalmi alapjuk mélyreható különbségei ellenére, a sztálinizmus és a fasizmus szimmetrikus jelenségek. Több vonatkozásban nyugtalanító módon hasonlítanak egymásra.
Mindannyian bevándorlók és forradalmárok leszármazottjai vagyunk.
Ha rangsorolnom kellene az emberi nyomorúságokat, ez lenne a sorrend: betegség, halál, kétely.
A demokrácia szabadsága nem biztonságos, ha az emberek elviselik a magánhatalom növekedését egy olyan pontig, ahol erősebb lesz, mint maga a demokratikus állam. A kormányzati hatalom birtoklása egyetlen személy, csoport vagy bármely ellenőrzést gyakorló magánhatalom által – lényegében fasizmus.
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.
Az a helyes alkotmány, amely a közérdeket tartja szem előtt; valahány pedig csupán a vezetők érdekét tekinti, az mindig hibás.
Igazi mondanivaló nélkül beszélni, igazi szomjúság nélkül inni, és igazi vágy nélkül lefeküdni valakivel – ez a három alapvető bűn, amit a mai európai ember leggyakrabban elkövet.
Minden jobb- és baloldali diktatúra ellen megmaradni a szellemi szabadság hívének, védelmezőjének: ez a szellemi ember örök feladata.
Hiába van szólásszabadság, ha senki sem bírálja a kormányt; sajtószabadság, ha senkinek sem akaródzik kemény kérdéseket föltenni; gyülekezési szabadság, de senki sem használja tiltakozásra; általános választójog, de a jogosultak fele se megy el szavazni; az egyház és az állam szétválasztása, de senki sem tartja karban a közöttük felhúzott válaszfalat. Ha használaton kívül hevernek, a jogok szóvirágokká, hazafias szólamokká válnak. Jog és szabadság: élj velük, különben elveszted mindkettőt.
Az ültetvényeken, a templomban, az udvarházban és a városházán szünet nélkül sulykolták a rabszolgákba, hogy származásuk okán alsóbbrendűek, és a nyomorúságuk Isten rendelése. A Szentírás is jóváhagyja a rabszolgaságot, ez számtalan passzusával bizonyítható. Ez a „különleges intézmény” így tarthatta fenn magát minden gyalázatossága ellenére, amely még a haszonélvezői számára sem maradhatott teljesen észrevétlen.
Régebben mindent olyan fontosnak hittem. Ma már tudom, hogy mindenki nélkülözhető. Én is.
Az összeesküvés-szindróma egyfajta társadalmi betegség: sokan képtelenek elfogadni a megtörtént esetek triviális magyarázatait, inkább valami okkult hatalom kezét látják a dolgok mélyén, és hát ezzel a felelősségek elől is remekül el lehet menekülni: nem, ez nem a mi hibánk, hanem a tudodkié. Hát így megy ez.
Mindig az volt a meggyőződésem, hogy másokkal szemben úgy kell viselkednünk, ahogy mi szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek. „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz” – azt gondolom, ha ehhez tartanánk magunkat, egy kicsivel mindannyian jobban élhetnénk.
Az emberi nyomorúság jár mindig az eszemben, ez gyötör… hazugnak érzem, ha a költők a világ dicsőségét zengik. A legtöbb ember, akivel találkozom, gondban, szegénységben, betegségben él.
A közösség veszélye, hogy aki nem tartozik oda, azt gyanúsnak tartják. Azokat, akik a saját útjukat járnák, a magányos farkasokat szívesen kirekesztik.