Amikor felismerjük, melyek a káros gondolatminták és eltávolítjuk azokat, a fizikai valóságunk meg fog változni, és a világ is meg fog változni. De nem előbb! Ez a történet velünk kezdődik és velünk is végződik.
Az emberek sokkal könnyebben átverhetők és irányíthatók elvágva az információ, az intuíció és inspiráció magasabb forrásaitól.
Angliában soha nem találkoztam a rasszizmus jeleivel. Bárcsak az egész világon így lenne ez.
Nem mi használjuk a kütyüinket, hanem azok minket. Úgy élünk, ahogy parancsolnak nekünk.
A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.
Ezt a lelki átalakulást ezer és ezer esetben nyitott szemmel figyelhettem meg, s minél gyakrabban volt alkalmam mindezt látni, annál inkább megutáltam a milliós várost, amely előbb mohón magához vonzza az embereket csak azért, hogy később megsemmisítse őket.
A tömeg hasonló a nőhöz, kinek lelkivilágán nem annyira az elvont értelem, mint inkább a meghatározhatatlan érzelmekre alapított, őt kiegészítő erő iránti vágyódás uralkodik, és aki maga is inkább az erős előtt hajlik meg, semmint a gyengét uralja.
Közhely az, ami olyan mértékben igaz, hogy azt már nem is érdemes hangsúlyozni. Szeresd apádat, anyádat, hogy hosszú életű légy a földön; ne lopj; ne ölj; ne paráználkodjál… Lehet-e ennél banálisabbat mondani? És mégis: ez a pár ordító közhely, maga a tízparancsolat is lehetne a televízió legfontosabb műsora. Mert hát: melyiket tartjuk be?
Gyakran elhangzik a kérdés: „Mi a mai világ legfontosabb környezeti és népesedési problémája?” A tömör válasz talán a következő: „Az, hogy egyetlen legfontosabb problémát keresünk.” Ha nem oldjuk meg az összes problémát, csak mondjuk tizenegyet a tizenkettő közül, egymással való összefüggéseik garantálják, hogy az egész munka hiábavaló legyen.
Egyénileg sok ember került már szembe a fájdalmas döntéssel, hogy bizonyos alapértékeiről le kell mondania, ha egyáltalán élni akar. Aljas diktatúrákban eljöhet az a helyzet, hogy valaki inkább meghal, de nem szegődik a rendszer rabszolgájává, vagy egy-egy konkrét esetben nem árulja el a barátait. A nyomor és a politikai elnyomás milliókat űzött messzire hazájuktól, amit szerettek és ahol otthon érezték magukat. Előfordul, hogy hasonló válaszút elé kerül egy egész társadalmi csoport vagy akár egy egész nép: a régi módon nem élhet tovább, de érdemes-e megváltoznia, és ha igen, képes-e rá?
Ne mondd, hogy az, ki bátor volt megszületni,
Mind hős, ha majd tenni kell.
Az álmom rég majd békében úgy ébredni,
Hogy ezt hősök nélkül értük el.
Alaposan elferdült már az értékítélet,
Hiába nézed, mégis tévesen ítéled meg,
Mi a jó, mi a rossz, mi szép vagy csúnya.
Vagy csak direkt torzítasz a hazugságok mögé bújva?
De durva! Te még magadat is becsapod,
Mert megszoktad, hogy a boldogságot csomagolva kapod.
A demokrácia, a szabadság és az emberi jogok valódi értelmet nyertek az emberiség számára, ezért egyetlen nemzetnek sem hagyhatjuk, hogy kiforgassák, és a diktatúra, az elnyomás szinonimáivá tegyék.
Egy gályában ülünk, amit rengetegen hajtunk,
De nem igazán egy irányba, így minden hiába,
Csak egy helyben tipródunk a megoldásra várva.
Oly szókimondók
lettünk, hogy már alig van
mit kimondanunk.
Van ember – van probléma!
Nincs ember – nincs probléma.
Forradalom akkor lesz, amikor az elnyomó osztály már nem tudja, az elnyomott osztály pedig már nem akarja fenntartani a status quót.
A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni.