Oké, az oroszok forradalmat csináltak, mégpedig ugyanilyen okokból: elnyomás, szegénység, meg minden – és nézzétek meg Oroszországot most. Valahányszor erőszakos forradalomra kerül sor, a fegyverek uralkodnak; lelövöd a többieket – feltéve, hogy nem téged lőnek agyon –, és akkor hatalomra jutsz. De újra fel kell építened azokat a rendszereket, amiket a forradalom lerombolt, de ha újra felépíted őket, akkor új intézményt hozol létre és máris ugyanabban a cipőben jársz. Ne hidd, hogy mert a feketék ügye különbözik a zsidóéktól, vagy a kommunistáké a kapitalistákétól, valódi különbség van köztük. Mind ugyanaz a nóta. Lerombolod, felépíted, aztán fenn kell tartanod. És általában azoknak a kezében van a fegyver, akik ragaszkodnak a fenntartásához.
A köznyilvánosság minősége nem egyszerűen a társadalom minőségének tükre, hanem annak a közösség vezetőivel közel egyenrangú alakítója. Határozott meggyőződésem, hogy a nyilvánosságnak ezt a szerepét sokkal többen nem értik, mint ahányan igen, sokkal többen nem vállalják ennek felelőségét, mint ahányan igen.
Ha mi az állam legfőbb feladatául a nép szolgálatában és javára a legjobb faji egyedek megtartását, gondozását és kifejlesztését tekintjük, akkor az ez irányú gondoskodásnak nemcsak az ifjú nép és fajtárs születéséig kell terjednie, hanem kötelessége, hogy a fiatal hajtásból a későbbi szaporodás értékes tagját nevelje fel.
1987-ben Magyarországon öt évet kellett várni egy telefonra. Vonalasra, nem mobilra. (Habár hordozható volt az is: némelyiknek olyan hosszú zsinórja volt, hogy egyik szobából át lehetett húzni a másikba…) Amikor először kimentem az NSZK-ba, tágra nyílt szemekkel kérdezték tőlem, hogy van-e nálunk autó. Volt, aki arról faggatott, hogy van-e mit ennünk. Ami azt illeti, szívesen elhívtam volna egy disznóvágásra.
Az emberiség holt fogalom. (…) minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.
Minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy milyen jó világ lesz, ha eljön a testvériség, egyenlőség korszaka. Vagy később: jó, egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket.















