A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás olyan eszközöket hozott létre a társadalom ellenőrzésére, amelyek mérhetetlen előnyöket biztosítanak az elnyomó rezsimek számára a nyílt társadalmakkal szemben. A diktatúrák számára ezek az eszközök hasznosak, a nyílt társadalmak számára viszont halálos veszélyt jelentenek.
Ez a világ arra van beállítva, hogy senki sem ismeri saját magát, ezért nem is lehet elégedett. Ezért vásárol annyit, veszi meg ezt, majd azt, el akarja érni ezt, majd azt. Mindig szüksége van a tapsra. Nemcsak mint a színésznek, akinek taps a fizetsége, hanem általában a világ elismerésére vágyik. Mert mindig a másik fantáziájában élünk. Abban, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ez az életünk központja.
Nem születünk egyforma körülmények közé vagy egyenlő képességekkel, de egyenlő esélyt kéne kapnunk.
Láttam sok törzset Észak-Afrika sivatagaiban, amiknek kilenc gyerekkel, villany nélkül több öröm, szeretet, tisztesség és nevetés jut, mint a legtöbb anyagiakban dúskáló embernek, akivel találkoztam.
Tudom, mit beszélek, mert olyan szerencsés korban nőhettem fel, amikor új szelek fújtak. A Beatles, a hosszú haj, viszolygás a poroszos fegyelemtől, flowerpower és a többi. Az elmúlt 40 évben iszonyú sok minden történt, ami újra és újra átalakította a gondolkodást. A zene, de a sport révén is. Mi mindent indított el a Beatles? Nem csak a zenében. Ez mind olyasmi, ami csak úgy megtörtént anélkül, hogy bármi köze lett volna a tanuláshoz, vagy ilyesmihez. Manapság sajnos ismét változások előtt állunk. Veszélyben van a kreativitás, mert egyre inkább a számítógépek és a kütyük veszik át a terepet.
Nincs pénzed? Nincs időd? Tegyél ellene! Ismerd fel, mit művel veled ez a kor, ez a társadalom! Terhel téged, és ész nélkül pusztítja a jövőt. Lázadj! Valósítsd meg önmagad, törekedj az egyszerűbb teljességre!
Természetesnek tartjuk, hogy a 40-es éveink elején elveszítjük az ifjúkori lendületünket, 14-18 kiló túlsúlyt hordozunk, a 40-es és 50-es éveink végére krónikus betegségekben szenvedünk, és az utolsó évtizedeinket másoktól való függőségben éljük. Ám mindezt nem szabad rendben lévőnek tekinteni. Az, hogy mégis annak vesszük, az egészségtelen életmód és a téves információk egész életen át tartó mintázatának következménye.
A rákbetegségeknek az emberi történelemben páratlan mértékű növekedését okozó csúcstechnológiás, tömegtermeléses élelmiszerkultúra áldozatává válunk.
Emlékszem anno a gyermekkora,
mikor anyáink imáját még századszorra
sem hallottuk meg, mert a barátság szent,
és nem érdekelt, melyik bőrszín a trend.
Mikor valaki bántott, akkor összefogtunk.
Mi mások voltunk, mégis összeszoktunk.
Most egymásra vagyunk mégis idegesek,
pedig egy nép vagyunk, és nem idegenek.
A társadalom nem elég felkészült ahhoz, hogy elfogadja a másik véleményét.
Párkapcsolati szinten sokkal inkább meg lehet beszélni bármit, mint a társadalom szintjén. A demokráciával ugyanis az a gond, hogy minden idióta beleszólhat mindenbe.
Ma két világnézet ütközik. A szemet szemért az egyik, a szeressétek egymást a másik. Az előbbiben az európai, az utóbbiban a magyar lelkiségre lehet ráismerni.
A dalszövegeim arról szólnak, hogy békésebben éljünk, jobban figyeljünk oda egymásra. Ezt ugyanis elfelejtettük.
Moziba járni ma már olyan, mintha vidámparkba menne az ember. A stúdiók folyamatosan tolják a pocsék tartalmat, hogy imponáljanak a nagy tömegeknek és befektetőknek, de ez olyan, mint az olajfúrás; az adott pillanatban sokat nyersz vele, csak közben hazavágod a Földet. Ezzel tönkreteszik a nézői szokásokat az Államokban, aztán az egész világon. Soha nem akarnék 200 millió dolláros filmet készíteni szuperhősökről.
A kereszténységből kinőtt civilizáció és az iszlámból származó civilizáció nem illik össze, nem tudnak vegyülni, csak egymás mellett léteznek. Így van ez a Közel-Keleten és Európában is. A világról alkotott felfogás oly mértékben különbözik, hogy az párhuzamos világokhoz vezet. Ez nem politikai kérdés, hanem az élet realitása.
A magyar társadalomnak van egy nagy józan többsége, amely meg tudja különböztetni egymástól a sorskérdéseket, a nemzeti ügyeket és a pártkérdéseket.
A parlamentáris demokrácia, a demokratikus népképviseleti rendszer messze nem tökéletes. Működése sok jogos elégedetlenségre, kritikára, ellenérzésre adhat okot. A parlamentarizmusnál ezzel együtt sem ismerünk hatékonyabb módot összetartani, képviselni, vezetni, színes, szabad társadalmakat.
A demokráciát nem lehet kívülről erőltetni; maguknak az embereknek kell kiállniuk érte és megvédeniük.