A sokak érdeke felülbírálja a kevesekét vagy az egyénét.
A testi betegségeknek társadalmi rangja van. A lelki betegséget vagy elutasítja a társadalom, vagy nem veszi komolyan, amíg nem történik valami valóban komoly dolog.
Az új generáció betegsége, hogy hamarabb leszünk kapuzárási pánikosak. Én is azt érzem magamon, hogy basszus, telik az idő, pedig még az elején vagyok mindennek.
Azt érzem, hogy a feminizmus alapja olyasmi, aminek inkább ahhoz van köze, hogyan szabadítsuk fel a férfiakat és a nőket a hagyományos, nekik kiosztott szerepek alól.
Nekem is bőven kijutott a rasszista sértegetésből, és nagyon is jól láttam a rabszolgaság és a rasszista Jim Crow-törvények makacs örökségét, valahányszor Harlemben vagy Bronx bizonyos részein jártam. Az életrajzokból megtanultam azonban, hogy ne állítsam be magam folyton áldozatnak, és nem osztottam fekete ismerőseim egy részének nézetét, amely szerint minden fehér javíthatatlanul rasszista.
Az a közeg, amiben Magyarországon élni kellett, egy magamfajta ember számára megalázó. Nem értem például a négymillió nőt, hogy miért nem megy már ki az utcára ilyen abortusztörvény-módosítás után sem? Én nem vagyok nő, nem szültem, nincs méhem, de mint egy másik embert, mélységesen felháborít, ami történik. A melegeket sem értem: meddig tűrik még, hogy másod- meg harmadosztályú állampolgárok Magyarországon? Már az EU is kimondta, hogy demokrácia nélküli, autokrata, hibrid rezsimmé vált az ország, egész Európa tudja, hogy ott alázzák meg és vegzálják az embereket, ahol tudják! Én mint humanista művész teljes mértékben elfogadhatatlannak tartok bármiféle megkülönböztetést.
Fel kell hagynunk azzal, hogy az emberekre erőforrásként tekintünk. Nem árucikkek, hanem életek. Megfelelő gondoskodással bámulatossá válnak.
A gazdaggá válás tabu téma a társadalomban. Próbáld ki. Menj és mondd el valakinek, hogy szupergazdag leszel. Azt fogják hinni, hogy megbolondultál. Legyél gazdag, majd nyíltan mondd meg az embereknek: “én gazdag vagyok”, és a társadalom kapzsi, pénzsóvár elitista disznónak fog felcímkézni. Ha azt mondod az embereknek, hogy szegény vagy, együttéreznek veled. De ha azt mondod, hogy gazdag vagy, megvetnek.
Az elképzelés, hogy biológiai nemének megfelelően minden férfinak és minden nőnek csupán egyféle nemi szerepe lehet – a férfi erős, okos, dolgozik és küzd, a nő meg kussolva élesztgeti a családi tűzhelyt –, már az ókori görögöktől is idegen volt.
Idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért.
Hajlamosak vagyunk elintézni őket azzal, hogy „ez csak egy narkós”, pedig ők valójában nem egy másik világ teremtményei, hanem csak nők és férfiak, akik csapdába kerültek egy olyan szélsőséges helyzetben, amelybe mi is könnyen belecsöppenhetünk.
Minden emberi gond abból ered, hogy nem akarunk ott maradni, ahol megszülettünk.
Egyszerűen azt gondolom, hogy ha mindenki azt gondolná, amit én, kényelmesebb lenne a világban élnem. Ettől persze szeretem a multikultúrát, a sokszínűséget, a szabadságot. Csak jó lenne, ha hasonlóan tudnánk megközelíteni a problémákat.
Fontos, hogy soha ne zsákmányoljunk ki semmit – sem a növényeket, sem a fákat, sem az állatokat, és az embereket sem.
A technológia önmagában semmit sem ér. Életünk azon áll vagy bukik, hogy hogyan használjuk.
Minden nagy katedrális építését egyetlen tégla elhelyezésével kezdték. Egy nagy társadalom építőköve az egyén.
Célom, hogy a barbárságot kiemeljem a sárból, amelyben hite szerint fogant, és itt a Földön olyan civilizációt alakítsak ki, ami az erőszak helyett megértésében alapul.
Ez egy kemény univerzum. A társasági máz miatt szelídnek tűnik, de csak a tigrisek élnek túl, és még nekik is nehéz dolguk van.
Képes lesz-e túlélni az emberiség a ma élő emberek mesterkedéseit, akik – úgy látszik – gyakran inkább őrült majomként, mint épeszű emberként cselekszenek?
Az én zeném nem fehérellenes. Sosem tudnék ilyet énekelni.
Az én zeném rendszerellenes, ami megtanít téged élni és meghalni.