245 idézet
A színészet nem csupán szakma, hanem hivatás, életérzés és a világ megértésének egy különleges módja.
Ebben a gyűjteményben a színészettel kapcsolatos legemlékezetesebb idézeteket találod. Hazai és külföldi színészek gondolatai a szerepbe bújásról, az előadóművészetről, a tehetségről, a munkafolyamatokról, a közönséggel való kapcsolatról, a színpad varázsáról, a filmezés kihívásairól, a hitelességről, a kreativitásról és a szenvedélyről.
Ezek a bölcsességek bepillantást engednek a színészek belső világába, a próbák izgalmába és az előadások eufóriájába.
Merülj el a színészetről szóló idézetekben, ha érdekel a színház vagy a film világa iránt, ha inspirációt keresel a saját kreatív munkádhoz, vagy ha szeretnéd jobban megérteni ennek a különleges hivatásnak a mélységeit.
Szokták kérdezni tőlem, hogy nem sajnálom-e, hogy nem más országban születtem, és nem ott lettem színész. Erre mindig azt felelem, hogy ha nem Magyarországon élek, sohasem lehetett volna ilyen gyönyörű, gazdag pályám. Isten engem a tenyerén hordozott.
A remek mestereknek és színésztársaknak köszönhetően folyamatosan fejlődhettem. Ma erre nincs mindig idő, azonnal teljesíteni kell, hogy az ember szerepeket kapjon. Nekem volt időm és lehetőségem megtanulni a szakmát.
Mindig el kellett hitetni velem, hogy érdemes újra és újra színpadra állnom.
A Pumping Ironban a történelem egyik legnagyobb filmsztárját kellett játszanom – magamat.
Attól féltem, hogy ha négy évig azt csinálom, amit mások mondanak, a végén úgy jövök ki a színiakadémiáról, mint egy Toyota a futószalagról – beszabályozva, akár egy robot.
Mielőtt Richard Harris meghalt, egy nyilatkozatában elárulta a világnak, melyik színészeket tartja tehetségtelennek, és bizony az én nevem is ott volt azon a rövid listán, valahol Kenneth Branagh neve mellett. Legalább jó társaságba keveredtem.
Nem a szépségem miatt akartam színész lenni. Nem szerettem volna magamat látni olyan pályán, ahol a közönség a fizikumom miatt néz meg és az évek múlásával a plasztikai sebészethez, meg ilyen dolgokhoz kellett volna folyamodnom. Szeretem a ráncaimat. Tetszik, hogy az évek tapasztalatai nyomot hagynak arcomon.
Nem játszani kell a szerepeket, hanem megélni, különben hazugság az egész.
A színészek java általában kicsit ferde szemmel néz azokra a kollégákra, akik vígjátékokban aratnak sikereket, mert ezt a szakma alantasabb részének tekintik, holott a játékkal való nevettetés a legnehezebb a földön.
A hibátlan szövegmondás, a felkészültség, a mesterségbeli tudás mind-mind szükséges kellék, de nem sokat ér, ha a színész nem válik eggyé a szerepével.
Nem szeretem azt a fajta rendezést, ahol a rendező elmondja, hogy mit akar a színészétől. A színészt nem utasítani, hanem terelni kell a kívánt teljesítmény felé, és itt komoly emberismeretre, fantáziára, pszichológiai érzékre van szükség.
A poénok csak akkor ülnek, ha a színészek hitelesen játszanak, és nem akarnak se többet, se kevesebbet nyújtani a leírtaknál.
Ahhoz, hogy valakit eljátsszak, meg kell értenem a motivációit, azt, ami mozgatja, és onnantól nem feltétlenül kell azonosulnom vele ahhoz, hogy megjelenítsem.
Úgy gondolom, a rendezés sokkal jobb színészt csinált belőlem. Rengeteget tanultam, főleg a vágásokból és a meghallgatásokból. Azóta színészként is könnyebben ismerem fel, mi működik a vásznon, és mi nem.
Amikor a Casino Royale meghallgatásán voltam, a fürdőszobából kellett kisétálnom egyetlen törülközőben. Nos, jobban is felkészülhettem volna, mert emlékszem a rendező, Martin Campbell megjegyezte, hogy kissé pufóknak nézek ki. Akkoriban még nem tudtam, hogyan kell helyesen táplálkozni, vagy edzeni, és őszintén őrültem Martin ébresztő szavainak. Jól reagálok az igazságra, mert segít jobbá válni.
Mindig is rajongtam Supermanért. Egy ilyen karakterrel forgatáson kívül is magaddal viszed a köpenyt. Részévé válik a te nyilvános megjelenésednek. Amikor a gyerekek találkoznak velem, nem feltétlenül Henry Cavillt látják, sokkal inkább Supermant, és ez így nagy felelősség. Mivel egy csodás karakterről beszélünk, igazából örülök, hogy ilyen felelősségem van, és remélem, hogy a következő években még eljátszhatom Supermant.
Félreértés ne essék, ha valaki felkínálja Bondot, elvállalom, hogy a pi*ába ne vállalnám el, de még nem keresett meg senki. Szerintem valaki olyan kapja, akire senki nem számít, akinek a neve nem is forog a köztudatban, és kur*a jó lesz a szerepben.
Amikor elkezdtem színészkedni, soha, egy percig sem jutott eszembe, hogy ebből én később meg fogok élni. Az meg pláne nem, hogy a saját ötleteimet valósíthatom majd meg.
Általában egy szerepre úgy készülök, hogy teljesen elmerülök a karakterben, igyekszem átlényegülni, eggyé válni vele – ehhez nem egyszer olyan, valós embereket kell követnem, együtt lélegezni, élni velük, akik olyanok, mint akit alakítani fogok. Elsajátítom a gesztusaikat, azt, ahogy viselkednek bizonyos élethelyzetekben, hogy a végén már tök természetesen jöjjenek a legapróbb mozdulatok is.
Venom cool, egy igazi badass figura. A fiam mesélt róla nekem először, egyszerűen imádja. Hálás dolog Venomot játszani, mert könyörtelen, és ha őt játszod, nincsenek szabályok, annyira komplex a feladat.
