Igyekszem olyan karaktereket választani, akik valamilyen rokonságban állnak velem, azaz hasonló típusú kihívások előtt állnak az életben, mert így őszintén tudom megjeleníteni őket.
Színészet idézetek
A színész kötelessége az élet átfogó jelentőségének megragadása, a problémák értelmezése, az odaadás megragadása.
Rendezőként egyáltalán nem bírom, ha egy színész – vagy egyáltalán bárki a stábból – folyton kijön a sodrából, és hátráltatja a munkát. Nyilvánvalóan mindenkinek megvannak a maga őrültségei, amik segíthetnek neki, hogy előhozza magából a megfelelő játékot. De amikor forgatunk, ez nem mehet a produkció rovására, muszáj haladni. Biflázd be a szöveged, jelenj meg időben, érdemeld ki a gázsidat! A személyes problémáit felejtse mindenki otthon, ne hozza magával a forgatási helyszínre. Ahogy az egóját se! Mert ezek nélkül is épp elég nehéz filmet készíteni. Legfőképp azért, mert mindenki belepofázik. Aki pénzt ad hozzá, feljogosítva érzi magát, hogy belefolyjon a döntéshozatalba. Ezeken a huzavonákon túlmenően extra feszkóra semmi szükség! A filmen kell drámázni, nem az életben! Régóta ez a filozófiám.
A vígjátékokban sok olyan színészi fogást ki lehet próbálni, amit egy komoly filmnél képtelenség, legalábbis én képtelen vagyok rá. Ezek a komikus szerepek ugyanis mind eltúlzott figurák, és jól elszórakozom a kísérletezéssel. Még a komplikáltabb nagyjelenetek, amikben csetlő-botló helyzetkomikum van vagy bő lére eresztett tirádázás, az is megkönnyebbülést jelent a drámai szerepekhez képest. Csak éppen a humorérzékednek egyeznie kell a rendezőével, különben nem működik az egész.
A szerepeim között vannak olyan figurák, akik hasonlítanak rám, vagy hasonló dolgok történtek velük, mint velem, s ezért könnyen át tudom érezni, mi megy végbe bennük. Ez nem egyenlő azzal, hogy a nézők engem látnának a vásznon. Az életben sok érzésemről tudom, hogy később jól jönnek majd egy-egy szerephez. Ilyen értelemben valamelyest személyre szabom a szerepeimet.
A filmek feladata az, hogy tudatosítsanak dolgokat, és kíváncsivá tegyék az embereket. Vagy azért, mert nagyon informatív a film, vagy mert saját élethelyzeteiket látják viszont benne, esetleg olyan szitukat, amiknek tanúi voltak. És akkor a néző a moziból kijőve azt fogja mondani a játékom láttán: „Te, én ismertem egy ilyen krapekot!”
Színpadon vagy a kamera előtt gyakran megesik, hogy beléd hasít hirtelen valami briliáns ötlet vagy sugallat, amit azon nyomban ki kell élni, meg kell szólaltatni, mert ha utólag próbálnád reprodukálni, akkor már nem lesz az igazi. A pillanat varázsa addigra elszállt.
Egy interjú után mást sem csinálok, mint azt magyarázgatom, hogy mire is gondoltam pontosan. Az első filmjeim után adtam néhány interjút… aztán eszembe jutott: mégis miért olyan fontos az, hová jártam iskolába és mik a hobbijaim? Ennek mi köze a színészethez? Semmi.
A vígjáték készítéséhez nekem semmi más nem kell, csak egy park, egy rendőr és egy csinos lány.
Én mindig szigorúan megmaradok a szerepem adta kereteknél. Utálom azokat a színészeket, akik bele akarnak szólni a rendezésbe, vagy át akarják írni a forgatókönyvet. Ez távol áll tőlem.
Én mindig ilyen fura, fegyelmezett fazonokat játszom, pedig a természetem szerint éppen az ellenkezője vagyok, sodródom az árral, és élvezem. Nem tudok semmit sem túl komolyan venni.
Az egyetlen dolog, amivel egy színész a közönségének tartozik, hogy nem untatja őket.
A színész egy olyan fickó, aki ha nem róla beszélsz, nem figyel rád.
Szerencsés vagyok, mert 25 éves korom óta szerepelek akciófilmekben. Most 47 éves vagyok, és még mindig úgy rúgok, mint egy öszvér, és a rugalmasságom is a régi.
A legkínosabb vagy legcikibb forgatási élményem Kolumbiához kötődik. Egy külső helyszínen forgattunk, s nem tudom másképpen mondani, egyszerűen majdnem bepisiltem, de nem volt vécé. A férfiak persze könnyebben megoldották mindezt, mert kicsit félrevonultak és kész. Én is így akartam tenni, csakhogy rákszezon volt, s minden telis-tele volt apró rákokkal. Csak úgy nyüzsögtek. Én pedig így egyszerűen nem mertem leguggolni, féltem a rákoktól, hogy megcsípnek. Utólag elmesélve ez persze nagyon vicces, de akkor egész nap nagyon szenvedtem, s így kellett végigcsinálnom a forgatást.
Rocky olyan dolgokat is kimondhat, amiket más karaktereim sohasem mondhatnának ki.
„Milyen volt Bruce Lee? Hogyan ismerkedtek meg? Milyen volt vele dolgozni a harci jeleneteken Rómában? Sok időt töltöttek együtt a való életben is?” Néhány azokból a kérdésekből, amelyeket gyakran megkapok az emberektől, bárhová is utazom a világban.
Bruce azt akarta, hogy egy olyan filmet forgassanak, amelyben benne van a legjobb verekedős jelenet, amit valaha csináltak. Szerette volna, ha ebben a következő filmjében én vagyok az ellenfele. Mosolyogtam a telefon másik végén: értem, hogy mit szeretnél Bruce, tehát ki akarod ütni a világbajnokot. Mire ő: nem kiütni, megölni akarom. Elkezdtünk beszélni róla, és mondtam, hogy jó, vidámnak hangzik ez a történet. Csináljuk.
Bizonyos szempontból mindegyik filmemre büszke vagyok. Ráadásul inkább a nézők kedvence vagyok és nem a kritikusoké, én mindig is az emberek színésze voltam.
Őszinte leszek, nem sok különbség van a karaktereim és a személyiségem között. Steve McQueen tanított mindenre, aki azt mondta nekem, hogy akkor leszek sikeres színész, ha önmagamat adom a vásznon, a lehető legjobbat magamból. Ezért van az, hogy csak olyan szerepeket vállaltam el eddigi életem során, amikkel azonosulni tudtam.