Cooper ügynök karaktere sok különböző dologból adódott össze. Például Uma Thurman apja jóban van a dalai lámával, akinek a tiszteletére Uma rendezett egy partit az otthonában, ahová én is elmentem; ott találkoztam a lámával, ez vezetett ahhoz, hogy Cooper ügynök felszólalt a tibeti nép érdekében, valamint a kődobálós jelenethez.
Amikor megkaptam a Good Will Hunting (1997) forgatókönyvét, nem azt mondtam rá rögtön, hogy „milyen jó benne a szerepem”, hanem csak arra tudtam gondolni, ebben a filmben muszáj szerepelnem. Mert végre itt egy film, ami életszerű figurákról beszél, a való életről szól. Egy film, ami pont ott érint meg, ahol kell. A forgatókönyv olvasásakor pontosan tudtam, hogy olyan nagyszerű anyaggal van dolgom, amihez foghatóval a Holt költők társasága (1989) óta nem volt dolgom.
Szerintem a színészek a legunalmasabbak. Amennyire csak lehet el is kerülöm őket, nem barátkozom a pályatársaimmal.
Ha te vagy egy film sztárja, mindig a többiek előtt kell beérned munkába, és mindig csak akkor szabad eljönnöd onnan, amikor már mindenki más is eljött. Nem igazán jut időd és alkalmad arra, hogy együtt lógj másokkal és barátkozz. Ezért van az, hogy sztárnak lenni sokszor igen magányos dolog.
Majd felrobbantam a Sztárom a párom forgatásán, ez tény. De hiába tett kegyetlen megjegyzéseket arra, hogy nézek ki, Hugh Grant hihetetlenül tehetséges, szóval szívesen csinálnék vele még egy filmet. Már megbocsájtottam neki.
Az emberek néha félreértik ezt, mivel sok idő telt el azóta, hogy nem készítettem egyetlen romantikus vígjátékot sem, így azt gondolják, hogy nem is akarok. Ha olvastam volna egy olyan jól megírt forgatókönyvet, mint például a Sztárom a párom, vagy egy olyan szórakoztató ötletet, mint a Álljon meg a nászmenet! volt, elvállaltam volna. De egészen mostanáig nem találtam ilyen forgatókönyvet.
Munka közben teljesen eggyé válok a karakteremmel, pedig nem vagyok képzett színész. A családomnak nem volt pénze, hogy egyetemre járasson, amit máig sajnálok. Amikor a gyerekeim arról beszéltek, hol szeretnének továbbtanulni, újra vágyakozni kezdtem. De Istennek hála, színészdiploma nélkül is van bennem a tehetségen kívül valami, ami miatt az emberek örülnek, ha látnak. Ha valaki észrevesz és rám szól: „Miért vágattad le a hajad?”, nem udvariatlanságból teszi. Úgy érzi, hogy jól ismer, és tudom is, hogy miért. Mivel soha nem játszom meg magam, az illető kivesz a „híres sztár” kategóriából. Néha idegeneket ölelgetek és elbeszélgetek velük, de meghúzom a határt, ha kell.
Többnyire csak otthon vagyok, vagy a barátaimmal, kivéve, ha egy filmet kell reklámoznom. Nem szeretem, ha fényképeznek az emberek. Támadásnak élem meg. – mondta Murphy, hozzátéve, hogy úgy véli, csalódást okoz a rajongóinak. A Tommy Shelby szerep miatt van. Az emberek ezt a titokzatos karaktert várják tőlem. Úgy érzem, hogy a rajongók csalódnak bennem a találkozásokkor. Ez rendben van, ez azt jelenti, hogy jól játszom a szerepem.
Cáfolom, hogy valaha azt mondtam volna, a színészek marhák. Csak annyit mondtam: a színészekkel úgy kell bánni, mint a marhákkal.
A világ rengeteget változott, de én még mindig azt tanácsolnám egy romantikus hősöket játszó filmszínésznek, hogy inkább ne vállalja fel nyíltan a melegségét. Ne legyünk képmutatóak, ez még mindig könnyen tönkreteheti a karrierünket.
Furcsa módon, bizonyos mértékig ugyan, de tehetséges voltam valamiben, amit soha nem tudtam kellő elhivatottsággal művelni: a színészetet.
A Barátok közt jó példa a színvonal zuhanására. Amikor tizennégy éve sugározni kezdték a Barátok köztet Magyarországon, az első évben akkorát bukott, mint az ólajtó – ténylegesen nem volt nézője. Nyilvánvaló, hogy miért: a színjátszásnak azt a nívóját, ami addig megszokott volt – egy minimális nívó ugyan, de mégis valamiféle szint – olyan mélyen múlta alul, hogy az emberek kiköpték ahelyett, hogy lenyelték volna. Az összevetés kedvéért: a Szomszédokban kiváló színészek játszottak szarul, a Barátok köztben viszont szar színészek játszanak még szarabbul.
Rengeteg ember odajön hozzám, hogy mondhat bárki bármit, nekik tetszik a Macskanő. Én meg kíváncsi leszek, hogy mit mondanak azok a bárkik? És kiderül, hogy leszarozzák a filmet, de engem elismernek, hogy menő voltam benne. Szóval ezek a dialógusok nagy nevetésbe torkollnak. Arra kérnek, csináljam meg a második részét a Macskanőnek, de ez biztosan nem fog összejönni ebben az életben.
Jim Carrey egy kevésbé tudatosan megalkotott karakter volt, mert úgy gondoltam, valamit építek, amit az emberek szeretni fognak, de mégiscsak egy karakter volt. Eljátszottam azt az embert, aki mentes minden aggodalomtól, hogy azok, akik néznek, szintén mentesek lehessenek az aggodalmaktól. A depresszió pedig azt jelzi a testednek, hogy cseszd meg, nem akarok többé ez a karakter lenni, nem akarom tovább fenntartani ezt az avatárt, amit létrehoztál, ez túl sok számomra.
Életem első szerepe Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének színpadi átdolgozásában volt, amelyet az iskolánkban adtak elő. Amikor a tanító néni megkérdezte, ki szeretne részt venni az előadásban, elsőnek jelentkeztem. Ettől kezdve csak színész akartam lenni, semmi más.
A díjak azért fontosak, mert azt jelzik, jó munkát végeztünk az életünkben. Jó filmek, jó alakításokat nyújtottunk, és az emberek szerették őket.
Rengeteg akciófilmben játszottam, sok ütést adtam, sok ütést kaptam, de soha senki nem sérült meg. Műütés volt valamennyi.
Egy prózai színészhez sokkal jobban passzol az angol nyelv, mint az olasz. Az olasz a magánhangzók nyelve. Jobb, ha operettet énekel rajta az ember.