Egy kiváló paptól egyszer megkérdezték: -Mi a szerelem?
A pap így felelt:- Egy szó, amelyhez négy mássalhangzó, három magánhangzó és két bolond szükségeltetik.
A szerelem a legtisztább formájában az öröm megosztása. A szerelem semmit sem vár viszonzásul, semmire sem számít; hogyan érezhetnéd hát magad megsebezve? Ha nincsenek elvárásaid, nincs lehetőség a sérelemre. Ilyenkor bármit kapsz, elégedett vagy, de ha semmit sem kapsz, úgy is jó. A te örömödet nem az okozta, amit kaptál, hanem az, amit adtál. Ilyenkor az ember több ezer mérföld távolságból is szerethet; még a másik fizikai jelenlétére sincs szükség.
Nekem a szerelem nem volt víg ajándék,
Lovagi birkózás, tréfás kopja-játék,
De volt ravatalos, halálos-víg torna,
Játék a halállal, titkos élet-forma.
Tudod, hogy létezik olyan szerelem amikor semmi mást nem szeretnél csak azt, hogy a szeretett személy boldog legyen, még akkor is ha te nem veszel részt az életében.
Ha látunk valakit, aki boldog, nem számít, hány éves. A jó gének mellett teljes életet kell élni, és bízni egy jó ember szerelmében. Hiszem, hogy a férjem mélyen szeret engem, és mindig úgy bánik velem, hogy azzal boldoggá tegyen.
Semmi nem múlik el, minden megmarad,
(…)
bár a test lomha, fáradt, elnyűtt,
régi tüzek parazsa még mindig benne ég, és újra lángra kél.
Bradley, én nem várhatom el egy felnőtt férfitól, aki még a mamájával él, hogy megértse a szerelem rejtélyeit.
Zsebes – 2.évad 9.rész
Ifjú leány – hallgass reám:
Szived dobog – szemed ragyog,
Ma még tavasz van: holnap itt a tél!
Bolond, ki csillag nélkül vízre kél,
Kürt nélkül harcba, útra könyv hián,
Ki élni szerelem nélkül kiván!
Egy csöpp szerelemért
Egész élet se sok,
S ha az nincs: szívesen
Ingyért is meghalok.
Minden nő elégeti a szeretője fényképét, de később ráébred, hogy szerelme még annál az egykori lángnál is erősebben lobog.
Zsebes – 2.évad 14.rész
Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (…) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. (…) Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (…) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.
Amikor szeretsz valakit, valójában kihasítasz magadból egy darabot, hogy a másik egy darabjával pótold.
A szerelem olyan, mint amikor valaki megpróbál átevickélni egy zubogó pisafolyón a hátán egy teli szemetes kukával.
Mert jó dolog különlegesnek, érdekesnek, fontosnak lenni valaki számára.
A szerelemben mindenhez elég bátornak kell lennünk, ha igazán szeretünk.
A szerelmi lángolás sem tart örökké, egy idő után a varázs is eltűnik, mintha a dal elveszítené a frissességét, zamatát, és megkopna. Ekkor más jellegű munka kezdődik, akár a szerelemben, amikor a megszokás és a rutin ellen harcolunk, újból létre kell hozni a dalt, ahogy újból létre kell hozni a szerelmet is, fel kell fedezni az újat, az örömöket benne. Ha nem így van, nem éri meg szeretni vagy énekelni.
Nem értem, hogy egymást valóban szerető emberek hogy képesek elválni, és miért nem akarnak többé együtt élni. Talán nem is szerették egymást igazából, vagy az egyik nem jól szerette a másikat. Amikor ketten szeretik egymást, az egy életre szól, legalábbis én ezt hiszem.
Nincs idő unalmas egyhangúságra. Csak a munkára és a szerelemre van idő, semmi másra.
Akinek csak egyszer is mondták életében: „Aludj a karomban!”, az ne kérdezze, hogy minek élt a földön.
