Azt hiszem, hogy szerelem nélkül élni, anélkül, hogy megtapasztalnánk, mit is képes adni nekünk ez az egész, egy elég erős büntetés.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Van az üzenet. „Az” üzenet. Az az egy. Az egyetlen. Ebben az üzenetben nincsenek szavak, nincsenek betűk. Ebben az üzenetben nincsenek képek, nincsenek hangok. Ezt az üzenetet nem hallod, nem látod, nem olvasod. Ebben az üzenetben egyetlen dolog van csupán. Egyetlen… egyetlen… szerelmes… szívdobbanás.
Van a féltés… Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár… Igen, van ilyen féltés.
Mi az ifjúság? Álom. Mi a szerelem?
Ennek az álomnak a tartalma.
Nincs nagyobb kín, mint a szerelem. Mazochistáknak és kezdő önsorsrontóknak melegen ajánlom. Jobb híján.
Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szívem élve keresztre feszít.
Bár meg akarom érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, azok pedig, akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.
Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül.
Mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint amikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak
Ha két ember házasságot köt egymással, akkor ennek a két embernek ettől fogva egész életére konzerválnia kell magát. Úgy fogtok egymás mellett menetelni, mint egy sínpár, szigorúan betartva a megszabott távolságot. Akkor is, ha egyikőtök szeretne néha távolabb vagy közelebb húzódni – hiszen ez a szabály megsértése volna. A szabály pedig kimondja: legyetek józanok, gondoljatok a jövőre, a gyermekeitekre. Többé nem változhattok meg, olyannak kell lennetek, mint a sínpárnak: mindvégig meg kell őríznetek azt a távolságot, ami induláskor volt közöttetek, egészen a célállomásig. Ne hagyjátok, hogy megváltozzon a szerelmetek, sem az út elején, amikor növekedni akarna, sem pedig a későbbiekben, amikor csökkenni akarna, mert ez rendkívül kockázatos.
Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.
A szerelem ékköve a hűség, próbaköve a házasság.














