Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.
Ha az ember szeret valakit, mindent könnyűnek talál. A Nap fényesebb, a virágok szebbek, az emberek jobbak.
A pokolban is lehet boldog az ember, ha együtt lehet azzal, akit szeret.
Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség.
Amikor a barátság lángra lobban, akkor szerelemmé alakul, de tartós barátság nélkül a mély szerelem nem virágozhat. A mély szerelem nagyon más, mint az elvakultság, ami csak a felszínen lobog, s közben folyamatosan kétségek gyötörnek minket arra vonatkozóan, hogy vajon van-e az adott kapcsolatnak valamilyen igazi jelentősége. Bizalom nélkül a bensőséges viszony kárt szenved, és a szerelem nem tud nőni.
A szerelem felmelegíti a lelkünket, mint a tavaszi nap.
Első pillanattól együtt éltek, mint az egysejtű ikrek az anyaméhben. Ehhez nem kellett „barátságot kötni”, mint az egykorú fiatalok szokták, nevetséges és ünnepélyes szertartások között, fontoskodó szenvedélyességgel, ahogyan a vágy jelentkezik az emberek között, öntudatlan és torz formában, mikor először akarja egy másik ember testét és lelkét elvenni a világtól, hogy az övé legyen, csak az övé. Ennyi a szerelem és a barátság értelme. Barátságuk oly komor és szótlan volt, mint minden nagy érzés, mely az életre szól. S mint minden nagy érzésben, ebben is volt szemérem és bűntudat. Az ember nem vehet el büntetlenül egy embert a többiektől.
Egy ember élete nagyrészt figyelmének története. Ha két pillantás valóban találkozik: rendszerint döntő pillanat. Szinte kivédhetetlen, hogy szerelem vagy barátság szülessék belőle. Boldog karambol.
A szerelmet nem a férfi és nem a nő akarja, hanem az a hatalmas harmadik, aki nincs, de lenni akar.
Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy leválunk egymástól; ez lehetetlen.
Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy.
Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül.
Amikor alvás közben nézte a lányt, gyakran arra gondolt, a szívem védtelen fekszik a testemen kívül.
Elfelejtheti valaki szerelmét, el bosszúját, elvesztett gazdagságát; de múzsáját soha! Visszatér az hozzá, akárhányszor elűzi s gyönyörökkel árasztja el szívét.
Ilyen a szerelem. Döbbenetes fegyver. Hasznunkra válhat és tönkre is tehet.
Mikor bizonyos elemek vegyülnek, az a folyamat visszafordíthatatlan lesz. És elég egy szikra hozzá. Ez lenne a szerelem?
Egyesek között fellobban a szikra. Vonzalom, aminek nincs se oka, se magyarázata.
Van a nyíl… A vadász nyila. A vadászé, aki el akarja ejteni a vadat. Aki azért feszíti meg íját és lövi ki nyilát, hogy megszerezze őt. Magának. Meg akarja ölni. Elejteni. Becserkészi, céloz… és a nyíl surranva hasítja a levegőt és talál célba. És a nyíl és a vad története itt véget ér. Ez a nyíl a véget jelenti a megcélzott számára. De van egy másik nyíl. Egy másik, amely nem a véget, hanem a kezdetet jelenti. Egy nyíl, amely célba vesz, és eltalál. Eltalálja lelkedet. És megöl. De nem téged. Nem a lelkedet. Megöl valamit. Az önzést. Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl eltalál, már nincs benned önzés. Meglátod a Másikat, akinek kezében ott az íj, és már nem te vagy fontos, hanem Ő. Már neki akarsz adni mindent, ami szép, ami jó, mindent, ami te vagy. Mindent, amivel szebbé teheted számára a világot. Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt. A szeretet kezdetéé. Igen, van ilyen nyíl.
Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között… a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.
Szeretni annyit tesz, mint ráébredni arra, hogy két lélek egymásért teremtődött; ennélfogva annak, amelyik észreveszi, hogy a másik mit sem érez iránta, nem marad más, csak a halál.
