Nem tartom magam szépnek. Szeplős arcú gyerek voltam, és mindig „szénafejűnek” hívtak.
Az első szerelmemet Balogh Magdának hívták, együtt jártunk elemibe. Gyönyörű lány volt, miatta vállaltam szívesen a szivacsos táblatörölgetést, mert ha én voltam a hetes, sarokba állíthattam, és ilyenkor hozzáérhettem. Szegény lány rengeteget állt sarokban, pedig soha nem volt rossz, csupán szép.
A szép és buta nő sztereotípiája a múlté. Meghaladták a nők.
Nagyszerű érzés, ha valaki csinosnak és szépnek született, csakhogy amit az ember a véletlennek köszönhet, arra ostobaság büszkének lenni. Büszkének lenni arra kell, amit az ember létrehozott, megalkotott a saját életében.
A szépségem titka ugyanis két halfaj: az egyik a tonhal, a másik pedig életem mottója, a szarok rája.
Örülnek a szép nőnek, bármiféle,
Ő sem ismerte a bút és ködöt,
Szeme mosolygott, tündöklő igézet,
S a szíve dobbant annak, kire nézett.
Szereted, mivel szép mint az alma volt anyádnak; és ha szűnik szépsége, szerelmed is megszűnik, mint a többi szomjuság.
Nem lehet a női szépséggel betelni. És mind másképpen szép – nekem azok a nők a legszebbek, akik a maguk módján szépek -; fájdalmasan, gyötrelmesen szépek tudnak lenni.
Ha már nagyon vágysz a szép után, s arra, hogy elfeledhessed az embereket: gyere induljunk meg a Maroson fölfele.
A gondviselés jóságának legszebb bizonyítéka szerintem a virág. Minden más, a képességeink, a vágyaink, a betevő falatunk elengedhetetlenül szükségesek az életünkhöz. De ez a rózsa ráadás. A színe, a szaga megszépíti az életet, bár nélküle is élnénk. És az ilyen ráadást csak a jóság biztosítja számunkra. Újra csak azt mondhatom, hogy reményt meríthetünk ezekből a virágokból.
A szépséget három dolog együttesen hozza létre: először is a teljesség, vagyis a tökély, s ezért ítélünk rútnak mindent, ami befejezetlen; azután a megfelelő arányosság, vagyis az összhang; végezetül pedig a világosság és a fény, s ez az oka annak, hogy a tiszta színű dolgokat szépnek mondjuk.
Szerencsére Gergő tette a dolgát a hajón, nem foglalkozott velem, így szabadon élvezhettem az esti Balaton látványát. Lenyűgözött, mint mindig. Ezt nem lehetett megszokni, az ember akármikor rászánja az időt, hogy kettesben maradjon a tóval, mindig ráébred a szépségére. Ez alól természetesen azok a szerencsés emberek sem kivételek, akik itt élnek.
A szépséget nem szabad sem szégyellni, sem büszkének lenni rá. Isten úgy kívánja, hogy leljünk örömünket benne.
Végre valaki, aki tudja, hogy a nőiesség sugárzik, nem pedig felöltözik.
Egy civilizáció legmagasabb szellemi rendjét a tökéletes szépség létrehozása teremti meg, és élteti. Mi már régóta nem vagyunk képesek e szépség beállítására, sőt élvezetére sem. Mert nem értjük.
A szomorúságban a dolgok egy fájdalmas szépségben jelennek meg. A szépség valamennyi formája közül a szomorúságból megszülető szépség áll a legközelebb hozzám. Nehéz lenne megmondani, hogy miért. Az örömben megjelenő szépség számomra szorosan összefügg a győzelemmel és a győztessel, én pedig sem a győzelemmel, sem a győztessel nem tudok mit kezdeni. A győzelmet tulajdonképpen nem is értem. A győztes nevetésének szépsége nekem nem mond semmit. Számomra minden győzelem szomorú.
A szépség nem elég versedben: hasson a szívre
és valamerre akarja, ragadja magával a nézőt.
Ó, ha én ily szép volnék! Csak vígan; meglásd, kit nem gondolnál is, kedvedben fog járni.
Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége.