A szép arcszín még jelentéktelen vonásokat is megszépít.
Elbűvölőnek találtam, amikor a férfiak azt mondták, hogy szép vagyok, vagy jó kis fenekem van.
Nem szükséges, hogy minden veréb daloljon, vagy minden leány kornyikáljon, de kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére.
A vénség éveinek van egy előnye is: abban is meglátom a szépséget, amiben korábban észre sem vettem. De csak azért, mert az elvárásaim sokkal földközelibbek.
Tizenhat évesen megnyertem egy tuniszi szépségversenyt, amin leginkább én magam lepődtem meg, majd győztesként meghívást kaptam a Velencei Filmfesztiválra, ahol szerencsés módon felfedeztek. Igazság szerint van egy lánytestvérem, Blanche, na, ő aztán tényleg gyönyörű volt. Helyettem tulajdonképpen neki kellett volna színésznek mennie.
Nem tartom magam szépnek. Szeplős arcú gyerek voltam, és mindig „szénafejűnek” hívtak.
Az első szerelmemet Balogh Magdának hívták, együtt jártunk elemibe. Gyönyörű lány volt, miatta vállaltam szívesen a szivacsos táblatörölgetést, mert ha én voltam a hetes, sarokba állíthattam, és ilyenkor hozzáérhettem. Szegény lány rengeteget állt sarokban, pedig soha nem volt rossz, csupán szép.
A szép és buta nő sztereotípiája a múlté. Meghaladták a nők.
Nagyszerű érzés, ha valaki csinosnak és szépnek született, csakhogy amit az ember a véletlennek köszönhet, arra ostobaság büszkének lenni. Büszkének lenni arra kell, amit az ember létrehozott, megalkotott a saját életében.
A szépségem titka ugyanis két halfaj: az egyik a tonhal, a másik pedig életem mottója, a szarok rája.
Örülnek a szép nőnek, bármiféle,
Ő sem ismerte a bút és ködöt,
Szeme mosolygott, tündöklő igézet,
S a szíve dobbant annak, kire nézett.
Szereted, mivel szép mint az alma volt anyádnak; és ha szűnik szépsége, szerelmed is megszűnik, mint a többi szomjuság.
Nem lehet a női szépséggel betelni. És mind másképpen szép – nekem azok a nők a legszebbek, akik a maguk módján szépek -; fájdalmasan, gyötrelmesen szépek tudnak lenni.
Ha már nagyon vágysz a szép után, s arra, hogy elfeledhessed az embereket: gyere induljunk meg a Maroson fölfele.
A gondviselés jóságának legszebb bizonyítéka szerintem a virág. Minden más, a képességeink, a vágyaink, a betevő falatunk elengedhetetlenül szükségesek az életünkhöz. De ez a rózsa ráadás. A színe, a szaga megszépíti az életet, bár nélküle is élnénk. És az ilyen ráadást csak a jóság biztosítja számunkra. Újra csak azt mondhatom, hogy reményt meríthetünk ezekből a virágokból.
A szépséget három dolog együttesen hozza létre: először is a teljesség, vagyis a tökély, s ezért ítélünk rútnak mindent, ami befejezetlen; azután a megfelelő arányosság, vagyis az összhang; végezetül pedig a világosság és a fény, s ez az oka annak, hogy a tiszta színű dolgokat szépnek mondjuk.
Szerencsére Gergő tette a dolgát a hajón, nem foglalkozott velem, így szabadon élvezhettem az esti Balaton látványát. Lenyűgözött, mint mindig. Ezt nem lehetett megszokni, az ember akármikor rászánja az időt, hogy kettesben maradjon a tóval, mindig ráébred a szépségére. Ez alól természetesen azok a szerencsés emberek sem kivételek, akik itt élnek.
A szépséget nem szabad sem szégyellni, sem büszkének lenni rá. Isten úgy kívánja, hogy leljünk örömünket benne.
Végre valaki, aki tudja, hogy a nőiesség sugárzik, nem pedig felöltözik.