Túl vagyunk a lábedzésen. Hányingerünk van, szarul érezzük magunkat…gusztustalanul szarul, és ez tök jó! És most iszunk fehérjét, ha nem hányjuk ki.
Sport idézetek
A versenyszerű testépítés és erőemelés egyáltalán nem az egészség megőrzéséről szól, hanem a testi erő megmutatásáról. Ha valaki a legjobb akar lenni ebben a sportágban, vállalnia kell az ezzel járó veszélyeket. Viszont, ha amatőr szinten, kedvtelésből az edzőteremben edzünk, az a világ legbiztonságosabb sportja.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Nem ragadnék le annál, hogy miért száguld valaki az utakon az életét kockáztatva, mert ennek csak valószerűtlen filozofálgatás lenne a vége. Miért mászik valaki hegyet? Rengeteg sport miatt lehet meghalni: ott van az ökölvívás, a síelés, a motorcsónaksport, a vitorlázás és még számtalan sport. Az ember nyilvánvalóan gátlástalanul kockáztatja a saját létét a versengés adta feszültség miatt, s emez ama kevés dolgok egyike, amelyek megkülönböztetik más fajoktól.
Kétféle pilóta létezik: az, aki szenvedélyből versenyez, és az, aki ambícióból. Az első típusba tartozókkal két dolog történhet: vagy a pályán halnak meg, vagy még nagypapa korukban is versenyeznek. A másik kategória képviselői az első kudarc vagy nagy siker után visszavonulnak. Ebbe a csoportba sokkal többen tartoznak, mint az elsőbe.
Letisztult tervekkel, stratégiával lépek szorítóba, tudom, hogy mit és mikor kell tennem ahhoz, hogy elérjem a célomat, úgyhogy a mérkőzés helyszíne abszolút nem fontos számomra. Ezen felül mindig egy jó nagy csapat szurkolóm utazik velem, bárhol is öklözzek, ami olyan érzést kölcsönöz számomra, mintha otthon bokszolnék.
Nincs motivációm, fegyelmem van. A motiváció átmeneti. Ma például, lehet, hogy van motivációd, holnap viszont, amikor korán kelsz, már nem biztos. Amikor korán kelek az edzések miatt, soha nincs motivációm. Csak fegyelmem van.
Nincs szükségem trófeákra ahhoz, hogy azt mondjam magamnak: én vagyok a legjobb.
Az 1994-es világbajnokságot, nem csak a mi meccseinket, a hőség határozta meg. Felfoghatatlan volt. Embertelen erőfeszítést kellett tennünk, hogy játszani tudjunk. De a szenvedély és az eredmény iránti vágy hajtott minket, ráadásul az ott élő olasz bevándorlók büszkék voltak ránk. Ezt éreztük csapatként is, pluszerőt adott a nehézségek leküzdéséhez.
Véleményem szerint senkinek nem engedhetsz egy centit sem, függetlenül attól, hogy kiről van szó – a versenyzésben és a sportban általában sem. És ez nem igazán változik. Főleg amint felvesszük a sisakot. Jól kijövök Landóval, de amint a sisak felkerül, mi húszan már nem vagyunk többé barátok.
A fiammal együtt nagy Forma–1-rajongók vagyunk. Írország és Monte Carlo között ingázom, de évente megnézzük a futamokat. Mindenkinek szurkolunk – főleg a Ferrarinak!
A Honvéd elleni meccs előtt bementem az öltözőbe, hogy felrázzam a játékosokat, akik erre megtapsoltak. A meccsen aztán kikaptak, ekkor ismét bementem az öltözőbe, és lehordtam őket, hogy nem engem kell megtapsolni, hanem a pályán kell kitenni a szívüket. Azért ilyenkor érzem, hogy kicsit megremegnek a játékosok.
Az edzés tart egyben. Ez az egyetlen dolog, aminek segítségével nap-nap után újra rendbe rakhatom magam.
Őszintén szólva, a sportolóknak pokoli lehet. Tízszer annyit edzenek, mint én. Szeretek kimozdulni és jól érezni magam, de sok mindenről le kell mondanod, amíg egy turnéra készülsz. Elég komolyan veszem a dolgot. Fizikailag fittnek, szellemileg ébernek kell lenned, a hangodnak pedig erősnek kell lennie. Ez unalmas és repetitív. Az egyetlen dolog, amit élvezek, az a táncpróba. Bérelek egy táncstúdiót, és ott téblábolok.
Még mindig 28 hüvelykes a csípőm (kb. 71 cm), ugyanolyan, mint 19 évesen. Jó az állóképességem. Figyelsz arra, hogy mit eszel, mozogsz, és egy kicsit szórakozol. (…) Nagyon jó génjeim vannak, és nem hízom. Még mindig iszom alkoholt. Nem vagyok fanatikus, aki órákig az edzőteremben van, vagy kocog, mert az is káros. Ha nem koncertezel, akkor is fenn kell tartanod egy bizonyos szintű kondíciót, különben nincs visszaút. Hetente ötször kell fél órát biciklizni vagy edzeni. De a tánc nagyon jó és szórakoztatóbb, mint az edzőteremben lenni. Eljárok hát táncolni.
– mondta 2011-ben
Hogy mi történik másokkal a mezőnyben? Nem igazán érdekel. Végső soron, ha meg akarom nyerni a bajnokságot, akkor a legjobb formámat kell nyújtanom. És ha ezt megteszem, tudom, hogy elég lesz a győzelemhez. Ez az, amire koncentrálok – és próbálom napról napra egy kicsit jobban csinálni.
Ha vezeted a bajnokságot, az csak azt jelentheti, hogy valamit jól csinálsz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs min javítani.
Úgy tekintek vissza a vízilabdás első életemre, mintha egy másik életem lett volna. Annyira messzi, annyira más világ – vagy legalábbis annyira más volt a fókuszban –, és annyira más voltam én is.
A mai testépítő srácok 25, 30, akár 40 kiló felesleges súlyt cipelnek magukon, és szenvednek. Milyen élet ez? Ez szörnyű, ember. Ez tudatlanság.
A testépítés elvesztette az irányt és a vonzerejét a szélesebb közönség számára. Már nem úgy mutatják be, mint régen. Ezt azok a tinédzser sportolók is megerősítik, akikkel az utazásaim során találkozom. Újra kell gondolnunk az egészet, mielőtt a sport teljesen összeomlik. De tartsuk életben a reményt azzal, hogy meghozzuk a szükséges változtatásokat a sportág megmentéséhez. Ez már nem szemet gyönyörködtető – és amikor azt mondom, ‘szem’, akkor a nagyközönség szeméről beszélek. Az tette vonzóvá a testépítést, hogy mindenki – az irodai dolgozótól az ügyvéden át – úgy akart kinézni, mint egy testépítő. Így szerettem bele én is. Láttam Arnoldot, Larry Scottot, Frank Zane-t – az maga volt a szépség.
A legnehezebb dolog a teniszben elfelejteni a kettős hibát vagy az elpuskázott lehetőségeket – a legtöbb játékosnak ez nem megy. Csak a legjobbak képesek teljesen elengedni ezeket, és valóban a következő lehetőségre koncentrálni.
