Hogy engem ki tett ilyenné? Ezer ember, és mind a földben rohad. Miért? Azért, mert mindegyiket kinyírtam!
(Conrad Harrigan)
Sorozat idézetek
Ebben a világban, ahol élek, csak a szörnyetegek maradnak életben.
(Kevin Harrigan)
Ba*d meg, a jó kur*a anyádat, attól majd megnyugszol!
– mondta Maeve Conradnak egy vita hevében az első évad 9. részének végén
Az a munkám, hogy a jövőbe lássak. Megjósolom a felmerülő gondokat és elsimítom a váratlan fejleményeket. Márpedig ehhez kell néhány „eszköz”. „Kis eszköz”, „nagy eszköz”, vészhelyzet esetén pedig kell pár igazán „nagy eszköz”.
(Harry Da Souza)
Néha előfordul, hogy annyira elvakít a bizalom, hogy azt se veszed észre, ami az orrod előtt van.
(Maeve Harrigan)
Őszinte leszek. Mások háborúja egy hangyafa**nyit sem érdekel.
(Conrad Harrigan)
Most jól figyelj rám, Jan! Amikor Conrad bepöccen, amikor valami igazán fel***ssza az agyát, a tálibok is fosnak tőle!
(Harry Da Souza)
Az a baj az államilag jóváhagyott erőszakkal, hogy a türelem nem használ neki.
Vörösbe öltöztetnek, a vér színébe, hogy megjelöljenek. De elfelejtették, hogy ez a harag színe is.
Úgy kell kinéznünk, mint akiket vérbe mártottak. Olyan ez a köpeny, mint valami mesében. Nevetségesnek hat, hogy a ruhák régen mennyi jelentőséggel bírtak számunkra. Tele volt a szekrényünk, gyűlölt melókat vállaltunk, hogy vásárolhassunk, hogy divatosak legyünk, hogy azt hordjuk, ami akkor ment. A felesleggel nem tudtunk mit csinálni, mentek a hulladéktelepre. Mérgeztük a vizeket, ökológiai összeomlást okozva. Mindezt azért, mert hittünk abban, hogy egy ruha közöl rólunk valamit a világnak. Hazugság volt. Viszont Gilead is elhitte, ezért kaptunk színeket. Ők szabták meg, mit hordjunk, kik lehetünk. A ruhánk által osztottak és aláztak meg minket, de ma, a ruha lesz a fegyverünk. Ma este, ezekkel a ruhákkal szítunk háborút.
-Kérlek, édes Istenem, adj erőt, hogy kinyírjuk ezeket a fa***pó ge**ket!
-Ámen, ba****eg!
Az ember szereti át***ni a másikat, így megy ez, ilyen a természetünk. A természetben nincs irgalom, ezt szeretem benne. Ha nagyobb vagyok nálad és erősebb, megeszlek, vagy meg***lak és úgy eszlek meg!
(Conrad Harrigan)
Ez a világ olyan, mint egy gyümölcsös. Elültetjük a magot, kinő az almafa. Ám előbb vagy utóbb, az ágak lassan elhalnak, és azt vesszük észre, hogy rohad a gyümölcs. Na, pont ilyenkor kell metszeni a fát.
(Conrad Harrigan)
Aki békén hagyja a barátaimat, azt én is békén hagyom. De aki nem, azt én sem.
Százezer évvel ezelőtt volt, aki a tábortűz mellett maradt, és volt, aki útra kelt. Én közvetlen leszármazottja lehetek valakinek az utóbbiak közül.
Nehéz olyan városban élni, aminek minden szeglete eszébe juttatja élete szerelmét. Minden étterem, minden metrómegálló felér egy gyomrossal.
Senki sem érdemel ilyen sorsot, hogy örökké egyedül legyen.
Az lesz igazán erős, aki végig hisz magában!
A sors tényleg egy olyan felhő, amelynek árnyéka örökké rád borul, bárhová is mész? Vagy inkább olyan, mint a szél, amelyik arra jár, amerre éppen neki tetszik? Egyelőre még nem tudom.
Hasonlítunk egymásra. Te és én egyformák vagyunk. Mert nincsenek barátaink. De nem ők tesznek erőssé, hanem a céljaink.
