Ahol a pszichológiai kulturáltság nagyfokú, ott a pszichésen beteg, önszabályozásában és kapcsolati viselkedésében megzavart embert elfogadják, megérteni igyekeznek, segítik. Ilyen közösségekben a viselkedészavarok előfordulása kisebb, mint másutt.
Pszichológia idézetek
Huzamos ideig tartó pszichológiai magány (amely látszólag, formálisan meglevő kapcsolatok mellett is előállhat) következtében olyan pszichopatológiai elváltozások következhetnek be, amelyek később valamilyen szisztematikus módon rontják a beilleszkedést az emberi kapcsolatokba a későbbiek folyamán is.
Talán leginkább hiányzik az orvosok pszichológiai szemlélete és kulturáltsága. Ez a hiány nem elsősorban lélektani ismeretekre vagy gondolkodásmódra vonatkozik, hanem az érzelmi megértés képességére, amit a pszichiáterek empátiának, a másik érzelmi állapotára való ráhangolódásnak, beleélésnek neveznek.
Az „új kezdet” pszichológiája azért működik, mert ezzel azt érezzük, hogy a múlt kudarcai mögöttünk maradtak, és tiszta lappal indulhatunk. Pont, mint újévkor.
A gondolatok az érzelmek közvetítésével gyakorolnak hatást a tudatalattira. A tudatalattira mindaddig nem gyakorol hatást egy gondoltat, amíg nem kapcsolódik hozzá érzés. Ha megvan az érzés – mindegy, hogy jó, rossz vagy közömbös -, ki kell fejeződnie. Csak és kizárólag az érzések közvetítésével továbbíthatók a gondolatok a tudatalattiba.
Ha rátekintünk a világra, valójában a tudat alatti elménk kezd el dolgozni. A tudat alatti elmédben lévő programokat elsősorban az határozza meg, hogyan viselkedtek az emberek életed első hét évében: az édesanyád, az apád, a testvéreid és a környezetedben élők. A programok többsége, úgy a 70 százaléka negatív, visszahúzó és önszabotáló
Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.
Manapság szoktak szuperérzékeny gyerekekről is beszélni, akiknek nagyon nehéz beilleszkedniük, akik sokat sírnak (esetleg az iskolai WC-be zárkózva), még akkor is, ha konkrét bántás nem éri őket, csak esetleg úgy érzik, hogy valaki hűvösen nézett rájuk, nem annyira barátságosan köszönt nekik. Ez nem patológia, hanem szintén alkati kérdés. (…) A szuperérzékenyek ugyanis rendkívül értelmes, kreatív személyiségek – részben éppen abból fakadóan, hogy olyan idegrendszerrel születnek, amely arra indítja őket, hogy egy adott szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információhalmazt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekszenek.
Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt „tudja”, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.







