A jelenlegi hatalom ellen még április 12-én este 6 óra 59-kor is küzdeni kell, de lehet, hogy még utána is a különböző jogi eljárásokban, fellebbezésekben. És utána jön az alakuló ülés, a miniszterelnök-választás, és senki sem tudhatja, milyen umbuldák lesznek.
HVG-interjú / 2026.04.08
Az angol politika örök ellentmondása: aki hatalomra kerül, meg van kötve a keze.
Mi nem támogatjuk Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, megtartjuk a déli határkerítést, Orbán Viktorral ellentétben nem engedünk ki jogerősen elítélt embercsempészeket, a Tisza kormány semmilyen kvótát sem fog elfogadni, sőt, 2026. június 1-től a Tisza-kormány alatt nulla Európai Unión kívüli nem magyar vendégmunkás jöhet be Magyarországra.
-sorolta Magyar egy nézői kérdésre, amely azt firtatta, mit tennének, ha az uniós pénzekért cserébe Brüsszel kérne valamit. (ATV/Heti Napló c. műsorában, 2026.04.05.)
Már nyílt koalíciós ajánlatot tesz a bukott batidai bakter, MÁV-os János, a magyar közpénzek Drakulája a Mi Hazánknak. És tudomásunk van arról, hogy meg is született a megállapodás, hogy egy Mi Hazánk–Fidesz koalíció esetén, na ki lenne a miniszterelnök-jelölt? MÁV-os János személyesen.
-beszélt győri fórumán arról, hogy tudomásuk szerint a Mi Hazánk és Fidesz koalíciója esetén Lázár János lenne a miniszterelnök-jelölt. (2026. 04. 09.)
Megosztó soha nem akartam lenni, például soha nem voltam olyan konfrontatív, mint a mai, fiatalabb pályatársak. Senkit nem lődöztem le szimbolikusan a színpadon, nem csókolgattam politikusbábukat, nem neveztem a fél országot agyhalottnak. Nem tettem pártok logóját a koncertplakátjaimra, és nem is toporogtam politikusok mellett abban a reményben, hogy majd én leszek a kultuszminiszter. Ha mégis engem említenek, mint politizáló zenészt, akkor ezt nyugodtan kinevethetjük.
Sikeresnek lenni ma a politikában az nem ugyanazokat a képességeket igényli, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt, és ehhez alkalmazkodni kell. Ugyan nekem nem tetszik, de ettől ez még így van.
(Hotel Lentulai című műsorban, 2026. 04. 05.)
Az én szakmámban az a legszebb – tehát az államvezetésben az a legszebb -, hogy nem kell, hogy te legyél a legokosabb. Az nem szükségszerű. Mindig vannak nálad okosabbak. Miért ne lennének? Azt kell tudnod, hogy milyen tudásra van szükséged. Tehát, hogy valamit el tudj dönteni, mit kéne tudnod, amit nem tudsz. És miután egy miniszterelnök meg egy kormány minden tudást el tud érni, megszerzi titkosszolgálattal, behívja az akadémia elnökét, és a teljes akadémiai agytröszt a rendelkezésére áll, kutatóintézeteket kérhet meg, amit akarsz. Hát minden tudás elérhető. Az igazi izgalom, hogy jól válogatod-e meg, hogy milyen fajta tudás kell. És amikor beöntötték neked azt a rengeteg tudást, akkor van-e valami iránytűd, hogy hogy kell összerendezni? Ez az igazi dolog. Nekünk ennyit kell tudni.
(Hotel Lentulai című műsorban, 2026. 04. 05.)
Én örülök annak, hogy mindig április-májusban vannak a választások. Országot járunk, és ugye ahogy kizöldül, meg a földek is életre kelnek, ez tényleg fantasztikus. Tehát az ember érzi, hogy egy ilyen országért, vagy látja, hogy egy ilyen országért lehet harcolni. Kicsit össze vagyunk ugye húzóckodva a kelleténél jobban történetileg, de ami van, azért az fantasztikus.
Sokkal jobb szónok vagyok, mint Ceausescu.
– reagált arra, hogy hogy kampányrendezvényein elhangzott beszédei után Nicolae Ceausescuhoz hasonlították. (2026. 04. 05.)
Nagy tisztelője vagyok Orbán Viktornak, fantasztikus, ahogyan a sportot támogatja a kormány.
Bár manapság ezzel nem szokás dicsekedni, engem tehát többször is jutalmazott a Soros Alapítvány: 1991-ben féléves amerikai ösztöndíjjal, 1993-ban kutatási támogatással és 1995-ben Ránki György-díjjal. És soha senki semmiféle hűségnyilatkozatot nem kért tőlem. Sőt, hogy a „bűnlistám” teljes legyen, azt is bevallom, hogy még ugyanebben az évben, egész pontosan május 5-én – egy vacsora keretében – be is mutattak Soros Györgynek. A vacsorán, amelyet Hankiss Elemér rendezett, részt vett Bárándy György, Esterházy Péter, Gombár Csaba, Vásárhelyi Miklós, az alapítvány elnöke és sokan azok közül, akiket a 2010-es évek jobboldali megmondóemberei a Soros György által mozgatott „háttérhatalom” és „hálózat” balliberális, szabadkőműves és zsidó vagy zsidóbérenc ügynökeinek minősítenének. Velük együtt engem is természetesen.
Tanári ars poéticám fontos pillére volt a direkt politika és ideológia lehető legteljesebb kikapcsolása.
Az intézmények és valamely politikai rendszernek a próbakövét nem a boldog, a gondtalan idők szolgáltatják, az ilyen politikai rendszer akkor bizonyìtja be életképességét és értékét, ha nehéz időkben viszonylagos nyugalmat és rendet biztosít a nemzet számára és ha azok kezében is hasznos funkciót tud teljesíteni, akik nem maguk létesítették és nem maguk állottak bölcsőjénél.
A történelem nem fogja felmenteni a magyar ellenzéket az alól a vád alól, hogy 1914 előtt helytelenül ítélte meg a nemzet igazi életszükségleteit és helytelenül ítélte meg a világesemények folyását, illetve nem látta meg azokat és helytelen irányban pazarolt el a dús energiákat, amelyeket a nemzet rendelkezésére bocsátott.
Észre kellett venni minden nyitottszemű politikusnak, hogy a monarchia és Magyarország ellen előbb-utóbb koncentrikus támadás fog megindulni területének feldarabolása céljából és hogy az európai Törökország likvidálása után mi kerülünk sorra. De ahelyett, hogy a nagy leszámolás napjára a nemzet virtuális erőit megszilárdìtottuk volna és a dinasztiát igyekeztünk volna megnyerni annak, hogy a magyarság védbástyái kiépüljenek, az uralkodóházzal a katonai kérdés miatt összetűztünk, a valódi ellenséggel szemben viszont egész frontunkat védtelenül hagytuk. Szomorú mementó ez az ellenzéki oldalon levő pártok részére a jövőben is, mert bizonyítéka annak, hogy mily óriási felelősséggel bírnak a nemzet boldogulása szempontjából, annak dacára, hogy látszólag a felelősség csakis a mindenkori kormányokat terheli.
A magyar politikai gondolkodás abból a rettenetes ájulásból, amelybe a világháború katasztrófája és a trianoni csapás folytán esett, csak most kezd apránként felocsúdni. Az életösztön a nemzetbe visszatér, a sìrógörcsök, amelyek lelkünket megrázták, kezdenek kihagyni és próbálunk újból orientálódni a világban. Ébrednek ösztöneink, a jók, a rosszak egyaránt. A nemzet iránytűt keres.
Gróf Széchenyi Istvánt vallom a magyar politikai gondolkodás nagy mesterének és bármennyire bámulom Kossuth Lajos titáni szellemét, azt tartom, hogy egy ellenséges népektől körülvett, szorongatott és létéért oly nehéz küzdelmet folytató kis nemzet, mint a magyar, csakis Széchenyi tanításainak nyomdokain haladva lesz képes a viharok közt megállani.
Önigazolásra nincs szükségem, mert meggyőződésem, hogy politikám helyességét vagy az események, vagy az idővel tisztábban látó közvélemény igazolni fogják.
A mai gyorsan élő világban nincs idő arra, hogy, különösen felelős állásban levő politikus beszédét gondosan előkészìtse és csiszolgassa. Az élet nap-nap után újabb és újabb komplikált kérdéseket vet fel, a mindenért felelős miniszterelnöknek csak éppen annyi ideje van, hogy megvizsgálja a lelkiismeretét, elhatározásra jusson és azonnal nyilatkozzék is. Állandó „en garde” állásban áll, a védelemre, riposztra, támadásra készen; a nyilatkozat és a küzdelem időpontját azonban nem ő választja meg, hanem azok, akiknek van idejük azt vele szemben előkészìteni; néha egyszerre támadják frontálisan, hátba és oldalról. Témáit sem ő válogathatja ki; azokat szolgáltatják azok, akik politikai hadállásának gyenge oldalait állandóan kémlelik és meglepetésszerűen törnek reá.
A közélet túl van terhelve a politikusok szónoklásaival. Parlamentben, alsó- és felsőházban, az országgyűlésen kívül egyesületekben, kongresszusokon, országos ünnepélyeken, amelyekből naponta kijut egynéhány, párt- és választói gyűléseken, városok és vármegyék közgyűlésein naponta tömegesen hangzanak el többé-kevésbbé politikai tartalmú beszédek, amelyeket ma már az újságok is pártállás szerint jórészt csak kivonatosan közölnek, az olvasóközönség pedig fásultságában már alig olvas.
