A balszerencse mindig ahhoz érkezik, aki várja. A trükk az, hogy a szerencsétlenségek szüneteiben az ember megtalálja, aminek örülhet.
A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: „az önfeledésnek is megvan a maga öröme”. Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.
Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképp kell értelmezni őket, és nyomban megszűnnek.
Az optimizmus nemcsak idült, de gyógyíthatatlan betegség. Hiszen a valóság állandó elvonókúrája sem segít rajta.
Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.
Nem siránkozom, hogy a rózsának is vannak tövisei, örülök inkább, hogy rózsa van a tövis felett, s hogy a bokor tele van rózsával.
Született optimista vagyok, de a fogyatékos logika – vagyis, hogy a logika, amely, kétségbeesetten remélem: fogyatékos – pesszimistát formál belőlem.
Mi az optimizmus? Konokul azt állítani, hogy minden jól van, amikor rosszul vagyunk.
Az optimista azt hiszi, a létező világok legjobbikában élünk. A pesszimista attól fél, hogy csakugyan abban élünk.
A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.
A zavarosság, a képtelenség nem halálos, ha az ember jókedvűen közelít hozzá. Csak az unalom öl.
Egy pozitív hozzáállás nem fogja megoldani minden problémádat, de elég embert fog bosszantani ahhoz, hogy érdemessé tegye az igyekezetet.
Jó, mikor hisszük még,
Lehet olyan a világ,
Amilyet szeretnénk.
Hidd el, a hajnal attól szép,
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség.
Sok optimista nem érti, miért különbözne a jövő a múlttól.
Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá.
Egyetlen kaktusz sincs úgy tele tövissel, hogy ne férne el rajta virág.
Mondtam már, hogy hétszer csapott belém a villám? Egyszer, amikor a kutyámat sétáltattam. Nem látok már sokat a szememmel, a fülemmel is alig hallok. Néha fogalmam sincs, hol vagyok. Mindig elfelejtek valamit. De tudod mit? Isten mindig emlékeztet arra, milyen szerencsés vagyok, hogy élek.
Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.