A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van.
Hiszek a szerelemben. Mi másért vetettem volna bele magam olyan gyakran? Soha nem tartott sokáig, és ilyenkor a szívem megszakadt, vagy bezárult. De ez nem akadályozott meg abban, hogy legközelebb újra megnyissam. Aztán újra és újra.
Hányszor történt veled valami olyasmi, amit nem szerettél? És hányszor volt, hogy a kezdeti negatív tapasztalat gazdagabbá tett téged, új lehetőségeket kínált:
– erősebbé tett
– megismertetett új emberekkel
– lehetővé tette, hogy tisztábban lásd az emberi természetet
– képessé tett rá, hogy mélyebben megértsd a saját létedet.
A helyzetek és körülmények nem rosszak. A döntéseid, ahogy azokat kezeled, irányítást biztosítanak a számodra, és lehetővé teszik, hogy megszabadulj minden negatív dologtól. A békéhez vezető úton ne hagyd, hogy látszólag negatív események átvegyék fölötted az irányítást, és uralni kezdjék a gondolkodásodat. Ehelyett inkább arra figyelj, hogyan fejlődhetnél tudatosan a tapasztalat által!
Mindannyiunknak vannak személyes kedvteléseink, preferenciáink – bizonyos dolgokat szeretünk, másokat nem. Az életben mindig van két választási lehetőséged: az egyik, hogy úgy döntesz, élvezed az éppen aktuális eseményt, és tanulsz belőle – még ha nem is olyan dolog, amit szeretsz. A másik lehetőség, hogy végigküzdöd-küszködöd az élményt, közben folyamatosan hibáztatva érte mindent és mindenkit magad körül. Mi lenne, ha minden kedvezőtlen eseményt új megvilágításban szemlélnél? Mi volna, ha egyszerűen elfogadnád a tapasztalatot, mint átmeneti állapotot, és tanulnál belőle, amit csak lehet? Gondold csak el, milyen békéssé válna ezzel az élményed! Ha szereted a Poklot, azzal Mennyországgá változtatod. Az érzéseiddel döntesz – válassz hát körültekintően!
A balszerencse mindig ahhoz érkezik, aki várja. A trükk az, hogy a szerencsétlenségek szüneteiben az ember megtalálja, aminek örülhet.
A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: „az önfeledésnek is megvan a maga öröme”. Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.
Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképp kell értelmezni őket, és nyomban megszűnnek.
Az optimizmus nemcsak idült, de gyógyíthatatlan betegség. Hiszen a valóság állandó elvonókúrája sem segít rajta.
Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.
Nem siránkozom, hogy a rózsának is vannak tövisei, örülök inkább, hogy rózsa van a tövis felett, s hogy a bokor tele van rózsával.
Született optimista vagyok, de a fogyatékos logika – vagyis, hogy a logika, amely, kétségbeesetten remélem: fogyatékos – pesszimistát formál belőlem.
Mi az optimizmus? Konokul azt állítani, hogy minden jól van, amikor rosszul vagyunk.
Az optimista azt hiszi, a létező világok legjobbikában élünk. A pesszimista attól fél, hogy csakugyan abban élünk.
A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.
A zavarosság, a képtelenség nem halálos, ha az ember jókedvűen közelít hozzá. Csak az unalom öl.
Egy pozitív hozzáállás nem fogja megoldani minden problémádat, de elég embert fog bosszantani ahhoz, hogy érdemessé tegye az igyekezetet.
Jó, mikor hisszük még,
Lehet olyan a világ,
Amilyet szeretnénk.
Hidd el, a hajnal attól szép,
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség.
Sok optimista nem érti, miért különbözne a jövő a múlttól.