Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kiméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.
Bár füstbe reményid, –
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.
Minden történelmi korban úgy néztek előre az emberek, hogy milyen jó világ lesz, ha eljön a testvériség, egyenlőség korszaka. Vagy később: jó, egy kicsit államosítunk, és akkor végre jó világ lesz. Ha szétverjük a kommunizmust, akkor lesz jó világ. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket.
Életünkben a dolgok körülbelül kilencven százaléka rendben megy, és tíz százaléka rosszul. Ha boldogok akarunk lenni, akkor a rendben levő kilencven százalékra kell koncentrálnunk, és el kell felejtenünk a maradék tízet. Ha idegesek akarunk lenni, keserűek és gyomorbajosak, akkor a tíz százalék bajra kell koncentrálnunk, és figyelmen kívül kell hagynunk a csodálatos kilencven százalékot.
Reggel, mielőtt kinyitjuk a szemünket, állítsuk be az agyunkat és a gondolkodásunkat arra, hogy egész nap jó dolgok történnek majd velünk. Mondjuk végig magunkban ezt a rövid szöveget: „Jó reggelt! Felébredtem! Jó reggelt kívánok magamnak és mindazoknak, akiket szeretek, és akikkel ma csak találkozni fogok. Ma minden jól történik. Odavezetek egy fénysugarat a lábujjaimhoz, végigvezetem az egész testemen, és mosolyog minden pici sejtem, örül a mai napnak. Ma valami jó történik!” Próbáljuk kis – és tényleg valami jó fog történni! Még a saját egyetemi hallgatóimmal is csináltam ilyen kísérletet, igen meggyőző végeredménnyel. A gondolat, a tudat hatalma valóban teremt.
Hatvanöt évesen sokkal lazább lettem, mint korábban voltam, örültem, hogy jegy nélkül utazom a villamoson és a vonaton, hetvenévesen meg, hogy ingyen járhatok múzeumba. Nem a spórolás miatt, hanem hogy nem kell a zsebemben turkálni, van-e nálam éppen buszjegy, és nem kell végigállni a hosszú sort a kiállítások előtt. Kezdtem meggyőzni magam, hogy az öregség kész buli, mindenkinek csak ajánlani tudom. A kisebb-nagyobb egészségügyi gondjaimmal meg bajlódjon az egészségügy. Elhatároztam, ha a fene fenét eszik, én akkor is vidám öregember leszek. Már csak a feleségem, a gyerekeim és az unokáim kedvéért is.
A végletekig eltúlzott optimizmus ellenszereként a negatív gondolkodást javaslom. […] Amiben valójában hiszek, az a gondolkodás ereje. Abban a pillanatban, hogy a gondolkodás szó elé odabiggyesztjük a pozitív jelzőt, kizárjuk a valóságnak mindazon részét, amit negatívnak ítélünk meg, és úgy tűnik, hogy a legtöbb ember, aki optimistának vallja magát, tényleg ezt teszi. A valódi pozitív gondolkodásba belefér a teljes valóságunk. A valódi pozitív gondolkodást a magabiztosság vezérli: biztosak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk szembenézni a teljes igazsággal – bármi legyen is az.
Nem vagyok tökéletes; én is állandóan belelépek a szarba, és ennek tudatában is vagyok. Csakhogy megtanultam levakarni a cipőmről, és menni tovább. Időnként mind szarba lépünk. Zsákutcába futunk, valamit elcsesztünk, valamire ráfáztunk, megbetegszünk, nem kapjuk meg, amit akarunk, sok ezer „lehetett volna jobb” és „bárcsak ne történt volna” akad az életünkben. A szarba lépést nem lehet elkerülni, úgyhogy vagy tekintsük jó ómennek, vagy találjuk ki, hogyan kerülhetjük el gyakrabban.