Néha azt tapasztalom, hogy az interjúkon többet tudsz meg magadról, mint a másik személy rólad.
Önismeret idézetek
A fájdalmat és a bűntudatot nem lehet egy varázspálca suhintással eltüntetni. Ezek azok a dolgok, amiket magunkkal cipelünk, ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk. Ha elveszítjük őket, önmagunkat veszítjük el. Nem akarom, hogy elvegyék a fájdalmamat, szükségem van a fájdalmamra!
Makacs vagyok, mint az öszvér, legtöbbször megyek a saját fejem után, soha nem kérek engedélyt senkitől. Elég a tudat, hogy a közvetlen környezetem még a rossz döntéseimet is támogatja. Aztán lesz, ami lesz.
Amikor illúzióink elmúlnak, és kitisztulnak azok a jótékony ködök, amelyeket szívünk küld néha az agyunkra – akkor meglátjuk nyomorúságunk egész mélységét.
Addig, amíg nem ismered meg a valódi Utat akár a buddhizmussal, akár bármi mással kapcsolatban, addig mindig azt fogod hinni, hogy csak az a helyes és csak az a jó, amit te teszel. De ha tiszta szívvel nézed, rádöbbensz, hogy saját egód és előítéleteid miatt tértél le a helyes útról.
Ugyanúgy, ahogyan a fegyvereid között sem, úgy az életben sem tehetsz különbséget rokonszenv alapján. Amikor az általad nem kedvelt dolgokat figyelmen kívül hagyod, nem foglalkozol velük, akkor az előbb-utóbb a hátrányodra válik.
A hétköznapi életedben is, ha csak a probléma elkerülésével foglalkozol, vagy azzal, hogy kihúzd magad a problémás helyzetekből, illetve megkerüld azokat, akkor ez az érzés ivódik beléd, és mindig a külső körülmények fognak irányítani.
Alapvetően én nem vagyok – szerintem – az a szimpatikus fajta, mert a tárgyilagosságom, amit persze sokan összekevernek és azt gondolják, hogy goromba vagyok, miközben nem, csak ami van, az van, nincs mit szépítgeti rajta, ki kell mondani, attól hogy mást mondunk semmi nem változik meg.
A legjobb módja annak, hogy ne törjék össze a szívedet, az, ha úgy teszel, mintha nem lenne.
Én sohasem fogok szántszándékkal oly helyre állni, a melyről tudom, hogy ott egy tégladarab fog a fejemre esni. De ha ilyen szerencsétlenség megtörténnék velem akaratom és szándékom nélkül, az én koponyám elég erős lesz, hogy azt kiállhassa.
Vannak olyan hibák, amelyeknek életünk végéig fizetjük az árát.
Ne hagyd, hogy megszédítsen a csillogás – inkább légy tisztában az erősségeiddel.
Mindig is meg tudtam békélni azzal, amit teszek. Hogy miként? Segített a modern ember egyszerű és általános áldása: a tudathasadás.
Jó dolog megkérdőjelezni a hatalmat és küzdeni ellene, csak hogy kicsit kevésbé legyenek unalmasak a dolgok, de mindig visszatérek ahhoz a következtetéshez, hogy az embert nem lehet megváltani, és hogy a szavakat nem feltétlenül elvárt jelentésükkel is lehet leíró jelleggel használni egy-egy művészi mondatban.
Szeretek gúnyt űzni azokból a zenészekből, akikről úgy érzem, hogy plagizálnak, vagy megsértik a zenét mint művészetet, azzal, hogy kizsákmányolják műveik szégyellnivalóan szánalmas verzióit. Szeretek verset írni. Szeretem figyelmen kívül hagyni mások költészetét. Szeretem a bakelitet. Szeretem a természetet és az állatokat. Szeretek úszni. Szeretek a barátaimmal lenni. Szeretek egyedül lenni. Szeretem, ha bűntudatom van, amiért amerikai fehér férfi vagyok. Szeretek aludni. Szeretem teletömni a számat magokkal és csak úgy kiköpködni őket, miközben sétálok. Szeretem, ha az emberek boldognak és felsőbbrendűnek érzik magukat a megjelenésem láttán. Szeretem azt álmodni, hogy egy nap nemzeti szolidaritás fog uralkodni a világ fiataljai között.
A valódi gyógyulás egy olyan dekondicionáló folyamat, amely segít feloldani azokat a blokkokat, narratívákat és rugalmatlanságot, amelyek megakadályoznak abban, hogy boldogok legyünk. A gyógyulás önmagunk megismerésével és szeretetével kezdődik. Amikor látjuk és érezzük, hogy mennyi mindent hordozunk, világossá válik, hogy itt az ideje elkezdeni gyakorolni az elengedést.
A gyógyulás nem az, hogy úgy teszünk, mintha semmi rosszat nem építettünk volna be magunkba. Itt megint jöhet a gyász és siratás. Meg kell gyászolni, hogy soha az életben nem fogom tudni, hogy ki lehettem volna, hogyha nem lettek volna traumáim. Viszont az vagyok, aki vagyok, és felelős vagyok azért, amit teszek, amit mondok. A csatatér bennem van, nem pedig a világban.
Az, hogy elfogadsz valamit, nem jelenti azt, hogy helyesled is, vagy egyetértesz vele. Hanem azt, hogy tiszteletet és szabadságot kap tőled a világ. Mert ezeket önmagadnak is megadod.
Mindenki maga felelős azért, hogy milyen érzelmi állapotban van. A történésért nem, de hogy miként reagálsz a történésre, az maximálisan a te hatalmad és választásod. Mindenki maga felelős a saját érzelmi pokláért vagy érzelmi mennyországáért. Aki nem vállalja a felelősséget ezért, az örökre annak a rabszolgája marad, akit okol a saját érzelmi állapotáért. A felelősséghárításoddal beadod a jelentkezésedet önkéntes rabszolgának!