Az olvasás békességet teremt a káoszban, és boldogságot a kietlenségben.
– […] Szóval tudsz olvasni?
– Igen, uram.
– Többet ne forduljon elő! – reccsent rám, mire a lányok felkuncogtak. – Az olvasás csak megkönnyíti az ördög dolgát, amikor be akarja fészkelni magát egy lány fejébe.
Az olvasás mindig is kizökkentett a való világból, a könyvillatimádatot meg nem kell megmagyarázni, még az is szereti, aki soha nem járt könyvtárban vagy könyvesboltban.
Az olvasás jelek megfejtése, és az ember egész élete során olvas, hiszen az őt körülvevő világ jeleit fordítja le a maga nyelvére és a maga tudásává. A könyv pedig olyan jelegyüttes, amit a jelentésközvetítés szándékával hoztak létre alkotói.
Senki be becsülje alá az olvasó nőket! Nemcsak okosabbak lesznek, nemcsak egosita módon szórakoztatják magukat, de nagyon jól tudnak egyedül lenni is. Az olvasás az egyedüllét egyik nagy öröme, amikor magunkra maradunk a saját képzeletünkkel és a szerző fantáziájával. Olyan ez, mint mikor az anya először azt szeretné, hogy gyermeke szép csendben üldögéljen egy könyvvel a sarokban, majd rájön, hogy az olvasó gyerek nem feltétlenül lesz könnyebben kezelhető, hanem dacossá válik, és az olvasás által kilopja magát az őt körülvevő világból – ezt pedig a világ nem veszi szívesen. Ugyanez a helyzet az olvasó nővel is.
Abban reménykedtem, hogy az olvasás kiragad a valóságból, és a könyv segítségével egy sokkal derűsebb világba csöppenhetek.
A 21. század jelen szakaszában az olvasás halála felé haladunk. A világban egyre kevesebben olvasnak, és aki olvas is, átlagosan egyre rövidebb időt szán erre naponta.
Szellemi kalandozásnak fogom fel az olvasást, annyira megmozgat, annyi szálat elindít bennem, amikor megnyílnak az összefüggések, újabb és újabb világok tárulnak fel, valóságos szellemi gyönyör.
Életünk különböző időszakaiban különböző dolgokat akarunk az olvasástól. […] Az olvasással meg tudjuk szakítani elménk megszokott mintázatait, és hatékonyan huzalozhatjuk át agyunk áramköreit.
A könyvek jelentették az egyetlen kikapcsolódást számára: az olvasás óvta meg a magány érzésétől, egyben menekvést kínált a hétköznapok valósága elől.
Az olvasás sokkal inkább egy olyan dolog, amit folyton újra és újra kell tanulnunk annak mentén, ahogy mi magunk is fejlődünk, érünk, változunk, és ahogy helyzetről helyzetre más motivációval, céllal, szükséggel nyúlunk egy könyvért.
Az olvasás fantasztikus, varázserejű gyógyszer, amely visszaadta négy hiányzó érzékemet. Képes vagyok látni, hallani, érinteni, ízlelni anélkül, hogy attól félnék, eltűnök a semmiben.
Ha valaki egyszer rászokik az olvasásra – az ilyen szokásokat fiatal korban veszi fel az ember –, nemigen tud egykönnyen lemondani róla.
Ha tehetném, minden időmet olvasással tölteném.
Nagyon szerettem olvasni. A családban olvasnivaló a bunyevác imakönyvön kívül csak az évente megjelenő Danica (Narodni Kalendar) volt, így erről magamnak kellett gondoskodnom. Esténként a barátom nénjétől kölcsönkért 10 filléres vadnyugati és idegenlégiós témájú regényeket olvastam, sokszor titokban, a dunna alatt egy elemlámpával megvilágítva. A konyhában a petróleumlámpa fényénél csak rövid ideig olvashattam, mert apám „Ne rontsd a szemed!” felkiáltással elküldött aludni.
Mi a jó egy olyan könyvben, amelynek az elolvasása után még nyomorultabbnak érzed magad, mint előtte?
Az olvasás megnyitja a hibás, múlékony emberi lényt a halhatatlanság felé.
Minden olvasás célja a találkozás, a találkozásban pedig nem kevésbé fontos szereplő az olvasó, mint a szerző.
Gyakran menekültem az olvasásba, egy olyan világba, amihez semmi közöm nem volt, kívülről figyelhettem az emberek problémáit, annyit és úgy élhettem át belőlük, amennyit akartam.
