Ahogy belekezdek az olvasásba, és megérzem a papír illatát, mintha átrepülnék egy másik univerzumba. Imádok olvasni. Ez az életem. Számomra ez jelenti az egyetlen kiutat ebből a világból. Ilyenkor megszűnik körülöttem minden, szinte benne élek az éppen aktuális olvasmányomban. A könyvekben otthonra találtam, a szereplők lettek a családom, a helyszíneket olyan élénken képzelem magam elé, mintha csak odautaztam volna. És a cselekmény… Bármi megtörténhet, engem pedig csodálattal tölt el, amikor olyan váratlan fordultokat vesz egy-egy regény, amire nem is számítottam. Még akkor is félmosolyra húzom a szám, amikor előre tudom, mi fog történni, de az író annyira tökéleteset alkotott, hogy azt gyönyör olvasni.
Baráth Viktória
3 idézet
Igen, megváltoztam. Olyan ember lettem, aki már tudja, hogy mi is az igazán fontos. Aki meg tudja különböztetni a valódit a hamistól. Aki megjárta a poklot és a mennyet is. Aki tudja, hogy a jók nem mindig jók, és a rosszak nem mindig gonoszak.
Megváltoztam idézetek, Önismeret idézetek, Változás idézetek
Megváltoztam, pontosabban az élet kényszerített arra, hogy megváltozzak.