A nevetés Isten anyanyelve. Tanuld meg ezt a nyelvet, és taníts meg rá mindenkit!
A gyermek mindenen nevet, a bölcs mindenen gondolkodik. Ezért legnagyobb dolog egy bölcset megnevettetni.
A tragikum ösztönöz a komikumra; mert a nevetés, úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.
A nevetés mindenre gyógyszer, és rengeteg kínos helyzetet megold.
Az élet hoz magával, amit hoz, és néha a nevetés sokkal jobb reakció a megfontoltságnál.
A nevetés nem sok dolgon változtat, csak a hétköznapjaink minőségén.
A nevetés nem hang, hanem összetartás, önirónia, élet. És ha majd egyszer meg kell fésülnöm valakit, akit szeretek, és aki ágyban fekszik, szeretném, hogy közben valami hülyeségen nevessünk.
Az őszinte nevetés a boldogság és az önfeledtség titokzatos keveréke, teljesen feloldódunk benne, ilyenkor a személyiség fölött lebegünk, személy helyett emberré válunk.
Nevetőráncai mindenkinek vannak (…). Az nem az öregedést, hanem a jókedvet jelenti.
Az egyszerű tény, hogy nevetünk egyet a barátnőinkkel, már meg tudja változtatni a napunkat. A legnehezebb napokat is elviselhetővé teszi az irónia, az önirónia, a játékos könnyedség. A nevetés visszaadja a reményt.
Egy megerőltető nap végén bármit elviselhetővé tesz, ha az ember kidőlhet a nevetéstől egy baráttal.
Könnyebb nevetni, mint sírni. Ha rám tör a sírhatnék, egyedül teszem. De a nevetés összehozza az embert. Nevetni együtt is tudunk.
Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.
Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek.
A nevetés kényelmesebben segít át az élet siralomvölgyén, mint minden tudás és akarás együttvéve.