Sokat töprengtem, és hosszasan mérlegeltem, hogy kimondjam-e, de kimondom, hogy Magyarország és a magyar politika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt. A rendszerváltás nagyszerű, felemelő eszményei elhalványultak, bepiszkolódtak. A nemzeti és politikai közösség megosztottá vált. A politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát felváltotta a kommunikációs gügyögés.
Fontosnak tartom, hogy ne álljunk idegenekként a határon túli honfitársainkhoz, ne tápláljuk a széthúzást. Nem volt könnyű akkor, most sem az. Rengetegszer megkapom, hogy szerb vagyok, és otthon kellene élnem. Én magyar vagyok, akinek az ősei előtt egyik napról a másikra húztak egy vonalat, majd azt mondták, mostantól szerb állampolgár vagy. Az üzenem a határon túliaknak, hogy maradjanak erősek, az anyaországomban élőknek pedig, hogy ne feledkezzünk meg a honfitársainkról.
A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot.
Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Trianon! te nemzetünk sírba döntője!
Te múltunk, jelenünk s jövőnk eltemetője!
Elődeink ezért ontották a hősi vért?
Ezért küzdtek étlen-szomjan e drága honért?Hiába. Hiába volt -minden odaveszett:
Béke, remény, szeretet… mind elesett.
De ti, magyarok, akik azok
maradtatok, tartsatok össze!
Mert a magyarság tiétek,
s az is marad örökre!
Éppúgy elvárom, hogy a német igazságszolgáltatás is megértse, hogy a nemzet nem ő érte van, hanem ő van a nemzetért, vagyis a világ, mely Németországot is magába foglalja, nem mehet tönkre csak ezért, hogy a formális jog életben maradhasson. Németországnak kell életben maradnia, függetlenül attól, bárhogyan is mond ennek ellent az igazságszolgáltatás formális tétele.
Hát mi nem vagyunk mind ugyanolyanok, mint a többi német? Nem tartozunk mindannyian együvé? Most kezdett el először motoszkálni kis fejemben ez a nagy kérdés. Belső irigységgel kellett tudomásul vennem a feltett kérdésre azt a választ, hogy nem minden németnek jutott osztályrészül az a szerencse, hogy Bismarck birodalmához tartozhassék. Számomra ez teljesen érthetetlen volt.
Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és ku*va jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfa*ább gyerekek ebben a buliban.
Rengeteget használok a magyarságból, de nem érzem magam magyarkodónak, én magyar vagyok. Mást érzek magyarkodónak.
Csak lélekben vagyok kicsit magyar, mert a szüleim egyik szomszédja, és jóbarátja egy Géza nevű magyar származású holokauszt-túlélő volt, akit annyira tiszteltek, amiért leugrott a németországi haláltáborba tartó vonatról, hogy a Géza lett a második keresztnevem. Nem használom, de tudom, hogyan kell ejteni helyesen.







