Tényleg úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak igazából egyetlenegy természeti kincsünk van, az emberi tehetség.
Nekem a magyar szellemiség és a magyarság nagyjai az iránymutatók, Bolyai, a reformkor, Széchenyi, Wesselényi, a nagy tudósaink, a nagy művészeink, a nagy zeneszerzőink.
Nemzetségünk ősidőktől két csoportra oszlott: héjákra és galambokra. A héják a harcot, a galambok a békét kedvelik. Mindkét csoport egyformán igazolni tudja viselkedését szavakkal és logikával. Így ennek az érvelésnek nincs jelentősége. Csak a puszta tény fontos, az, hogy vannak héják, és vannak galambok, a héják mindig héjaként, a galambok viszont mindig galambként gondolkodnak és cselekszenek.
A magyarok szégyenteljes követelésekkel állnak elő a Führernél. A Führer azt tanácsolta nekik, hogy harcolják ki azt, amit akarnak. Egyből visszakoztak. A Führer mélyen megveti ezeket a magyarokat. A legantiszociálisabb rezsim, amit a történelem ismer. Innen a vonzódásuk az angol látszatdemokráciához.
(Joseph Goebbels: Napló – 263. oldal, 1940)
Abban, hogy a magyarok nem akarnak szembenézni a saját történelmükkel, nem egyedülállóak, mert általában egyik nép sem akar, hiszen az fájdalmas. Emellett a magyarok a világtörténelem áldozatainak tekintik magukat. De vegyük észre, hogy nem vagyunk tehetetlen áldozatok. Hogy nekünk is szerepünk volt a saját szerencsétlenségünkben. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy részünk lehet a saját szerencsénkben is, de ahhoz mindennel szembe kell nézni!
Ha megértjük azt, amit a szüleink, a nagyszüleink meg az előttük járók gondoltak és megalkottak, akkor nem hiszem, hogy találhatnánk számunkra kedvezőbb keretet, mint a saját hazánk, a saját nemzetünk, mint Magyarország. Nem kell nekünk birodalmakhoz kapcsolódnunk, vagy oda betagozódnunk, nem jön ki abból nekünk semmi jó. És még ha valami jó ki is jönne, akkor se éreznénk jól magunkat a bőrünkben, mert hiszen szabadságszerető és a független Magyarországba szerelmes magyarok vagyunk. Ebben tudunk élni, ez a mi hazánk, így tudunk lenni boldogok.
Ez egy nagyszerű ország. Itt vagyunk több mint ezer éve. Okoskodhat itt mindenki, szoktak is okoskodni, adnak nekünk tanácsokat, hogyan kellene ezt csinálni, de nagyon kevés olyan nép van, amelyik olyan hosszú ideig lett volna képes fönntartani magát, alkotni, mindig többet adni a világnak, mint amit kap, hozzáadni jó dolgokat az európai közösségnek a közös teljesítményéhez. Tehát mi egy olyan ország vagyunk, amelynek jó oka van arra, hogy habár megkínzott bennünket a XX. század, és sok mindent elvesztettünk, amit nem szabad lett volna elveszteni, de mégis egy emelt fejjel, büszkén járó, illetve felemelt fejjel bárkinek az arcába nézni képes, erre följogosított nemzet vagyunk, akiknek nem szégyenkezniük kell azért, mert magyarok vagyunk, hanem büszkék lehetünk mindarra, amit az elmúlt, több mint ezer évben letettünk az asztalra, és azt szeretnénk, ha az unokáink büszkék lennének arra, amit mi leteszünk az asztalra. És olyan unokákat szeretnénk nevelni, akikre majd büszkék lehetnek az ő unokáik, és ez így fog menni, amíg világ a világ. Erről szólt ez a mai választás, ez volt benne a misztérium. Magyarország él, Magyarország erős, és a magyarok szeretik a hazájukat.
(2022. április 3. Budapest, Hír Tv)
A magyar nép ellen, nemzeti érzései, becsülete és önérzete ellen a legalávalóbb, a leghazugabb vád az ellenforradalmiság vádja. Ez az egész nemzet arculcsapása. […] A magyarországi szovjet megszállást és annak fedezésére ürügyül kellett kitalálni a magyar „ellenforradalomról” szóló mesét. Magyarországon nem volt ellenforradalom.
Az európai történelem viharzása során századokra alámerült magyar nép 1848-ban a kor haladó eszméivel újra magasba emelkedett és csodálatos, hősi küzdelemben a szabadságszerető népek élére került. Bizonyságát adta annak, hogy a haladás, a népszabadság és a humanizmus magasztos eszméiért vívott áldozatos küzdelemben egy maroknyi nép is naggyá és dicsővé tud lenni!
(Centenáriumi beszéd – Parlament, 1948. Március 15.)
Nemzeti egység a jelszavunk, ezzel indultunk el Debrecenből. A nemzeti egység hatalmas szolgálatokat tett a magyar népnek. […] Ez lesz az erőnk, amely hivatva lesz felemelkedésünk útját tovább egyengetni. […] Egységben az erő. Régi nagy igazság ez, és végre ennek az igazságnak tudatára ébredtünk. A régi, ősi átok megszűnt. A magyar nem marakodik, gyűlölködik egymás közt. […] Ez az összefogás véget vet az átoknak, és létrejön a magyar nemzeti egység, amely minden magyar erejét egy célra, az ország újjáépítésére tömöríti. Kossuth, Petőfi, Táncsics szellemében jön létre ez az egység. 1848 hagyományai adják a programját. […] Ez a nagy, hatalmas nemzeti egység viszi győzelemre a mi ügyünket, a magyar szabadság ügyét!
(Beszéd– Kapuvár, 1948. Április 18.)






