A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott.
A színész, igazi értelme szerint, az olyan ember, aki több embert, száz embert, sok száz embert hordoz magában, akiben sok száz ember lelke lakozik, s aki ezt a sok száz embert ki is tudja teremteni magából… A színész – emberteremtő tehetség, aki csak utánozni tud, az komédiás.
Mindig is tudtam rajzolni. Amióta az eszemet tudom, rajzoltam, vagy festettem. Ebben az értelemben a művészet mindig természetes elemem volt.
Művészi tanulmányokat folytattam, azon hitben, hogy a művész képzés útján jön létre, s a tehetség tanulható, elsajátítható. Nem alaptalanul hittem így, hiszen az okítók többsége arról győzködi tanítványait, hogy sok-sok szorgalommal, kitartással és szívóssággal bárkiből Picasso, Rembrandt, Shakespeare, Joyce, Mozart vagy Lennon válhat. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ha az ember nem Picasso, Shakespeare vagy Mozart, ha magától nem tehetséges, akkor gyakorolhat, amennyit csak bír, az irigyelt idolok bokájáig sem nőhet fel.
Hall vagy lát valamit. Látása, hallása hangulatot szül lelkében. A hangulat és érzés egy pillanatig még néptelen és alaktalan, mint az egeknek kéksége. Majd élettel, alakokkal, mozgással lesz tele, mint ahogy az ég megtelik nappal, holddal, csillagokkal, sugarakkal, fellegekkel. A teremtő lélek népesíti be az eget, az érzést és a hangulatot. Megfogamzik aztán eszméje, melynek szolgálatába állanak a tünemények. S amint az eszmének szóban, hangban, színben megtalálja igaz alakját, s elénk állítja mint élőt, küzdőt, viharzót, győzőt vagy legyőzöttet: előáll a költemény, a zene, a festmény. S ha így áll elő: akkor örök élete van. Ami így áll elő, annak a lángelme az alkotója. S amit a lángelme így alkotott: az minden nemzetnek és minden kornak el nem tékozolható kincse, soha nem szűnő gyönyöre, el nem múló dicsősége.
Csak a köznapi csodálatos, ha hozzáér a géniusz keze.
Önmagában az, hogy valaki nem tud rajzolni, még nem jelenti azt, hogy jó festő lesz belőle.
A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.
A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.
Nagy kérdés, remeket mi teremt: a tudás vagy az ihlet.
Ahhoz, hogy az ember az igazi művész szerepét igényelhesse, nemcsak tehetség, szív és szellem emelkedettsége kell, hanem józanság is, logika a viselkedésben, s még azt is merném mondani, hogy – bizonyos számító ész is.
A matematika legalább annyira művészet, mint tudomány.
Nem lehet más igényem, csak hogy a művészet és a magyar hon jóakaratú, buzgó szolgája legyek.
A művészet az emberben és a természetben megnyilvánuló rejtelmesnek, isteninek érzéki visszaadása.
A honorárium kérdése teljesen mellékes. Ilyen kompozíciókat nem azért írok, hogy pénzt keressek velük, hanem belső katolikus szívbéli szükségletből.
Minél inkább hasonlít az utánzat a természeti mintához, annál hidegebb lesz csodálatunk, annál inkább unalomba vagy undorba fordulhat át.
A művészetek tanulmányozása, akárcsak a régi szerzőké, bizonyos tartást kölcsönöz a számunkra, kielégülést eredményez bennünk magunkban; nagy témákkal és nagy érzeményekkel töltvén meg bensőnket, úrrá lesz minden vágyon, amelyek kifelé törekednek, ápol viszont minden méltó igényt a csöndes kebelben; és miként festők, szobrászok, építészek, úgy jár a műkedvelő is: magányosan dolgozik olyan élvezetekért, amelyeket másokkal megosztania eszébe sem jut.
Ami fontos: ne maradj „a vonalon belül”! Ellenkezőleg! Lépj ki! A macska fekete szőre túllóg a vonalon? Az a jó! Attól lesz: szőr! (Ahogy a művészet a szabadságtól lesz művészet…)