A legfőbb vágyam, hogy megtanuljak hibásan festeni, a valóságnak olyan átalakításával, hogy hazugság legyen belőle, amely hazugság azonban igazabb a szó szerinti valóságnál.
Csak egy dolog teszi az életet még tűrhetővé: az a homályos, biztossá nem tehető sejtelem, hátha minden sorscsapás egy-egy hatalmas irányítója, fejlesztője művészetemnek, melynek közvetett vagy közvetlen befolyása nélkül ez nem lehetne olyanná, amilyennek a legmagasabb igények támasztása szerint lennie kellene.
Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet a külvilágból magunkba szedett impressziók – az „élmények” hatása alatt nyilvánul meg. Nem tudok másképpen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, sarcasmusának megnyilatkozását.
Minden előadóművésznek ez valahol dolga: utat kell mutatni, sőt, segíteni kell utat adni a hozzánk hasonlónak.
Bámulatos dolog ez a zsírkréta. Némi kőolajalapú viasz, festék, kötőanyag – igazán nem nagy dolog, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a képzeletet.
A sok művészt igazából az élet szüli. Nem iskolák és jenki kávézóláncok meg manapság divatos romkocsmák és geek szemüvegek, vagy elnyűtt szvetterek gyártói ontják magukból a művészeket, még ha ezt sokan is hiszik. Egy svájcisapkától és hónod alá csapott Tolsztoj-kötettől nem vagy irodalmár.
Tedd láthatóvá azt, ami nélküled minden bizonnyal nem lenne látható.






