Egyikünknek sincs más lehetősége, mint kifáradni vagy eltunyulni. Én a kifáradást választom.
Az apám mindig a jóra tanított, és ezért mindig hálás leszek neki. Meg tudom becsülni mindazt, amim van, az erőfeszítéseiket azért, hogy igazi otthonunk legyen, hiszen mi is egy egyszerű család vagyunk. Mindkét szülőm dolgozott, és a bérükből jókora részt az én gokartozásomra költötték, mindennek visszafizetésére jóformán az egyetlen út az volt, hogy megnyertem a versenyeket. Látni az apám arcát a győzelmeim után volt a legjobb elismerés, amit adhatott nekem.
Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tűzhelyén felemelte komor fejét.
Állj ki amellett amiben hiszel, még akkor is, ha egyedül maradsz.
Az életben semmi jelentős dolgot nem tudsz végrehajtani anélkül, hogy meg ne küzdenél érte. Ha erőfeszítések nélkül is lehetne sikereket elérni, mindenki sikeres volna.
Az élet, a bölcsőtől a sírig, a szó szoros értelmében küzdelmek állandóan növekvő, elkerülhetetlen sorozata. A küzdelmek, amelyekkel szembetaláljuk magunkat, tanulsággal szolgálnak, s ezek egyre halmozódnak – minden új tapasztalattal kapunk egy kis adagot belőlük.
Csakis úgy tudod legyőzni az utadban álló nehézségeket és elviselni a kudarcokat, ha határozott célokkal rendelkezel.
Már mindannyian tapasztaltuk, amikor valamiért küzdöttünk, és tudtuk, hogy lehetséges, és megtettünk mindent, ami szükséges volt, hogy valóra váljon. Felvállaltuk, hogy megvalósítsuk. Más emberek nem érthették. Egy csomó ember nem hitt benne. Megbélyegeztek és kritizáltak. Voltak, akik szembeszálltak veled, de te folytattad tovább. Nehéz volt és kemény. Bonyolult volt. De neked megérte, és végül eljutottál arra a szintre, hogy már tudod, senki sem állíthat meg. Az utamat járom. A saját utamat járom!
A küzdelem szükségessége azon ravasz fortélyok egyike, amely által a természet rákényszeríti az embereket, hogy az ellenállás által kibontakozzanak, fejlődjenek, előrébb jussanak és erősödjenek.
Nem azok a legerősebb fák, amelyek a biztonságosan védett erdőkben nőnek, hanem azok, amelyek a szabadban állnak, ahol állandóan küzdeniük kell a széllel és a többi elemekkel.
Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.
A legnagyobb hősök azok, akik a belföldi ügyek mindennapi őrlésében kötelességüket szolgálják, miközben a világ őrjöngő dreidelként forog.
Lakik odabent egy másik Chester, aki mindenáron le akar húzni magával. És ha nem teszek ellene – legyen szó anyagokról, viselkedési dolgokról, depresszióról –, akkor… szóval muszáj aktívan tennem azért, hogy ne boruljak magamba, legyek másokkal apaként, férjként, zenészként, barátként, segítsek másoknak. Ha nem vagyok önmagamban, nagyszerűen érzem magam. Ha mindig befelé figyelek, rémesen. Akkor roncs leszek.
Nem zavar, ha tudják az emberek, hogy problémám van az ivással. Ez vagyok én, és tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, mert képes vagyok tenni ellene.