Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szivemhez a szived
És sirass, mert hazudok:
Tulságosan kivánlak.
El tudod-e fojtani szenvedélyed hangját, kedves? Minél terhesebb és súlyosabb felhők vonulnak az égen, annál vadabbul tör ki a zivatar.
Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem;
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen.
Tudom alszol, ha ébren volnál,
A csillagok közt barangolnánk,
Körbe néznénk, a felhők csúcsán,
Megszületnénk egymás ajkán.
Összeér az éjszakában
Látomás és valóság.
Nem tudom, hogy melyik vagy, végül is mindegy,
Bármelyikben meghúzom magam.
Mellettem alvó,
szívemre hajló
jó nyugalom vagy,
csöndesen dobogó,
szépszavú forrás,
kezdő sikoltás,
szárnyas lehellet,
lélekkel szálldosó.
Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék.
Violák és sok más virágok
nyíltak ki bennem.
Fehér klárisok sápadnak
szememből a csuklód köré
lassan peregnek a kezeiden
és már ujjaid hegyén csillognak
amikor lecsókolom őket
mert az ujjaid csúcsán
kezdődik és végződik az élet.
Fénylő ajkadon bujdokoló nap
a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.
Nem tudom, hogy mi vár ránk a jövőben, csak azt tudom, hogy annyi időt szeretnék veled tölteni, amennyit csak tudok. Te vagy az első, amit látni szeretnék, amikor felébredek.
Tudod a világom is neked adnám,
hogy az életemben örökre csak te legyél.
Még ha most nem is tudom elmondani, hogy mit érzek, az életemet azzal fogom tölteni, hogy megmutassam, mennyire szeretlek.
Zene, felhangok nélkül,
Vonzás, szemérem nélkül,
Tested, szerelmed nélkül,
Élet, életed nélkül,
Nem kellenek.
És neked?
Ne hidd, hogy befejezted, vagy befejezhetem.
Sohasem kértük, célunk a végtelen.
Jó volt haladni eddig kéz a kézben.
Nem ígérhetek semmit – kezdte a szemembe nézve –, nem tudom megmondani, merre tartunk, de azt megtehetem, hogy átadom magam neked, vigyázok rád, amíg együtt kószálunk az élet vad oldalán, és minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy soha ne kelljen megbánnod, hogy velem vagy.
Hogy is felejthetnélek el téged,
a sok gyönyörű emléket a sok gyönyörű évet,
a gyönyörű szép szemed amibe a szerelmünk égett,
számunkra nem létezik olyan szó hogy vége.
Közénk soha nem állhatnak, szívemben a szíved,
A csillagokat neked adom, nem is kell kérned.
Szerintem meg sem érdemellek,
Érték vagy rongy életemben,
Rám bízhatod magad, örökké őrizlek édenemben,
Hordozlak kezemben, vigyázom az álmod.
Talán még fel sem fogtam azt, mit kaptam,
talán én mást érdemelnék.
Ahhoz, hogy mind az összes jót visszaadjam,
talán egy élet is kevés.
Hisz úgy szeretsz, ahogy soha senki más,
csak te vagy szívemnek a megváltás.