Én áldom a sorsom
Minden áldott percben,
Hogy rám bízott téged,
És rád bízott engem.
Kedvesemnek idézetek
Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám!
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, és többé nem engedlek el.
Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. (…) Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos.
Körülöttem az emberek mind szerepet játszanak, de ha veled beszélek, az vagyok, aki lenni akarok.
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt!
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.










