Az óramutatót vissza lehet forgatni, meg lehet állítani, de az idő kerekét nem lehet.
Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.
Bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket.
Az idő repül! Már olyan idős vagyok, mint a szüleim voltak az én koromban.
Idő idézetek, Öregedés idézetek, Rohan az idő idézetek, Vicces idézetek
Fut az idő, sosem éred utol, ne kövesd – sose bánd,
Amit ad, a tiéd – amit nem, ne is kérd – sose várd!
Az idő nem más, mint fikció, emberi kitalálás, csinálmány. Az álom egy suhanó másodpercébe például hosszú esztendők íze, eseménye fér el.
Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.
Ha az univerzum örök, akkor minden időtartam, bármennyire hosszú is, végtelenül kicsinynek minősül.
Mert rohan az idő, rátipor,
recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek.
Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak,
érzékeim roppanva kimúlnak.
Mégis imádlak, élet.
Élet idézetek, Idő idézetek, Öregedés idézetek, Rohan az idő idézetek
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.
Az időt nem lehet megvásárolni. Az egyetlen pénz, amit az idő elfogad, az élet.
Az idő az a valami, amit csak az általa eltemetett titkokat feltárva érzékel az ember igazán: templomokban, romok közt, sziklák, kövek, por és homok alatt rejtőzik.
Telnek a napok és a nyári esték, és rohannak a percek, mintha a nappalok soha nem állapodnának meg ott, csak villámlátogatásra jönnének, megnéznék, mennyire rémes a helyzet, aztán amint lehet, továbbállnának.
A becsületen esett folt olyan, mint a fán a sebhely, nem tünteti el az idő, minden pillanatban csak növekszik.
Az idő rohan, egy villanás, egy pillanat, s a jelen máris múlttá változik. Pillanatról pillanatra a jövő ott csillog az ember markában, ha nem ragadja meg anélkül, hogy összeroppantaná, ha nem alakítja anélkül, hogy széttörné azt a pillanatfolyamot, semmi sem marad belőle.
Minden kétszer annyi időbe telik. Az idő viszont rohan. Minden pillanatban más a világ.
Türelmetlenné válunk a sok „gyors” dolog között élve. Pedig az idő kulcsfontosságú tényező. Lehet, hogy bizonyos dolgokat megmanipulálhatunk, de vannak, amiket nem. A gyógyulás is ilyen.
Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulás azon múlik, mihez kezdtünk az időnkkel.
