Jómagam meglehetősen elfogult vagyok a hazugok javára. Annak a nőnek, aki nem hazudik, nincs képzelőtehetsége, és nincs benne együttérzés.
Az emberek már csak hazudnak. Hazudnak a házasságban, és hazudnak a párkapcsolatokban. Néha ez fájdalmas, és néha csak segít túlélni a napod.
Azt lehet leginkább átverni, akinek a vágyaihoz kellőképpen illik a hazugság.
Néha azért hazudunk, hogy megvédjük és támogassuk azokat, akiket szeretünk.
De hát nem hazudik-e mindenki ezen a világon? Van-e különbség aközött, hogy a gyilkos ártatlannak vallja magát, és aközött, hogy valaki mosolyogva megdicsér egy csúf csecsemőt? Néha magunkat mentjük a hazugsággal, máskor a többieket. Az igazság számít, vagy a jó szándék?
Egy kényszerhazugság mindig megbocsátható. Aki azonban kimondja az igazságot, anélkül hogy erre bárki is kényszerítené, nem érdemel elnézést.
Az állatok is hazudnak időnként, ha veszélybe kerülnek, ha kérkednek vagy igyekeznek jó benyomást kelteni, ha meg akarják téveszteni a zsákmányukat, ha szeretnének ijesztőnek tűnni, vagy egyszerűen csak udvarolnak. Mint mindenki.
Annak, aki odafigyel, a hazugság legalább annyit mond, mint az igazság. Néha többet is.
Ha valaki hazudik a szájával, néha elárulja az igazat a szemével.
Ha az ember hazudik, igyekezzék művészien hazudni, tálaljon fel romantikus, érdekes, meggyőző hazugságokat!
Beszélgetnie kell. Sokat. Aki sokat beszél, előbb-utóbb kimondja az igazságot, vagy kimond egy hazugságot, amellyel elárulja magát.
Minden, amiben éltél és élsz: hazugság volt, csalás, amely eltakarta előled az életet és halált.
A nagyobb igazságok néha mégis megérnek egy-egy kisebb hazugságot.
Kívülről senkin sem látszik, hogy hazudik-e. Ezt mindenki csak maga tudja.
A hazugság becstelen dolog. A fantáziálás viszont színesebbé teszi az életet.
Az emberek a nagyobb hazugságokat jobban elhiszik, mint a kicsiket. És ha elég gyakran ismételjük őket, az emberek előbb-utóbb hinni fognak bennük.
Ha belegondolok, csak egyképpen tudnám elviselni, hogy hazug vagyok. Ha ezután önmagamnak, legfőbb kritikusomnak is hazudnék, mígnem lényem átformálódna, s a hazugot látnám igaznak.
Gyerekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok, vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.
Két ember kell egy működő hazugsághoz: az, aki mondja, és a másik, aki elhiszi. (…) Ha az ember nem tesz fel kérdéseket, nem biztos, hogy attól fél: az arcába hazudnak. Inkább attól tart, hogy megmondják neki az igazat.