A házasság számomra azt jelenti, hogy megtagadom a hitemet, meggyalázom a lelkem szentségét, bemocskolom a férfiasságomat, eladom az örökségemet egy tál lencséért, szégyenletesen feladom a harcot, behódolok, igába hajtom a fejemet, belenyugszom a vereségbe. Rothadásnak indulok majd, mint olyasmi, ami már betöltötte a hivatását, és célja-vesztetten a szemétdombra került. A férfiból, akinek jövője volt, átváltozom a férfivá, akinek már csak múltja van. A többi házasember kenetteljes pillantásából kiolvasom majd a kárörömöt, hogy egy új fogolytársuk érkezett, és osztozik majd velük a gyalázatban. A fiatalemberek megvetéssel néznek majd keresztül rajtam, mint csődbe ment emberre, aki becsukta a boltját; a nők szemében pedig nem leszek többé érdekes kérdőjel és számításba jövő lehetőség, hanem csak egy másik nő tulajdona – s méghozzá hibás áru: a legjobb esetben is másodkézből való, kissé használt férfi.
