Amikor most, egy év után hazajöttem, és ránéztem a fűre meg a bokrokra, ahogy fújta az újságpapírt a benzinkútnál a szél, és az összefoltozott útnál bekanyarodtunk, azt éreztem, ide tartozom. Ránéztem erre a kicsit foltos, kicsit koszos, kicsit megkopott nem tudom én mire, és azt éreztem, hogy olyan, amilyen, de ez az én világom.
Minden hazafiság mélyén háború rejlik, én ezért nem vagyok hazafi.
Ez a mi hazánk, ez a mi életünk, nincs nekünk másik, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig és nem adjuk fel soha!
Magyarország volt is, van is. A kérdés most az, hogy lesz-e.
A hazafisághoz egy dolog biztosan kell: elfogadni, hogy a haza nem én, hanem a haza mi valamennyien vagyunk. Ez a hazafiság első parancsa.
Csak egy Magyarország van: a mi Magyarországunk. Tehetséges, jóravaló emberek, sok-sok millió jól, jobban, boldogságban élni akaró ember országa. Csak rajtunk múlik, hogy milyenné tesszük. Tehetjük az indulat országává. Tehetjük a harcos füttyök országává. És tehetjük a béke, a nyugalom szigetévé egy olyan világban, amely világ rólunk szól, és amelyet azért építünk, hogy gyermekeinknek itt hagyva egyszer majd azt mondjuk: nézzétek, fiúk, nézzétek, lányaink! Mi csináltuk a két kezünkkel. Apátok és anyátok csinálta. Azért tettük, hogy jobb legyen nekünk, és jobb legyen gyermekeinknek.
Vannak, akik születésüknél fogva egy országhoz tartoznak, és akkor is érzik a kötöttséget, ha elhagyják azt.
A határon túli magyarnak azt jelenti a haza, mint a sivatagi embernek a víz. Egy sivatagi embernek a víz lelkiállapot.
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni –
És mindent itt hagyok.
Őszinte, mélyen átérzett szeretettel gondolunk azokra a testvéreinkre, akik most nem tértek vissza az ősi honba. Kérem őket, tartsanak ki és folytassák békés munkájukat. Sorsuk felett őrködünk.
Gondolataim az Atlanti-óceán partjáról szüntelenül hazaszállnak a Duna-Tisza partjaira, édes hazámba, melyet számunkra a világ legszebb országa sem pótolhat. Itt naponta láthatom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét és gyönyörködhetem benne. Ám gyakorta behunyom szemem, és gondolatban keletre fordulok. Mély a tenger és végtelen… De mélyebb szeretetem, mely szülőhazámhoz fűz és végtelenebb a vágyódásom, mely a magyar földre és a magyar nép körébe hazavonz!
Egy ember élete (…) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ.
Nézd a szemeimet, minden kiderül, kár mondani már,
A magyarság szívbe menekül, úgy is jót talál, úgy is jót talál.
Ahogy az erdeinket pusztítják
Úgy pusztul vele a népünk
S mikor az utolsó fát kidöntik
Akkor lesz nekünk is végünk.
(…)
Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt.
Minden ország kultúrája lengje körül a házamat. De egyik se szakítson el szülőföldem talajától.
Azt akarom, amit ők akarnak, és amit mindenki más, aki átjött ide, és kiadta a belét, és feláldozta mindenét, amije volt. Azt akarom, hogy a mi hazánk, úgy szeressen minket, ahogy mi szeretjük őt! Csak ennyit akarok.
Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetárást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: „most pedig ezt csináljuk”, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy „most pedig összefogunk”.
Bús magyarok imádkoznak, hallod, Atyánk, hallod?
Se testünkkel, se lelkünkkel nem kívántuk a harcot.
Megbocsátunk mindazoknak, akik reánk törtek,
Csak még egyszer add vissza a drága magyar földet!
Mindenkinek megvan a maga Trianonja, Erdélye, lecsatolt, elvett, elvesztett nemzetrésze, de ez sovány vigasz (…). Minden történelmi adat, minden háború, minden békekötés, minden elvesztett és megnyert ügy mögött, és minden centiméter kiigazított határ mellett emberek vannak. Emberek, akik élni szeretnének, és azt akarják, hogy egyszer majd a szülőhazájuk földje fogadja be őket.
