Gyászkönny ne mossa testemet,
Ha egyszer rám talál,
És árnyékával elborít
A keserű halál.
Gyász idézetek
Amikor meghal egy szerettünk, megtudjuk mi az az üresség. Megtudjuk milyen érzés teljesen egyedül lenni. Sosem felejtjük el, és soha, de soha nem bocsátunk meg.
Nincs lélegzet, nincs szívdobbanás, nincs mozdulat… nincs élet… csak az üres lét. Nélküled.
Miért él bennünk a szeretetre való képesség, ha miután el kell szakadnunk szeretteinktől, iszonyatos üresség marad utánuk?
A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserű haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk.
Azt hiszem, a gyászunk mélysége a szeretetünk mélységét jelzi.
Bármit teszek is, az egész életemet megfertőzi az a tény, hogy a férjem már nincs többé. Ám az életemet még így is bearanyozza a szerelmünk és az együtt töltött idő emléke.
Jőn a keserű gyász, utol is ér nyomban,
Jaj, látom örökké riadós álomban,
Jaj, érzem örökké ímette a szörnyet:
Most is eremben fut, lázhidege környez.
Nehéz, fekete anyaga gyász, sokfejű, soklábú lény. Egy hangyát, mi többiek, kikísérünk magunk közül. Ezen sírunk, magunkon, a lobogó téli nap zsebkendője alatt.
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.
A gyász olyan, akár egy óceán. Néha nyugodt, máskor pedig a hullámai megpróbálnak elárasztani téged. Az emberek azt mondják, ilyenkor a legjobb, ha megtanulsz velük együtt úszni.
(1.évad 1.rész)
Vajon más is meggyászolja a szülőházat, vagy csak én vagyok erre ilyen érzékeny?
Ilyesmiről ritkán beszél az ember.
A fájdalom szörnyű zavarában hiábavaló választ keresni; ebből csak hamis moralizálás és gyötrődés származhat, de ez mégsem jelenti azt, hogy nincs válasz.
Ok mindenre van. Ahogy magyarázat is. Ám mindazok, akik a gyermekeiket, férjeiket, a vőlegényeiket, netán az anyjukat, apjukat gyászolják, vajmi kevéssé törődnek a magasztos okokkal.
Az élőknek nem szabad elfordulniuk a halottaktól.
Az emberben valami tönkremegy, mikor eltemeti az egyetlent, aki valaha is megértette. Nincs az az idő, ami begyógyíthat ilyen sebet.
A hozzánk közel állók halála nyilvánvalóan erős történés, de nemcsak a veszteség okán, hanem azért is, mert minden halál (…) kimerevíti, a maguk visszavonhatatlanságában kinagyítja mindazokat a tetteket vagy mulasztásokat, legyenek azok bár csak gesztusok, amelyekkel a halotthoz életében kapcsolódtunk. Azok az emberek, akiknek vannak saját halottaik – akiket nem csak eltemettek, de meggyászoltak -, hordozni fogják halottaik múltját, az az övékbe beépül – talán még erősebben, mint a sajátjuk. (…) Az, aki hozzá közel álló embert eltemetett, többé már nem egészen az, aki előtte volt.
Manapság már nem is illik gyászról beszélni. Így próbáljuk elhárítani. Viszont annál többet panaszkodunk kis semmiségek miatt. Nem azt érintjük, ami a mélyben van, mindig csak a felületet. És így valamennyien szegényebbek leszünk. A gyászolókat pedig – végül is – magukra hagyjuk, hogy aztán bennünket érjen felkészületlenül a saját gyászunk, és mi is magunkra maradjunk.
A gyász az élet természetes, mégis rendkívül fájdalmas része.
Amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk, szavakba önteni az érzéseinket nehéz – ilyenkor egy-egy idézet képes lehet kifejezni azt, amit mi magunk nem tudunk elmondani.
A Gyász idézetek kategóriában megható, vigasztaló és mély gondolatokat találsz a veszteségről, emlékezésről és a szeretet örök erejéről.
Ezek az idézetek segítenek feldolgozni a fájdalmat, megérteni a gyász különböző rétegeit, és reményt adnak a gyógyuláshoz.
Ajánljuk mindazoknak, akik gyászolnak, akik egy szerettük emlékének szeretnének méltó módon tisztelegni, vagy akik másokat szeretnének megvigasztalni őszinte, szívből jövő szavakkal.