Nincs Isten, és nincs lélek. Így nincs szükség a hagyományos vallás támasztékaira sem. Ha félretesszük a dogmákat és hitelveket, akkor az örök, változatlan igazság fogalma is megszűnik. Nincs helye merev természeti törvényeknek vagy örök erkölcsi abszolútumoknak.
A marxizmus zsidó tanítása elveti a természet arisztokratikus elveit és az erő, és akarat örökös előjogának a helyébe a szám tömegét és holt súlyát helyezi. Tagadja az emberben a személyiség értékét, vitatja a nép és a faj jelentőségét, és ezzel elvonja az emberiség létének s kultúrájának alapfeltételeit, és miként a világegyetemben, az elismert legnagyobb szervezetben, ilyen rendszer csak káoszt eredményezhetne, úgy a földön, e csillag lakói számára is csak pusztulást hozhat.
A keleti filozófia elutasítja azt az elképzelést, hogy minden megszülető csecsemő újonnan teremtett lelket kap. Korlátozott számú monádban hisz, amelyek egyre tökéletesebbé fejlődnek és növekednek az által, hogy sok egymást követő személyiséget olvasztanak magukban. Ezek a személyiségek a karma termékei, és a karma és a reinkarnáció által történik meg, hogy az emberi monád idővel visszaér a forrásához, az abszolút istenséghez.
Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani. Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.
A filozófia: egy világ – be lehet lépni a realitásból a mese világába. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, volt egyszer egy király és annak három lánya. Ilyen a filozófia. A király három lányának nincs köze a mocskos falusi kunyhóhoz, ahol a nagymama az éhező unokájának a Hamupipőke vagy a Piroska és a farkas sztorit meséli.
Az emberi dolgoknak két egymástól elütő arca van, akárcsak a Silénost ábrázoló görög szekrényeknek, melyekre Alkibiadés hivatkozik. Amit első tekintetre halálnak hinnél, mélyebbre nézve élet, ezzel szemben, ami életnek látszik, az halál. Ami formásnak, az alaktalan, ami gazdagnak, az koldusszegény, ami gyalázatosnak, az dicsőséges, ami tudósnak, az tudatlan, ami erőteljesnek, az erőtlen, ami nemesnek, az közönséges, ami vidámnak, az szomorú, ami kedvezőnek, az szerencsétlen, ami barátságosnak, az ellenséges, ami egészségesnek, az ártalmas. Röviden: nyisd ki Silénos-szekrénykédet, és mindent azonnal fordítva találsz.
Nem tudok tudóshoz méltó, biológiai választ adni arra a kérdésre, hogy mi az értelme az egyedi ember létének, és arra sem, hogy az emberiség létének mi a célja.
Az in sensu cosmopolitico filozófia a következő kérdésekre vezethető vissza:
1. Mit lehet tudnom? Ezt mutatja meg a metafizika.
2. Mit kell tennem? Ezt mutatja meg a morál.
3. Mit szabad remélnem? Erről tanít a vallás.
4. Mi az ember? Erről tanít az antropológia.
A filozófustól megköveteljük, hogy képes legyen meghatározni:
1. az emberi tudás forrásait;
2. e tudás lehetséges és hasznos használatának terjedelmét;
3. az ész határait.
Nyíltan megvallom: sok évvel ezelőtt éppen David Hume figyelmeztetése ébresztett fel először dogmatikus szendergésemből, és a spekulatív filozófia terén folytatott vizsgálódásaimnak merőben új irányt szabott.
És olvastam, és olvastam. Egy filozófiai művet, mert a filozófia nagyon meg szokott nyugtatni, attól alszom el a leghamarább. Talán mert tudatom az unalom elől az álomba menekül.
Iszonyú fájdalmas az eszme, ha nincs, és még fájdalmasabb, ha van.
Semmiképpen sem akarom akadályozni, hogy ellenem írjanak, sőt ezt kifejezetten óhajtom. Mert Görögországban sem állt volna soha akkora becsben a filozófia, ha nem élesztették volna a legbölcsebb emberek vitái és ellenvéleményei.
Ha bemegyünk egy nagy erdő belsejébe, és eldöntjük, hogy még beljebb megyünk, a végén megint egy bejárat előtt leszünk.
A meggyőződés és a felelősség etikája nem ellentétek. Kiegészítik egymást.
Az általános alapelvek behatolnak gondolkozásunkba, s annak lelkét és kapcsolatát alkotják.
Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fűződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.
Meghatározni annyi, mint korlátozni, határokat szabni, összehasonlítani és szembeállítani, éppen ezért a világegyetem, a minden, úgy tűnik, meghatározhatatlan.
S most következik a filozófia alapkérdése: mi az idő? Ha senki sem kérdezi tőlem, mondja Ágoston, akkor tudom, ha azonban meg kell magyaráznom, akkor nem tudom. (Megjegyzem, hogy pontosan így van ez minden egzisztenciális alapfogalommal, így a semmi vagy a lét esetében is. Mindenki tudja, mit jelent, hogy valami “van”. De mi a létezés?)
Minél inkább tagad az ember minden törvényt, minél inkább megszabadul a test és a lélek fogságától, annál tisztább lesz, annál inkább szellem.
