Annyi vagy, amennyit a szavad ér.
A Hold egy darabka csoda, amely minden éjszaka feljön a nehéz időkben is, hogy ne felejtsük, minden napnak megvan a maga szépsége.
Én nem tudok sokat a tengerről, de azt tudom (…), milyen fontos az életben nem feltétlen erősnek lenni, csak azt érezni, hogy legalább egyszer megmérettess, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények között szembenézz a vak és süket sziklával, egyedül csak a saját kezed és eszed segítségével.
A boldogság csak akkor az igazi, ha megosztod valakivel.
A szabadság és a szépség oly jó, hogy fáj megválni tőle.
Van, aki nem szolgált rá a szeretetre, ezért csöndesen eloson valami üres helyre, hogy a múlt réseit betöltse.
Ha elhisszük, hogy az emberi létet a logika irányítja, az élet lehetőségét vetjük sutba.
Az élet ott van minden sóhajban, minden csésze teában, minden kioltott életben. Ezt látja meg a harcos.
Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
Gondolja, hogy ha az ember őszintén megbánja a rossz tetteit, visszatérhet abba az időszakba, amikor még boldognak érezte magát, és ott marad örökre? Ilyen lehet a mennyország?
„Jogunk van az élethez, a szabadsághoz, és a boldogságra való törekvéshez.”
Azon gondolkodtam, Jefferson mit érthetett a boldogságra való törekvés alatt? Talán azt, hogy egy életen át csak törekszünk a boldogságra, de sohasem érhetjük el, hiába is teszünk meg mindent? Honnan tudhatta ezt?
Elméd, mint a víz, ha felbolygatják, nagyon zavaros lesz; de amikor lecsillapodik, akkor a válasz önmagától megmutatkozik.
El kéne engedned azt, ami a múltban volt, mert már nem számít. Az egyetlen, ami számít, hogy most mit választasz.