Amikor kiborul a bili, vannak akik megfutamodnak és vannak, akik maradnak.
A nő furcsa egy teremtés… hogyan született? A haja… a haja mindent elmond. Temetted-e valaha az arcod egy tengernyi hajba, és kívántad-e, hogy örökké ott maradj? És az ajka, amikor rád tapad, olyan, mint a hűvös bor, amit egy sivatagi utazás után kortyolgatsz.
Nincs a világon szomorúbb látvány egy megcsonkított léleknél. A lélekre nem létezik protézis.
Amikor válaszúthoz érkeztem az életem során, mindig tudtam, melyik a helyes út! Kivétel nélkül tudtam! De nem azon mentem. Tudják, miért? Mert átkozottul göröngyös és kemény volt…
A karate a fejben és a szívben van, de sohase függ az öv színétől.
Légy türelmes, akkor a világ a lábaid előtt hever.
A puszta erő józan ész nélkül nem ér semmit.
A szerelem olyan, mint egy átmeneti, őrült állapot: kitör, akár egy földrengés, aztán lecsillapodik. És miután lecsillapodott, dönteni kell. Az a nagy kérdés, vajon a gyökereitek úgy összefonódtak-e, hogy már elképzelni is lehetetlen, hogy valaha is elváljatok egymástól. Merthogy ez jelenti a szeretetet.
Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.
Az első látásra szerelem nem más, mint hogy a te tudatalattid vonzza az ő tudatalattiját – öntudatlanul -, tehát amit sorsnak hívunk, az két összeillő neurózis.
A szeretteinket olykor el kell veszítenünk, másképp nem tudhatnánk meg, hogy mennyire fontosak nekünk.
Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan az illata. Ugyanúgy érzel. Rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te magad vagy.
Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!
